Tehet Ön is azért, hogy jobb legyen a közlekedés! Ajánlja fel adója 1%-át a DERKE részére: 18996081-1-09
Rendkívül aggasztónak látjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adott válaszokat a 2012. április 15-én végrehajtott és széles körben jogosan kritizált, ésszerűségtől mentes járatritkításokra. Rossz az irány és a szemlélet is! Teljes mértékben hiányzik a modern közlekedészervezés és újra kell gondolni az alapszolgáltatás fogalmát is! A közösségi közlekedés átalakításnak első és legfontosabb lépése, hogy a közpénzen működtetett, állami, szolgáltatók egymással való versengésének véget kell vetni. Ez azt jelenti, hogy minimum regionális szinten egységes tarifával igénybevehető közszolgáltatást kell biztosítani mind a helyi és helyközi, mind a vasúti, mind az autóbuszos közlekedésben. Tarifaközösségre van szükség!
|
|||
Még az utolsó pillanatban is érkeztek részvevők, így közel húszan vettek részt az egyesületünk által szervezett "Villamospótló" kerékpártúrán. Túránk célja az volt, hogy az érdeklődők a helyszínen, testközelből is megismerhessék, hogy milyen páratlan vasútfejlesztési lehetőségek rejlenek Debrecen és környezetében. A túrázó csapat egy része a Nagyállomáról indult vonattal Zelemérig, ahol csatlakozott a már ott várakozókhoz. A résztvevők egy rövid ismertető keretében megtudhatták milyen lehetőségek kínálkoznak a Debrecen-Tiszalök vasútvonal és a debreceni 1-es villamos és a majdani 2-es villamos vágányainak összekötésére, hogy átszállásmentes elővárosi kapcsolat létesülhessen. Ezt követően Józsa és a Debrecen felé vettük az irányt. Bemutatásra kerültek a lehetséges állomások és megállóhelyek, majd az az iparvágány, amely ma a gyógyszergyárat szolgálja ki és a Pallagi úton ér véget nyolcszáz méterre a 1-es villamos Klinika megállójától. Innen hiányzik 800 méter vágány, hogy a közúti villamos és a nagyvasúti hálózat közötti kapcsolat megvalósuljon.
|
|||
A Civil Díjat Koppányi István, debreceni önkormányzat 1996-ban fiatalon elhunyt első civil referense emlékére alapította a helyi Szóla Rádió Alapítvány, ahol Koppányi István életének utolsó éveiben tevékenykedett. A 16 éve alapított díjat évente az a civil szervezet nyerheti el, amelyik az adott évben a legtöbbet tette a helyi civil társadalom épüléséért. Koppányi István alapító tagja volt a Szóla Rádió Alapítványnak, ötletgazdája és első szerkesztője a Hajdú-Bihar megye civil szervezeteit bemutató, Civil Műhely című kétévente megjelenő cím- és adattársorozatnak, valamint felelős szerkesztője a Varázstükör című magyar művelődéstörténeti kiadványsorozatnak. Élete utolsó éveiben a debreceni polgármesteri hivatal közművelődési előadójaként szolgálta a civil ügyet. Emlékére barátai 1996-ban megalapították a nevét viselő civil díjat, melyet évente adnak át egy arra érdemes hajdú-bihari civil szervezetnek. A díj átadására Balmazújvárosban, zenés ünnepség keretében került sor, az előző évi díjazott, a BAKI Egyesület székhelyén. Az elismerés mellett a díj alapítói szavazatukkal anyagilag is hozzájárulnak a díjazott szervezet további tevékenységéhez. Egyesületünk 70 ezer forintot kapott az alapítóktól. Úgy gondoljuk, hogy ez a díj is bizonyítja, hogy munkánk nem hibavaló és biztatást ad számunkra, hogy a kiálljunk a jövő közösségi közlekedésért és az utasokért.
|
|||
Egyesületünk 2012. május 1-én kerékpártúrát szervez Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait átszállásmentesen összekötö elővárosi villamosvonal kiépítésére. A rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek. A szomszédos települést elérve, ismét villamosként, bejárják annak belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba.
A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat.
|
|||
Meglehetősen csalódottak vagyunk Pajna Zoltán alpolgármester úr 2012. április 10-én a DTV Esti Közelkép című műsorában tett nyilatkozata után. Továbbra is úgy látjuk, hogy pusztán az 1-es villamos tervezett pályarekonstrukciójára és a járművek cseréje önmagában ingatag lábakon áll, a Nagyerdőn a nyomvonal módosítását pedig változatlanul elfogadhatatlannak tartjuk. Az egyes pályaszakaszok legutóbbi felújításának időpontjairól alpolgármester úr sajnálatos módon tévesen nyilatkozott. Az Ajtó utca - Nagyerdei körút vonalszakasz nem 1988-ban, hanem 1995-1996-ban épült át. A mellékelt ábrából kitűnik, hogy az 1-es villamos mely szakaszai mikor lettek felújítva. A pirossal jelölt szakaszok mihamarabbi felújítása indokolt, ezt azonban az integrált közösségi közlekedés igényeit szem előtt tartva, közös autóbusz-villamos megállók létrehozásával és a város nagyobb területét érintő, a közösségi közlekedést előnyben részesítő fejlesztésekkel együtt szükséges megtenni. Az alpolgármester úr által említett vágánytengely-távolság nem indokolja önmagában a pálya átépítését. A szükséges távolság főként az alkalmazott típusoktól függ, a jelenlegi megfelel a mostani és a 2-es villamosra beszerzendő járművekhez is.
