Hírek

Nyomtatás

GUTS: Green Urban Transport Systems - Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek

Ezzel a címmel indult el ebben az évben egy EU-projekt, amelynek a nyitó konferenciáján, 2010. július 1-én Egyesületünk is részt vett Sopronban. A projekt 2013-ig tart, és feladata a forgalomnövekedés hatásainak elemzése, alternatív tüzelőanyagok alkalmazásainak vizsgálata, energiaárak jövőbeni változásának vizsgálata, városi közlekedési stratégiák készítése, beruházások előkészítése.

Augusztustól változik a menetrend!

Augusztus 1-től megváltoztatja több busz menetrendjét a DKV.

A változások a 34-es, a 35-ös, a 35S-es, a 35Y-os és a 36-os jelzésű Debrecen – Józsára közlekedő autóbuszok menetrendjét érintik.

Elektromos meghajtású buszokat gyártanak Debrecenben

Egyedülálló elektromos hajtáslánccal szerelt autóbuszok fejlesztését, gyártását tervezi az Inter Tan-Ker Zrt. Debrecenben, amelyhez tíz év alatt tízmilliárd forintos beruházást hajt végre.

Magántőke a fővárosi közlekedésben

Magántőkét vonna be a fővárosi tömegközlekedésbe a BKV: az erről szóló közbeszerzési eljárás első fordulója tegnap záródott az ajánlatok felbontásával.

Nagy lehetőség előtt Szolnok

Szolnok a Magyarországon áthaladó nemzetközi vasúti korridorban fekszik, a vasúti logisztikában kiváló adottságai vannak.

Debrecen ismét kiírja a villamos-beszerzési pályázatot

Mivel korábban kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be a pályázók, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 5-én eredménytelennek nyilvánította a 2-es villamos fejlesztési projekt keretében 18 darab villamosjármű beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást.

A legjobb villamosvezetők

2009. június 5-én és június 6-án Budapesten került megrendezésre a XVI. Országos Közösségi Közlekedési Járművezetők Forgalombiztonsági Vetélkedője. A DKV Zrt. csapata a villamos kategóriában első helyezést, trolibusz kategóriában pedig harmadik helyezést ért el. Az autóbuszos verseny gyakorlati részét a DKV Zrt. üzemeltetésében lévő Volvo típusú autóbuszokkal bonyolították le.

Kerékpárutak épülnek!

Május végére két új kerékpárutat is átadnak Berettyóújfaluban.

150 éves vasútvonal - Debrecenben a 424-es gőzmozdony!

1859. május 24-én adták át ünnepélyesen a forgalomnak a mai 100-as fővonal Debrecen – Nyíregyháza – Miskolc közötti szakaszát.

Nincs sínen a villamos-beszerzési tender

Pénzügyi és műszaki hiányosságok miatt eredménytelennek nyilvánították a debreceni villamos-beszerzési tendert - jelentette be Pajna Zoltán alpolgármester a döntést követően.

Tartalom átvétel

Belépés