II. DKV Zrt. Nyílt Nap

Nyomtatás

Információink szerint a DKV Zrt. idén ismételten megnyitja kapuit a látogatók előtt és második alkalommal is megrendezi nyílt napját. Programtervezet még nem jelent meg, ezért adunk néhány ötletet, hogy mi mit szeretnék látni, hogy a rendezvényre látogatók tartalmasan tölthessék el napjukat.

Troli és villamos remíz megtekintése: Troli és villamos remíz megtekintése 15 fős csoportokban, közben szóbeli ismertetés és fotózási lehetőség. Az érdeklődők kérdéseire helyben válaszolnak. A remízben kiállított járműveket és alkatrészeket közelebbről meg lehet szemlélni, akár meg is fogni (pl. felsővezeték darab, troli váltó berenezés, áramszedő stb.)
Így működik a villamos: Egy KCSV6 típusú járműben, annak műköséséről rövid ismertetés, majd pedig az érdeklődők álló helyzetben interaktívan ismerkedhetnek a járművekkel, melynek keretében kipróbálhatják az ajtók nyitását, és csengő működtetését is.
Így működik a troli: Egy Solaris Trolino T12D típusú járműben, annak műköséséről rövid ismertetés, majd pedig az érdeklődők álló helyzetben a villamoshoz hasonló módin ismerkedhetnek meg közelebbről a járművel.
Történeti kiállítás: A DKV telephelyén lévő relikvia és modellkiállítás megtekintése negyedóránként tíz fős csoportokban, rövid történeti ismertetéssel.
Rajzkiállítás és verseny gyerekeknek: Előre meghirdetett témák szerinti, iskolai tanórák keretében, vagy fakultatívan készült általános iskolás gyerekek által készített rajzok kiállítása. A rajzokra lehet szavazni. Első három helyezett és a közönségdíj jutalomban részesül. A szervezők, szponzorok és az oktatási intézmények által delegált zsűri hirdet eredményt. Témajavaslatok: "A jövő villamosa", "A villamos és az ember", "A villamos és én"
Aszfaltrajzverseny: Kicsik és nagyok, elkerített területen megadott idő alatt, megadott témában rajzot kell készíteni, a legjobbnak ítélt művek díjjazásban részesülnek.
Szedőpakolás: Az érdeklődők kipróbálhatják, hogy mennyire ügyesen tudják egy troli áramszedőit fel, illetve leszedni. A szedőt le kell engedni, beakasztani, majd felengedni. A művelet időre megy. Mindenki, aki teljesíti a feladatot névre szóló oklevelet kap, a legügyesebbek pedig ajándékat is kapnak.
Telepi menet: Nagyállomás - Salétrom utca viszonylatban előre meghirdetett menetrend szerint közlekednének villamosok a rendezvény ideje alatt, akár az 1-es vonalról érkező járatok közvetlenül tovább közlekednének.
Villamos húzás: Egy (vagy kettő párhuzamosan) FVV típusú villamos kötéllel való elhúzása meghatározott távolságra minél rövidebb idő alatt. Előre benevezett 5 fős csapatok jelentkezhetnek. A nyertesek oklevelet, minden versenyző pedig emléklapot kap.
2-es villamos kiállítás: Élet a városban a kettes villamos idején címmel kiállítás a készülő villamos beruházás látványterveiből. Rövid előadás, majd kérdések és válaszok. A helyszínen lehet 2-es számot viselő villamos.
Szakmai előadássorozat: Neves szakemberek, egyetemekről, közlekedési cégektől három témában tartanak előadást a közösségi közlekedés legújabb vívmányairól (pl. elővárosi átszállásmentes közlekedés, vezető nélküli járművek, ütemes menetrend)
Gyermek villamos menet: Egy vagy két menetrendszerint közlekedő járaton (vagy nosztalgia menetben) a különféle versenyeken jól teljesítő gyermekek felnőtt kíséretében kalauzként elkérik és kezelik az utasok jegyeit.
Nosztalgia villamos I.: 1884-1984 ikerkocsi nosztalgiamenetben közlekedik Járműtelep - Nagyállomás - Gyógyfürdő - Nagyállomás - Járműtelep viszonylatban, fotómegállásokkal, Gyógyfürdőnél hosszabb fotómegállás
Nosztalgia villamos II.: 260-as pályaszámú kocsi nosztalgiamenetben közlekedik Járműtelep - Nagyállomás - Egyetem - Nagyállomás - Járműtelep viszonylatban, fotómegállásokkal.
Nosztalgia troli I.: Piros ZIU-9 típusú járművel nosztalgiamenet Járműtelep - Petőfi tér - Hajnal utca - Víztorony utca - Ótemető utca - Benedek tér - Kossuth utca - Segner tér forduló - Járműtelep útvonalon, Víztorony utcán és a Segner téren fotómegállással.
Nosztalgia troli II.: Piros Ikarus Obus típusú járművel nosztalgiamenet Járműtelep - Petőfi tér - Hajnal utca - Víztorony utca - Ótemető utca - Benedek tér - Kossuth utca - Segner tér forduló - Járműtelep útvonalon, Víztorony utcán és a Segner téren fotómegállással.
Villamos vezetés: Az Ispotály utcán vagy a Gyógyfürdőnél elkerített, forgalom elől lezárt szakaszon (teljes útzár és vágányzár alatt) felügyelet mellet lehetőség nyílik a villamos menetszabályzójának kezelésére (ezen időszak alatt a telepi menet nem közlekedik)
Troli vezetés: B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező személyek, egy Solaris Trolino T12D típusú trolit vezethetnek önjáró üzemmódban a járműtelep egy elzárt részén kialakított pályán. A trolit ezen időszakra oktató üléssel fel kell szerelni.

Egyesületünk felvette a kapcsolatot a DKV Zrt. nyílt napjának szervezőivel és a programok megszervezéshez szükséges erőforrások bemutatásával részletesen is átadtuk javaslatainkat. Reméljük, hogy a fenti elképzeléseinkből minél több megvalósulhat és a rendezvényekre kilátogató érdeklődőknek kellemes időtöltésben lehet részük.

Hozzászólások

-

Jó javaslatok. Bár nekem a tavalyi is nagyon tetszett. Ha a tavalyi program lenne kicsit jobb szervezéssel, már az is a mennyország lenne :-) Nem bántam meg tavaly, hogy itthon maradtam és nem mentem fel a Hungáriába. Ott csak családi majális volt szakmai rendezvény helyett.