Amikor a kicsik összegyűlnek

Nyomtatás
Amikor a kicsik összegyűlnek

Hétvégén tartotta a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) tavaszi modellkiállítását Józsán. Az elmúlt évekhez hasonlóan egyesületünk is részt vett az eseményen egy standdal. Újdonságként két fórumot is tartottunk, hogy jobban megismerhessük az emberek utazási szokásait.

A három napos kiállításon az érdeklődők hozzájuthattak legfrissebb zsebmenetrendjeinkhez, és bemutattuk az általunk készített vonalhálózati térképet. Már korábban kértük honlapunkon és a facebookon is a térkép véleményezését, hogy jobbá tehessük, és a hibákat kijavíthassuk. Az elkészült prototípuson lehetett újabb észrevételeket tenni. Terveink közt szerepel, hogy a zsebmenetrendjeinkhez hasonlóan ezt is nagyobb példányszámban terjesszük az utasok jobb tájékozódása érdekében.

A HEXVAVE kiállításaira visszatérő vendégek már megszokhatták, hogy egy monitoron folyamatosan lehet követni a menetrendszerint éppen induló buszokat a környező megállókból. Ezen a téren is megújultunk. A DKV járatai mellett a Volánok és a MÁV-START járatait is meg tudtuk jeleníteni egy helyen. Így mindenki eldönthette, mikor és melyik megállóba indul.

Szombaton és vasárnap délután tartottunk 1-1 fórumot. Szombaton a 2-es villamos fejlesztési lehetőségei volt a téma. Sajnos továbbra is a legnagyobb probléma az átszállási kapcsolatok hiánya, illetve azok elégtelen biztosítsa. Ezzel kapcsolatban érkezett a legtöbb észrevétel. Szerencsére pont a héten indult el a Darabos utcánál a korlátok részleges elbontása, és a villamosperon jobb megközelítését biztosító járdák kiépítése. Azonban még várat magára a Böszörményi út (Árpád Vezér Álatlános Iskola) és a Darabos utcánál az ellenkező irányú buszmegáló áthelyezésével is lehetne javítani az átszállási kapcsolatokon.

Egyesületünk úgy gondolja, hogy hosszútávon elkerülhetetlen a városi és elővárosi közlekedés integrálása. Fontolóra kell már most venni a tramtrain rendszer kiépítésének tervezését, és a tettek mezejére lépni. Az 1-es és a 2-es villamosnak is jó adottságai vannak.

Vasánap a kerékpárszállításról beszélgettünk az érdeklődőkkel. A legtöbb észrevétel azzal kapcsolatban érkezett, hogy a fővonalat és a Fehérgyarmat - Füzesabony vonalat leszámítva semmilyen kerékpárszállító kocsi nem közlekedik a vonatokban. Tavasztól nem csak a turisták, de a naponta munkába, iskolába járók is előveszik a kétkerekű alkalmatosságot, és emiatt nem csak a turista látványosságnak számító Tisza-tó környékén és Hajdúszoboszlón van igény a nagyobb befogadóképességű járművekre.

Tudomásunk szerint az országban nincs rá példa, pedig a szabályok lehetővé teszik, az autóbuszon való kerékpárszállításra. Csak éppen egyik Volán-társaságnak sincs erre alkalmas járműve. Tapasztalataink szerint nem is jelentkezik erre nagyobb igény. Érdekes piaci szegmens lehet a városi közösségi közlekedés. Nyugat-Európában van több példa arra, hogy trolin, metrón lehet kerékpárt szállítani. Jellemzően a holt időszakokban próbálják így növelni az utasszámot.

A kiállításon külön látványosság volt a sörös dobozokból készült installáció, amelyet először a Zöld Börzén mutattunk be. A sörös dobozokból készült tornyok mérete az egyes közlekedési ágak CO2 kibocsátásának nagyságát szimbolizálta.

Köszönjük mindenkinek, akik meglátogattak minket. Reméljük, hogy legközelebb még többen leszünk.

Előkészületek: készülnek a zsebmenetrendek
Forgatag a bejáratnál
A terepasztalon is szükség van karbantartásra. Itt éppen egy aláverő gép szorgoskodik :)
Házikó a hegyen
Hókuszpók is itt van :)
Csúcsforgalom a felüljárón
Játszik a család
Utastájékoztatás ala DERKE :)
Vonalhálózati térképünk
Salzburg: a kerékpár rögzítésére szolgáló pántok egy trolin
Salzburg: figyelmeztetés, hogy mely időszakokban lehet kerékpárt szállítani
Installáció sörös dobozból: mely közlekedési ág mennyi CO2-ot bocsát ki.
A tombola nyerteseinek kihúzása.

Belépés