Továbbra is rossz az irány: Kiszámítható áremelés

Nyomtatás
Kiszámítható áremelés

Évek óta rutin szerű szokás Debrecenben, hogy az új év kezdete áremelkedést hoz a közösségi közlekedést használók számára. A folyamat teljesen ellentétes az országos trendekkel is. A közösségi közlekedés nem egy önálló, önfenntartó rendszer, hanem egy város, régió közlekedésének kiemelten kezelendő része és egyben legolcsóbb megoldás a közlekedés okozta problémák (dugók, zsúfoltság, környezetszennyezés) kezelésére.

A problémák legfőbb forrása, hogy a jelenlegi közösségi közlekedés alulfinanszírozott és rosszul megszervezett, ezáltal komoly veszteségeket halmoz fel. A cégek, önkormányzatok ebből a pénzügyi gödörből általában az áremelésekbe és ritkításokba menekülnek, ami egy olyan folyamatot eredményez, hogy az egyre drágább, de színvonalban javulást nem hozó közösségi közlekedéstől elfordulnak az utasok. Azonban a kevesebb utas miatt csökken bevétel, amely újabb járatritkításokat és áremeléseket hoz magával a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele helyett.

Örvendetes tény, hogy Budapest ebből az ördögi körből más kiutat keres. Jővő évben sem emeli a viteldíjakat, sőt az egyes jegyek érvényességi körét is kiszélesítik, amellyel az utasok megtartását, esetleg újabb utasok közösségi közlekedésre csábítását tűzte ki célul. A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor a magas üzemanyag árak miatt, az autó is egyre nehezebben fenntartható, kiváló lehetőség nyílik arra, hogy a személygépkocsit használók számára - árban és minőségben is - elfogadható közösségi közlekedés alternatíváját nyújtsuk. Ennek egyik lépcsője ha viteldíjak nem emelkednek és ez a kedvezményrendszer kibővítésével párosul.

Debrecen azonban ismét a rossz irányba menekül. Mire vélhető az önkormányzat azon hozzállása, hogy miközben a város kommunikációjában a közösségi közlekedés széles körű támogatását hirdeti, azonban tetteiben ez nem nyilvánul meg. A tarifák nettó árainak emelése kifejezetten utasriasztó, amelyet tetéz a pótdíjak mértékének csökkentése. Ez nem csak bliccelésre ösztönöz, hanem nagyobb terhet ró a fizető utasokra. A tarifarendszer elavult! Az átszálló utasok számára továbbra sincs semmilyen kedvezmény így számukra irreálisan magas díjak képződnek. Ezért szükség lenne az átszállást is biztosító, idő alapú jegyek mihamarabbi bevezetésére. Habár a csoportos jegy ára csökken, azonban ez csak nagyon szűk kört érint, ezért az együtt utazók számára további kedvezmények biztosítására lenne szükség.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az üzemeltetés költségeinek csökkentéséhez is hozzájáruló infrastrukturális átalakítások (buszsávok kijelölése, az autóbuszokat előnyben részesítő csomópontok kialakítása) továbbra is elmarad. Ezek helyett a város közútjainak forgalmát növelő terhelő elit parkolók épülnek. Úgy gondoljuk ez az irány nagyon rossz. Ezzel a hozzáállással jövőre újabb utasvesztés várható, ami a magas viteldíjak mellett az összehangolatlan, pontatlanul közlekedő járatok tetéznek, illetve újabb áremelkedést vetít előre.

Belépés