Debrecen vasútállomás, ahogy az utas sosem látja

Nyomtatás
Debrecen vasútállomás régen
A csütörtökön tartott MÁV üzemlátogatás második felében a KÖFI irányítóterem után átmentünk Debrecen vasútállomására, ahol az állomási vonatforgalom irányításának technikai eszközeit tekinthettük meg, valamint az utastájékoztató berendezés azon részeit, amellyel az utasok soha nem találkoznak
 
Debrecen állomáson a központi irányítás alatt lévő Mezőzombor-Nyíregyháza vonal berendezéséhez hasonló jelfogó függéses biztosító berendezés üzemel. A működési elv ellenére ez egy teljesen más konstrukció, ugyanis  a licencét a svájci Intergától vették meg, és azt fejlesztették tovább. Ebből a berendezésből három fő típus üzemel a MÁV hálózatán: Dominó55, Dominó67, Dominó70. A berendezés elnevezése arra utal, hogy moduláris felépítésű, vagyis egymáshoz hasonló egységekből épül fel. Minden külső téri berendezést (jelzőt, váltót stb.) hasonló kivitelű jelfogóegység vezérel. A "verziószám" a kifejlesztés kezdetének dátumát jelöli. Ebből is látszik, hogy nem mai berendezésekről van szó.
Debrecenben Dominó70 (D70) üzemel, amelyet egy szolgálatban két forgalmi szolgálattevő kezel. Ők vezérlik az állomás összes központi állítású váltóját és jelzőjét a főrendelkező utasításai szerint. A napi üzem során azonban nem egyesével, hanem "vágányutasan". Ez azt jelenti, hogy a járművek számára meghatározott vágányutat annak kezdő- és végpontját szimbolizáló gombok megnyomásával jelölik ki. Ezután a berendezés teljesen önműködően állítja át a váltókat és a jelzőket.
 
A berendezés visszajelenti a váltók és vágányok állapotát. Fehér fénnyel jelöli a beállított vágányutat. Vörössel jelöli a foglalt vágányt, vagyis ahol valamilyen jármű tartózkodik. A biztonsági protokolloknak köszönhetően megakadályozza, hogy két vágányút egymást keresztezze. Egymást keresztező vágányutaknál a később kijelöltet eltárolja, és amint az első vágányút "feloldódása" ezt lehetővé teszi, beállítja.
 
Sok kérdés hangzott el a forgalomszabályozással kapcsolatban: Mitől függ, hogy a kétvágányú fővonalon melyik vágányon közlekednek a vonatok? Lehet-e Debrecenben egy vágányon egyszerre több vonat? Honnan tudja a berendezés két gomb megnyomásából, hogy melyik irányba akarunk menni?
 
Külön érdeklődésre tartott számot az állomás utastájékoztató berendezése. A csehszlovák gyártmányú Pragotron típusú vizuális és Digiton típusú hangos utatstájékoztató berendezés igazi kuriózum a MÁV hálózatán. Ahol ehhez hasonló "lapozós" megoldással írják ki a vonatokat, ott is ennél már újabb, modernebb berendezés üzemel. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a bemondott közleményeket előre meghatározott szövegkönyv rögzíti. Ezek a közlemények, információk előre be vannak állítva, és a berendezést kezelő hangosbemondó választja ki, mely vonat legyen kiírva, illetve bemondva.
 
 
Debrecen vasútállomás, ahogy az utas sosem látja
DOMINO 70 berendezés
DOMINO 70 berendezés
Pragotron utastájékoztató berendezés
Az utastájékoztató berendezés eredeti vezérlőegysége
Ma is használják ha a számítógépes vezérlés bedöglik
Debrecen vasútállomás, ahogy az utas sosem látja

Belépés