Adó 1%: 18996081-1-09

Keserédes 2-es villamos

Keserédes 2-es villamos

Minden rosszban van valami jó. Jelen helyzetben - sajnos - ez fordítva is igaz. 2014. február 26-án végre hosszú-hosszú várakozást követően elindulhatott a 2-es villamos és nem kevés érdeklődés övezte. A járatokon még az esti órákban is nagyon sokan utaztak. Ez külön öröm, hiszen jól látszik, hogy a megépült villamosvonal milyen kapacitással rendelkezik és sok utas elszállítására alkalmas. Ugyanakkor a jó dolgok mellett sok “apró” porszem is került a gépezetbe, amit továbbra sem hagyhatunk szó nélkül. Nem keresünk a kákán is csomót és nem is arról van szó, hogy nem tudunk örülni a jónak. Gyakran ér minket az a vád, hogy a negatív oldal szemléltetésére nagyobb hangsúlyt fektetünk és nem domborítjuk ki a jó dolgokat. Miért nem mondjuk azt, hogy szép az új villamos és a szkeptikus jóslatok ellenére jó hogy működik? Úgy gondoljuk, hogy a jó bornak nem kell cégér. Villamost nem a szépségéért kell építeni, hanem azért, hogy gyorsabb legyen az eljutás. Ha a lakásban korszerűsítjük a fűtést, mit sem érünk azzal, ha csak szebbek a radiátorok, de sem melegebb nem lesz a lakásban, sem pedig a fűtésszámla nem lesz kisebb.

Az elmúlt napok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy egyelőre tényleg csak a villamos szépségét mondhatjuk legnagyobb előnyének. Sajnos a 2-es villamos nem tud jobb menetidőt futni a 31/32-es buszoknál. Még utasok nélkül, tesztüzemben is azt tapasztaltuk, hogy a buszok hamarabb szelték át a várost úgy, hogy két irányból megkerülik a belvárost. Csúcsidőn kívül pedig egyenesen rosszabb a helyzet, hiszen, a villamosok még ritkábban is közlekednek.

Egyetem tér, Körforgalom - A második kör

Egyetem tér, 3 körforgalommal

A viharos sorsú Egyetem téri körforgalom történetét, és annak következményeit sokan ismerik. Mint ismeretes nem hozott megváltást a körforgalom, sőt, a helyzet rosszabb lett, hiszen komoly torlódások alakulnak ki nap, mint nap. A mellékelt két ábrát a Polgármesteri Hivataltól kapuk véleményezésre, és az ő engedélyükkel most közzé tesszük véleményezésre. Mi most kommentárt nem fűzünk hozzá, hanem várjuk a javaslatokat. Akár hozzászólásban, akár e-mailen, akár a facebook oldalunkon.

Amikor "Ketteske" beelőz

Ketteske beelőz

Megvizsgáltuk közelebbről az 1-es és 2-es villamos menetidejét. A két villamosvonal menetrendjét összevetve meglehetősen különös dologra lettünk figyelmesek: A Kálvin tér és a Nagyállomás között a 2-es villamos gyorsabb! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a menetrend szerint, a Kálvin térről 10:00-kor induló 1-es villamost - az ugyanezen megállóhelyről egy perccel később induló - 2-es villamos a Szent Anna utcánál nem csak, hogy beéri, hanem le is hagyja

Sajtóközlemény a 2-es villamos beindításával tervezett vonalhálózati módosításokról

Ez még tesztüzem.

Egyesületünk örömmel veszi, hogy hosszú idő után végre február 26-án tesztüzem keretében, elindul a debreceni 2-es villamos. Bízunk benne, hogy az utazóközönség nagy megelégedéssel fogja használni Debrecen város legújabb kötöttpályás viszonylatát.

Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy a tervezett módosítások csak most, kevesebb mint három héttel a tervezett indulás előtt kerültek nyilvánosan ismertetésre. Ilyen rövid idő alatt nemcsak a megfelelő mélységű társadalmi párbeszéd lefolytatása lehetetlen, hanem az utazóközönség korrekt tájékoztatása is. Továbbra is rendkívül fontosnak tarjuk, hogy az utazóközönség számára legyen lehetőség érdemi észrevételeket tenni. Ennek függvényében pedig, még a márciusi határidő előtt el lehessen végezni a szükséges korrekciókat.

