Üzemlátogatás a Hajdú Volán Zrt. Szoboszlói úti telephelyén

Nyomtatás
Sorakozó
A Mobilitási Hét alkalmából a  Hajdú Volán Zrt. Szoboszlói úti telephelyén  a helyközi autóbusz-közlekedés kulisszatitkaiba tekinthetnek be azok, akik 2014. szeptember 19-én, pénteken 16:00-tól velünk tartanak. A szolgáltató munkatársai bemutatják a helyközi közlekedés szervezésének és lebonyolításának főbb mozzanatait és megtekinthetjük a műszaki fenntartó bázist is.
 
A részvétel feltételei: A látogatás ingyenes, azonban, mivel üzemi területre lépünk, ezért a belépés engedélyhez és előzetes regisztrációhoz kötött. Ezen az űrlapon lehet jelentkezni néhány személyes adat megadásával, amit a Hajdú Volán Zrt. részére kell átadnunk, ahhoz, hogy beengedjenek bennünket. A személyes adatokat természetesen más célra nem használjuk fel és a látogatás végeztével töröljük.