Múzeumok Éjszakája idén még több nosztalgia busszal!

Nyomtatás
Múzeumok Éjszakája idén még több nosztalgia busszal!

Eltelt egy év és ismét Múzeumok Éjszakája. Mi pedig ismét hozzájárulunk ahhoz, hogy a kaland hazáig tartson. A korábbi évekhez hasonlóan idén is indítunk éjszakai nosztalgia járatokat és ismét bővítjük a kínálatot. A már megszokott éjszakai járatok mellet városnéző utakat is teszünk majd húsz percenként. Már 18:00-tól meg lehet tekinteni az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Ikarus 311 típusú autóbuszát a MODEM melletti parkolóban.

18:15-tól közlekedéstörténeti vetélkedőn lehet részt venni, ahol közösségi közlekedéssel kapcsolatos tárgyakat nyerhetnek a legügyesebbek. A kvíz játék az autóbuszban lesz ezért  maximum 30 fő részvételét tudjuk biztosítani a jelentkezés sorrendjében. Jelentkezni az autóbusznál lehet!

A vetélkedő után, 19:00-tól  városnéző járatok indulnak a Kölcsey Központ (Hunyadi utca) buszmegállóból, ahonnan a Hunyadi utca  felé vesszük az irányt, majd folytatjuk utunkat a Burgundia utcán keresztül a Csokonai Színház, Kistemplom, Nagyállomás felé. A vasútállomástól tovább robogunk a Helyközi-autóbusz állomás irányába onnan Segner tér, Hatvan utca útvonalon át tértünk vissza a kiindulási ponthoz ahonnan 21:20-ig 20 percenként indulnak az autóbuszok.

Az útvonal éjszaka változatlan. A 23:30-kor, 0:30-kor és 1:30-kor indulnak az éjszakai járatok a Kölcsey Központ (Bethlen utca) buszmegállóból. Utunk során érintjük a Vénkertet, az Újkertet és az Egyetemet, majd visszatérünk a Bethlen utcára, ahol az autóbusz rendre 23:50, 0:50 és 1:50-kor indul tovább a Tócóskert és Tócóvölgy felé.

Ezúton is köszönjük a Déri Múzeum, a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum közreműködését, hogy idén is bővített rendezvénnyel jelentkezhetünk.

Aki a Múzeumok Éjszakájára belépőjegyet vált és érvényes karszalaggal rendelkezik, díjmentesen utazhat. Aki nem rendelkezik múzeumi belépővel, részvételi díj megfizetése ellenében velünk utazhat. Az autóbuszra bárhol fel lehet szállni, azonban a múzeumi belépővel való díjmentes utazást akkor tudjuk biztosítani, ha a belépőt már korábban megvásárolta. Sajnos az autóbuszon nincs lehetőség múzeumi belépő váltására.

Programunkkal ismét szeretnénk egy új, közlekedési témájú színfoltot vinni a debreceni Múzeumok Éjszakájába, és javítani a látogatók éjszakai hazajutási lehetőségein. Eközben mindenki egy új élménnyel gazdagodhat. Minden érdeklődőt szertetettel várunk!

A különjárat igénybevételének feltételei:

  • A nosztalgia különjáratunkat az alábbi díjjak ellenében egy utazásra bárki igénybe veheti.

  • Aki szeretne, a teljes útvonalon végigutazhat megszakítás nélkül, azonban a rövid városnéző járatokra ra három éjszakai járatra külön-külön jegyet kell váltani.

  • Múzeumi belépővel (karszalaggal díjmentes az utazás)

  • Egy utazás ára egységesen: 300 Ft/fő (múzeumi belépő nélkül)

  • Családi jegy*: 800.- Ft (2 felnőtt és legalább 1 fő 14 év alatti együttes utazása esetén,  múzeumi belépő nélkül)

  • Szintén díjmentesen utazhatnak a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület tagjai és a rendezvény szervezésében rész vevő önkénteseink.

  • Az autóbusz a feltüntetett megállókban fel- és leszállásra is igénybe vehető. A felszállási szándékot kérjük kézzel intve jelezni!

  • A Tócóskert felé a Jókai utca megállóból indul az autóbusz, miután az Újkert-Egyetem felől visszaérkezett. Ezen a megállóhelyen a menetrendben feltüntetett indulási időt megvárjuk, amennyiben korábban érkezne oda a busz.

  • Az Ikarus 311 befogadóképessége nem túl nagy, ezért maximum 30 fő számára tudunk ülőhelyet biztosítani érkezési sorrendben.

  • A nosztalgia jármű 18:00-tól az indulásig MODEM bejárata melletti parkolóban díjmentesen megtekinthető azok számára is, akik nem utaznak velünk.

  • A kvíz játékban való részvétel ingyenes, azonban a játékra jelentkezni kell. A játékra 18:00-tól lehet feliratkozni az autóbusznál. (A játékban nem vehetnek részt a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület tagjai és közeli hozzátartozójuk.)

  • Az 1:50-kor a Jókai utca megállóból a Tócóskert felé induló járat már nem jön vissza a belvárosba, csak a Tócóskert tér megállóhelyig közlekedik!
Éjszakai járatok
Városnéző járatok

Belépés