A nyilvánosságra hozott módosítások legnagyobb problémája, hogy nem kínál elfogadható lehetőséget az átszállásra a kötöttpályás hálózat vonalai és az autóbusz-vonalak között. Azon utasok számára sem, akiknek eddig is át kellett szállni, és azok számára sem, akik a változások miatt kényszerülnek majd erre. Ennek három komoly oka is van. Az átszállást biztosító megállóhelyek hiányoznak, - a jelenleg (31/32-es buszok) alkalmazotthoz képest - a 2-es villamosnál ritkább csúcsidei követési idők kerülnek alkalmazásra és a menetrendek rendszer szintű szintű összehangolásának hiánya.

2-es villamos: Még mindig nem tudni, hogyan fognak járni a buszok!

Együttállás

Még mindig nem ismert az utasok számára a 2-es villamoshoz igazodó autóbuszos vonalhálózat, annak ellenére, hogy a DKV Zrt. több változatot is készített az elmúlt hónapokban, azonban ezek közül egyetlen egy sem került került elfogadásra. Ezért a mellékelt levet juttattuk el Kósa Lajos polgármester úr részére aggodalmunkat kifejezve.

 

Nem ismert, hogy mely járatok szűnnek meg, mely járatok útvonala módosul, lesznek-e új járatok? Mivel nem csak egy egyszerű menetrendváltásról van szó, hanem sokakat érintő komplex módosításról, ezért rendkívül fontos, hogy megtörténjen az új vonalhálózat társadalmi egyeztetése, ahogy ez más nagyobb magyarországi városokban is megtörtént, illetve történik most is. (Budapest 4-es metró, Pécs új hálózat)

A társadalmi egyeztetést követően pedig kellő időt kell biztosítani az utasok számára, hogy megismerjék a módosításokat, fel tudjanak készülni a változásokra. (Más városban hónapokat biztosítottak erre, míg nálunk már csak kevesebb mint négy hét maradt)

 

Arról is szeretnénk információt szerezni, hogy az átszállásra kényszerülő utasok számára milyen viteldíj kompenzáció kerül kialakításra, hiszen a jelenlegi elavult viteldíjrendszerben - a többlet szolgáltatást nem nyújtó - átszállás extra költségeket jelent az utasok számára. Lesz-e átszállást biztosító menetjegy, vagy idő alapú jegy?

 Természetesen további együttműködésünket is felajánlottuk az átszállási kapcsolatok kialakításához és a társadalmi egyeztetés minél szélesebb körű lebonyolításához. Amint megkapjuk a választ természetesen közzétesszük.

Diákigazolvány: Ha elhagyod az OM azonosítód ugyanaz marad!

(kép: bkvfigyelo.blog.hu)

Néhány hete a DKV Zrt. közleményt adott ki, hogy a diákigazolvány száma helyett 7-sel kezdődő OM azonosítót kell ráírni a bérletszelvényre. A bérletszelvényre azonban továbbra is csak annyi van ráírva, hogy az igazolvány számát kell ráírni. Az ügyfélszolgálaton szóban azt a tájékoztatást adták, hogy nem gond, ha véletlenül az igazolvány száma került rá, de februártól az OM azonosítót írjuk rá. Az Ügyfélszolgálatot írásban is megkérdeztük arról, hogy mi célt szolgál ez a változás és mi történik akkor, ha mégsem az OM azonosító kerül feltüntetésre. Megérkezett a válasz: Nincs bünti, de igazolni kell, hogy a diákigazolvány a tiéd, azonban ez kisebb-nagyobb procedúrával jár. A változások legfőbb oka pedig az volt, hogy az elhagyott, eltulajdonított vagy megrongálódott igazolványok számát utólagosan nehezebb igazolni, mint az OM azonosítót,  amely "a diák tanulmányainak folytatása során végig azonos marad."  A válasz a hajtás után.

Drága és rugalmatlan árképzés a DKV-nál?

