Választások a Nemzeti Együttműködési Alapban

Nyomtatás
Választások a Nemzeti Együttműködési Alapban

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány február 4-én tájékoztatót és vitafórumot tartott a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) eddigi tevékenységéről és a közelgő választásokról. Akik a civil szektorban működnek, jól ismerik ezt a mozaik szót, mert az általa kiírt pályázatok fontos tényezői  a civil szervezetek forrásteremtésének.

 

A közelmúltban maga a NEA is küldött egy tájékoztatót, ami jellemzően a vonatkozó jogszabályokat hivatkozza be, ezáltal a jogi szövegezéshez kevésbé edződött szemek számára nehezen érthető.

 

A NEA irányítását a Tanács látja el, ami emellett a rendelkezésre álló források pályázatok közti szétosztásáról is dönt. A Tanács 9 tagból áll, melyből 3 tagot a miniszter, 3 tagot parlamenti bizottság delegál, és 3 tagot elektorok választanak. A pályázatok értékelését 5 szakmai kollégium végzi, amely összetétele a Tanácséval megegyező struktúrájú. A Tanács és a kollégiumok elnökét a szakminiszter (Emberi Erőforrás Minisztérium) nevezi ki.

 

A Tanács és a kollégiumok tagjainak mandátuma március végén lejár, ezért a 3-3 megválasztott tagot is újra kell választani. Tagnak és elektornak a jogszabályoknak megfelelőnek bárki jelentkezhet. Vagyis ahhoz is előzetesen regisztrálni kell, hogy szavazhasson valaki.

 

A rendezvényen a Tanács és a Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium több tagja mellett a KSH vezető főtanácsosa is részt vett, aki több évtizede kutatja a civil szektort, és annak mutatóit.

 

Azért fontosak az ilyen és ehhez hasonló rendezvények, mert a saját szervezetünknél globálisabb információkkal lehetünk gazdagabbak, illetve a NEA működésébe is betekintést nyerhetünk. Saját tapasztalatunk is bizonyítja, hogy a civilek nincsenek tisztában azzal, hogy a számukra forrást osztó szervezet miként működik, és hogy szólhatnak bele a működésébe. Természetesen a jogszabályi kötelezettségének eleget téve, a Tanács és a kollégiumok is minden évben elkészítik beszámolójukat, de ezek a dokumentumok nem feltétlen írják le teljeskörűen a működés minden mozzanatát.

 

Sajnos a NEA Tanács nem népszerűsíti a választásokat, pedig ez jó lehetőség arra, hogy közvetve beleszólhassunk a jövőbeli döntések minőségébe. A tájékoztatón elhangzottak alapján nem is kíván ezen a téren aktívabb tevékenységet folytatni, mert a tájékoztató összeállításával és kiküldésével eleget tett jogszabályi kötelezettségének.

 

CsatolmányMéret
NCA és NEA összehasonlítása184 KB
Útmutató a választáshoz640.72 KB