|
|||
Egyesületünk sajnálattal értesült, hogy a korábban felröppent vonatritkítások híre igaz: A közlekedési kormányzat - az elődök hibáiból mit sem tanulva -, ismét szakmaiatlanul, a reális gazdasági szemlélettől mentes “vonatkilométer” csökkentést választotta. Mindez különösen kiábrándító annak ismeretében, hogy ezen intézkedések korábban sem hoztak kimutatható megtakarítást, az elpártoló utasok miatti bevételkiesésről nem is beszélve. A vasúti közlekedés olyan rendszer, amely magas állandó költségekkel működik. Sok olyan eszközt és berendezést (pl. ingatlan, épületek fűtése, a pálya, a jelzők, a biztosítóberendezések, járművek) kell használni, amit akkor is fenn kell tartani, ha nem használnak. Ebből az következik, hogy egyes vonatok megszüntetésével a költségek kisebb hányadának töredékét lehet csak megtakarítani.
|
|||
Egyesületünk megdöbbenéssel értesült a Kósa Lajos polgármester úr bejelentéséről, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyógyfürdő fejlesztésére hivatkozva új nyomvonalra akarja helyezni az 1-es villamos nagyerdei szakaszát. Különösen felháborítónak találjuk, hogy mindezt kiemelt fejlesztésnek álcázva, a közösségi közlekedésre szánt európai forrásokból kívánják megvalósítani. Úgy gondoljuk, hogy Debrecen közösségi közlekedésében valódi, megoldásra váró problémák vannak. Ilyen helyzetben nem látjuk indokoltnak a források jelentős részét egy olyan beruházásra fordítani, amelynek mind gazdasági, mind társadalmi haszna megkérdőjelezhető.
|
|||
Legutóbbi előadó estünket 2012. április 5-én tartottuk, ezúttal a Magyar Kerákpárosklub Debreceni Szervezetével közösen. Az érdeklődők ezúttal a kerékpáros közlekedésről, és a kerékpárszállításról hallhattak előadásokat.
|
|||
I. Biciklis fortélyok a mindennapi közlekedéshez
A téma kapcsán nem a konkrét KRESZ szabályokkal foglalkozunk, hanem rávilágítunk a kerékpárral közlekedők rossz szokásaira és az azokból esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetekre, majd bemutatjuk, hogy azokat hogyan kerülheted el. Megosztjuk veled azon „íratlan” szabályokat, tapasztalatokat, amelyeket érdemes és fontos tudnod ahhoz, hogy „Hogyan ne üttesd el magad!” Előadó: Szanyi Gergely – Magyar Kerékpárosklub II. Közösségi közlekedés és a kerékpár kapcsolata
Nagyító alá vesszük a közösségi közlekedés és a kerékpár viszonyát, bemutatjuk külföldipéldákon keresztül a kerékpárszállítás lehetőségeit a közlekedési eszközökön kívül és belül,aztán kontra bemutatjuk a hazai gyakorlatot is. A tömegközlekedési csomópontok és vasútállomások kerékpár tárolási, megőrzési lehetőségeit szintén megnézzük, valamint információval szolgálunk a kerékpáros utazásra, kerékpártúrára készülőknek a MÁV- Start 2012-es kedvezményes kerékpár szállítási ajánlatairól. Előadó: Sáfri Péter – Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület Az előadás végén kötetlen beszélgetés az elhangzott témákról. Az előadás ingyenes! Időpont: 2012. április 05. csütörtök - 18.00 óra Helyszín: Ifjúsági Ház – Debrecen, Simonffy u. 21. – földszinti Klubszoba
Szervezők: Magyar Kerékpárosklub Debrecen, Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület Helyszínt biztosítja: az Ifjúsági Ház – Ezúton is köszönet nekik!
|
|||
Egyesületünk felháborítónak tartja, hogy Debrecenben a közutak fenntartói a jó előre kiadott meteorológiai előrejelzések ellenére sem tudtak felkészülni a megszokottnál több csapadékra. A komoly akadályt képező havat csak késve és nem a kellő odafigyeléssel takarították. Különösen a tömegközlekedési útvonalak és a buszmegállók peronjainak takarítására nem sikerült kellő figyelmet fordítani. Tudjuk, hogy korlátozott források állnak rendelkezésre, azonban a közlekedők szempontjából cinikusnak érezzük azt a hozzáállást, hogy arra hivatkozva, hogy más országokban sem takarítják el mindenhol a havat az utakról, ezért itt sem tervezték. Nyilván vannak ilyen országok, és vannak olyanok is, amelyekben nem csak évente egyszer esik a hó, és mégsem okoz fennakadást. Ezekben az országokban a lakosság felkészült erre.
|
|||







