Debrecen nagyfelbontású vonalhálózati térképe (FRISSÍTVE!)

Nyomtatás
Debrecen nagyfelbontású vonalhálózati térképe (FRISSÍTVE!)

Elkészítettük Debrecen egységes integrált közösségi közlekedési vonalhálózati térképét, amelyen nem csak a villamos, a trolibusz és a helyi autóbuszvonalak vannak rajta, hanem a helyközi autóbuszok megállói, átszállási lehetőségek és a vasúti megállóhelyek is. A rajzon a Zsuzsi Erdei Vasút és a Gáspár György kertbe közlekedő autóbusz útvonala is helyet kapott, valamint egy táblázatban a közlekedési szolgáltatók elérhetőségei is megtalálhatóak.

Igyekeztünk precíz munkát végezni, hogy minél áttekinthetőbb legyen a térkép, azonban ennek ellenére kisebb tartalmi vagy esztétikai hibák előkerülhetnek. Azért, hogy a rajz minél használhatóbb legyen kérjük, hogy jelezzétek a hibákat és azt is, hogy hol, és milyen módosításokat javasoltok, hogy még jobb legyen. Az a három személy, aki a legtöbb hibát és észrevételt küldi meg nekünk 2014. április 9-ig, egy ilyen színes A2-es méretű, vonalhálózati térképet kap tőlünk ajándékba, amit már a Józsán tartandó vasútmodell kiállításon átvehet. Természetesen a javított változatot nyomtatjuk ki.

A mellékletben PNG és PDF formátumban is letölthető a nagy felbontású rajz.

CsatolmányMéret
Vonalhálózat Debrecen [PDF] 1 MB1.08 MB
Vonalhálózat Debrecen [PNG] 5 MB5.19 MB

Belépés