Az alábbi térképen jelzett út megtételéhez a DKV Zrt. hatályos Személyszállítási Üzletszabályzata szerint 4 db jegyet kell érvényesíteni

 A DKV Zrt. 2013. július 04-től hatályos, a Nemzeti Közlekedési Hatóság az EH/VA/NS/B/1025/3/2012. számú és az IP/PM/NS/A/55/7/2013 határozatával jóváhagyott Személyszállítási Üzletszabályzata szerint  "A szabályosan érvényesített menetjegy - útmegszakítás nélkül - egyszeri utazásra jogosít a felszállás helyétől a végállomásig." Ezen értelmezés szerint a hurokban forduló vonalak esetében a külső végállomás előtt felszálló utasnak a végállomáson történő átutazást követően újabb vonaljegyet kell(ene) érvényesítenie. Ez azonban nem életszerű, és nem is ezt a gyakorlatot követi a szolgáltató. Az ellenőrök és a járművezetők részéről sosem tapasztaltuk azt, hogy a felsorolt hurokjáratokon, hogy a végállomáson átutazó utasoktól további jegyek érvényesítését követelték volna meg, hiszen ez véleményünk szerint minden ésszerűséget nélkülöző, logikátlan, irreális elvárás lenne. Megkérdeztük, DKV Zrt. válasza szerint akkor járunk el helyesen, ha újabb jegyet érvényesítünk. Íme a válasz:

2-es villamos, ami még hátra van

Itt még együtt

Mint azt bizonyára tudjátok "karácsonyi ajándékként" megtörtént a 2-es villamos pályájának műszaki átadása. Most nem csak műszakilag, hanem a mindennapi utas szempontjából is megvizsgáltuk a vonalat és összegyűjtöttük a azokat a legnagyobb hiányosságokat, problémákat, amelyeket a tényleges elindulásig ki kell javítani. Nem csak a felvetett problémákkal, hanem valamennyi 2-es villamossal kapcsolatos észrevételt, javaslatot várunk, hogy egységes csomagban átadhassuk az önkormányzat munkatársainak. Lapozás után pontokba szedve, képekkel illusztrálva mutatjuk be az egyes eseteket.

Homályos szabályok: első ajtós felszállás Debrecenben

Kivétel nincs!

Tettünk fel egy egyszerű kérdést, hogy az utasok szerint milyen szabályt alkalmaz a DKV Zrt. az első ajtós felszállásra. A válaszadók több mint 80%-a úgy tudja, hogy az a 2009-ben kiadott szabályozás van érvényben, ami szerint 7:00 – 8:00 óra közötti valamint 15:30 – 16:30 óra közötti időszakban bármelyik ajtón lehet fel- és leszállni. (Az már más kérdés, hogy ebből nem derül ki, hogy ez csak munkanapra vonatkozik-e vagy ünnepnapokon is ugyanezt kell alkalmazni?)

Megkaptuk az első ajtós felszállási renddel kapcsolatban a DKV Zrt. válaszát. Meglepő, mi sem tudtuk jól, hogy mi a szabály. A lenti idézet szerint egész nap az első ajtón kellene felszállni, legalább is a buszokon. Azonban erről elfelejtették tájékoztatni az utasokat.

Az új menetrend és ami mögötte van

Debrecen állomás átszállási rendszere

Mint azt tudjátok 2013. december 15-én menetrendváltás lesz a helyközi közlekedésben. A MÁV-START és a volánok járatai új menetrend szerint fognak közlekedni. Gyökeresen új dolgok jellemzően nem lesznek, azonban mégis lesz változás. Leszek jó, és rossz dolgok is az új menetrendben, és vannak olyanok is amelyek évek óta nem változnak, pedig már nagyon kellene.
Ezeket szeretnénk megvitatni veletek egy fórum keretében. Lehet hozni saját észrevételeket, javaslatokat, akár prezentáció formájában is. Szívesen vesszük, ha megosztjátok velünk tapasztalataitokat is.
Néhány ötlet vitaindítónak:
- busz-vasút közti párhuzamosságok: miért kell egymással konkuráló szolgáltatást nyújtani állami támogatással?
- busz és vonat menetrendjének összehangolása: miért nem csatlakoznak egymáshoz a volán és a MÁV járatai?
- tarifaközösségek: miért kell külön bérlet ugyanabban a viszonylatban a buszra és a vonatra?


Mindenkit szeretettel várunk!


Helyszín: Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola (Kis TK), 212-es terem, Bejárat csak a Vár utca / Nagypiac felől
Időpont:  2013. december 12. (csütörtök) 17:30

Tartalom átvétel

Belépés