"Az én megállóm!" folytatódik

Nyomtatás
"Az én megállóm!" folytatódik

Az elmúlt hetekben középiskolás diákok közreműködésével felújítottuk a Dorottya utca autóbusz-megállóhelyen lévő fedett utasvárót. A diákok az 50 órás közösségi szolgálat keretében vállalták a feladatot. Az utasváró oldalfaláról eltávolítottuk a leváló régi festékdarabokat, felvettük a harcot a kisebb rozsdafoltokkal majd átfestettük váró oldalfalát kívülről és belülről. A feladat megvalósításában három iskola diákjai vettek részt:
Debreceni Szakképző Centrum Könnyűipari Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola
Debreceni Szakképző Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola
Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

“Az én megállóm!” programunk célja,  hogy felhívjuk a figyelmet a közösségi közlekedés fontosságára, ami így az Autómentes Napon kiemelten fontos szerepet kap. További célunk, hogy a fiatalok munkájukkal és példamutatásukkal jobban maguknak érzik és jobban megbecsülik majd a közterületen elhelyezett eszközöket, látva azt, hogy egy utasváró átfestése is komplex feladatok sokasága.

Programunk Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és az Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

Ilyen volt januárban. (fotó: Szabó Lajos)
Színkeverés. (fotó: Molnár Melitta)
Tetőtől talpig. (fotó: Molnár Melitta)
Fiúk. (fotó: Molnár Melitta)
Lányok. (fotó: Molnár Melitta)
Az elrejtett részletek után kutatva. (fotó: Molnár Melitta)
Elől. (fotó: Jónás Zoltán)
Hátul. (fotó: Jónás Zoltán)
Utasokkal. (fotó: Jónás Zoltán)

Belépés