2008-ban is megkapta a MÁV „A Megújuló Emberért” díjat

Nyomtatás

Idén is megkapta a MÁV Zrt. „A Megújuló Emberért” elnevezésű díjat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Magyar Televízió Zrt., valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jóvoltából.

A díjat 2004-ben alapította az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az alapítók szándéka és célja az volt, hogy a munkáltatók minél szélesebb körben járuljanak hozzá munkavállalóik rekreációjának biztosításához.

Az adott év díjazottja az a 10 hazai munkáltató – gazdasági társaság, civil szervezet, költségvetési intézmény – lehet, aki a legtöbb saját anyagi forrás felhasználásával „Üdülési Csekk” formájában járult hozzá dolgozói egészségének megőrzéséhez.

A 2008-as „A Megújuló Emberért” díjat a MÁV Zrt. részéről Heinczinger István vezérigazgató vette át az Üdülési Csekk Gálaestjén. Heinczinger István örömét fejezte ki az elismerés kapcsán, és külön büszke volt arra, hogy a díj alapítása óta a Magyar Államvasutak eddig minden évben átvehette az elismerő oklevelet. Kiemelte, hogy „ez a díj is bizonyíték arra, hogy a MÁV számára fontosak a munkatársai, az elvárások és a folyamatos szolgálatok mellett a vállalat vezetése igyekszik minél többet megtenni azért, hogy a dolgozók szabadidejüket kellemesen és hasznosan tölthessék el. Erre az egyik legjobb módszer a pihenés, a felfrissülés, hiszen a fizikai és a szellemi megújulás mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy egészségünket is minél hosszabb ideig megőrizhessük.”

A MÁV Zrt. 2004-ben vezette be a cafeteria elven működő választható béren kívüli javadalmazási rendszerét. Az Üdülési csekk kezdetektől a választható juttatások között szerepel, és a munkavállalók körében évek óta az egyik legnépszerűbb igényelt szolgáltatás. A vasutas dolgozók ezen kívül egyéb juttatások közül is választhatnak, mint például egészség- és nyugdíjpénztárak, képzések, utalványok, internet- és lakástámogatás.

Forrás: www.mav.hu

Belépés