ATTAC - Vonzó városi közlekedés az elérhetőbb városokért

Nyomtatás

2014. március 13-án Miskolcon tarották az ATTAC projekt záró konferenciáját, amin egyesületünk is részt vett. Az ATTAC projekt (Attarctive Urban Public Transport for Accessible Cities) a Dél-Kelet Európai Program keretében valósult meg a Miskolc Holding Zrt., az olasz Közlekedési és Logisztikai Intézet (ITL), Marche Régió (Olaszország), a Nagyváradi Közszállítási Vállalalt (OTL), Burgas, Kassa, a Maribori Egyetem (Szlovénia) és a Thessalonikii Közösségi Közlekedési Hatóság együttműködésével. A projektvezető a Miskolc Holding Zrt. volt, aminek tagvállalata az Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A partnereken kívül még 3 társult szervezet is segítette a munkát: Maribor Városa, a Romániai Közlekedési Egyesülés (URTP) és a Kassai Közlekedési Vállalat. A projekt célkitűzése az volt, hogy felkutasson már működő innovatív közösségi közlekedési megoldásokat, és megvizsgálja annak bevezethetőségét a partnereknél. Ezen kívüli elkészült egy szakpolitikai ajánlás is, amely a közlekedést érintő fejlesztésekhez nyújt iránymutatást.

Magyarországon is gyakran előfordul, hogy "a gombhoz varrják a kabátot", vagyis olyan projekteket akarnak megvalósítani, amire forrás van, és nem olyanokat, amik valóban hasznosak lennének. Sokszor jelent csapdahelyzetet, hogy megörökölt, évek, esetleg évtízedek óta húzódó beruházásokat kell megvalósítani. Az is gyakori probléma szokott lenni, hogy működési jellegű beruházásokat álcáznak fejlesztésnek. Ezen hibák kivédésére készítettek az ATTAC során egy szakpolitikai ajánlást, ami minden döntéshozó számára segítséget nyújthat egy-egy közlekedési projekt tervezésénél.

Három fő területen folyt a munka:

  • rugalmas közlekedési rendszerek (igényvezérelt közlekedés)
  • innovatív, integrált jegyrendszerek (elektronikus jegyrendszer)
  • utastájékoztató rendszerek

Két mintaprojekt is megvalósult, amely az ATTAC lezárása után sem áll le. Az érintett partnerek úgy döntöttek, hogy ezeket az újításokat tovább működtetik, és fejleszteni is kívánják.

Az egyik Miskolcon valósult meg: bevezették az igényvezérelt közlekedést a városban. Az igényvezérelt közlekedés lényege, hogy az adott járat csak akkor közlekedik, ha igény mutatkozik rá. Vagyis az utasoknak előre jelezni kell utazási szándékukat. Miskolcon igyekeztek úgy kialakítani a rendszert, hogy ez többlet üzemeltetési kökltséget ne okozzon, de az utasok számára többlet szolgáltatást jelentsen. Elindult a ZOO járat Felső-Majláth és a Vadaspark között. Turistaszerzonban ez egy igen frekventált viszonylata Miskolcnak, ugyanis a Tiszai pályaudvarról és a város keleti feléből érkező utasok a villamosról jellemzően itt szállnak át a Majálispark és a Vadaspark felé tartó buszokra. Tehát a ZOO járat az 1-es viszonylat rásegítő járata lett.

Három hónap alatt 968 járat közlekedett, amit 3885 utas vett igénybe. A nagy sikerre való tekintettel a ZOO járat üzemidejét meghosszabbították 2 hónappal, így az utószezonban is használhatták az utasok, és idén is el fog indulni. Érdekes tapasztalatokat is szerezhettek az MVK Zrt. munkatársai. A közhiedelemben és a szakemerek szerint is az idősebb korosztály idegenkedig az új dolgoktól, főleg ha ehhez valamilyen technikai eszközt is igénybe kell venni. Ők azok akik leginkább érzékenyek a szolgáltatás kényelmére. Bármennyire is tűnik plussz erőfeszítésnek, hogy a buszt (mint egy taxit) megrendeljen az ember, az utazóközönség zöme a nyugdíjas korosztályból került ki.

A másik mintaprojekt Nagyváradon valósult meg: bevezették az elektronikus jegyrendszert. Ez lényegében az utazási jogosultság (jegy) elektronikus úton (chipkártya segítségével) történő érvényesítését jelenti. Az OTL járműveire telepített készülékek, a QR-kódok hasznlatára is alkalmas, így ha a jegyrendszerben technológiai váltás következne be, tudnak majd alkalmazkodni hozzá. Mivel az OTL nem csak Nagyvárad területén szolgáltat, hanem a szomszédos Borsba is indít járatokat egyfajta tarifaközösséget is ki tudtak alakítani. Az ottani tarifarendszert integrálták a nagyváradiba. Az utasok ösztönzése érdekében az e-jegyeket hagyományosnál alacsonyabb áron értékesítik.

Az ATTAC partnerei megálapodtak abban, hogy a kapcsolatot a későbbiekben is fenn fogják tartani, és tapasztalataikkal az elindult mintaprojekteket tovább fejlesztik.

Nem az ATTAC keretében szerezték be, de szintén miskolci újdonság a Skoda villamos.
ATTAC - Vonzó városi közlekedés az elérhetőbb városokért
Palota Szálló: a konferencia helyszíne
Felső-Majláth, végállomás: kísértetiesen hasonlít a mi Dobredó utcánkra, csak itt gondoltak az átszálló utasokra is.