Debrecen

Nyomtatás

Rajtvonalnál a megállók

Rajtvonalnál a megállók

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, egyesületünk sikerrel pályázott az Új Európa Alapítvány és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös pályázatán, a KÖSZ Programon. “Az én megállóm” című projektünk keretében középiskolás diákok fognak debreceni buszmegállókatt felújítani és novemberig gondozni. A munkákat az iskolai közösségi szolgálat terhére fogják végezni. Több megálló esőbeállójába a fiatalok egyedi grafikákat is terveztek, melyet jelenleg Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala véleményez.

Együtt a Régióval! - Konferencia, 2011. április 14. - Debrecen

Együtt a Régióval!Egyesületünk  “Együtt a Régióval – Európai szintű közösségi közlekedés lehetőségei Debrecenben és vonzáskörzetében” címmel, magyar és külföldi szakemberek részvételével konferenciát tart Debrecenben 2011. április 14-én. Rendezvényünk célja, hogy tapasztalatcsere mellett részletesen feltérképezzük a határokon átmenő közösségi közlekedés helyzetét és lehetőségeit, kiemelten kezelve Debrecen-Nagyvárad közvetlen vasúti kapcsolatát.
 
Egyesületünk a határon átívelő közlekedés fejlesztését a térség fejlődésének szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk, ezért is kívánunk nagyobb figyelmet fordítani a Debrecen és Nagyvárad közötti kapcsolatra. Előadóink és meghívott szakemberek segítségével arra keressük a választ, hogy milyen rövid és hosszú távú lehetőségek kínálkoznak a két város, illetve a térség más települései közötti közösségi közlekedés javítására. Konferenciánk eredményeként pedig egy rövid és hosszú távú ajánlást és cselekvési tervet kívánunk készíteni, amely iránymutatásul szolgálhat a döntéshozók számára, hogy az itt élő emberek és szakemberek szerint milyen stratégiával érhető el az európai színvonalú közösségi közlekedés régiónkban. Bízunk abban, hogy a konferenciánk eredményét az ország más határ menti térségei is eredményesen hasznosítják majd, saját térségükre vonatkozóan.

Vasútmodell és vasúttörténeti kiállítás

A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) idén is megrendezi hagyományos adventi vasútmodell és vasúttörténeti kiállítását az Egyetértés Művelődési Központban, (4034 Debrecen, Faraktár utca 67.) (térkép) A helyszín megközelíthető a 25, 25Y, 41, 41Y, 37, 45 jelzésű autóbuszokkal vagy vonattal a Szabadságtelep telep megállóhelytől pár perces sétával. A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.



    Nyitva tartás:
  • 2010. december 3., péntek: 10:00-18:00
  • 2010. december 4., szombat: 10:00-19:00
  • 2010. december 5., vasárnap: 10:00-18:00


    Belépőjegyek:
  • felnőtt: 500,- Ft/fő
  • gyermek: 300,- Ft/fő
  • csoportos (8 fő felett): 250,- Ft/fő

Európai villamos körkép, avagy kik pályázhatnak a debreceni villamosok gyártására?

A villamosok nem csak Európa szerte élik reneszánszukat, de a tengerentúlon is sorra építik az új villamosvonalakat, amelyek nem csak városrészeket hanem városokat is összekötnek. Hosszú folyamat eredményeként a döntés megszületett és Debrecen is elkezdheti kiépíteni új villamosvonalát. Ennek keretében második alkalommal, került meghirdetésre a 18 db új debreceni villamos beszerzéséről szóló közbeszerzési pályázat. A kiírás az előzőhöz képest enyhébb feltételeket támaszt a pályázókkal szemben. A járműveknek már nem kell 100%-ban alacsonypadlósnak lennie, elegendő minimum 70% is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 13 jármű teljesen alacsony padlós, 5 db pedig nem, hanem járművenként minimum 70%-ban alacsony padlómagasságnak kell lennie. Ez a könnyítés mindamellett, hogy bővíti a lehetséges pályázók körét, olcsóbb konstrukciót is jelenthet úgy, hogy közben az akadálymentes közlekedés lehetősége jelentős hátrányt nem szenved. Most bemutatjuk, hogy kiknek a kínálatából "választhatunk" majd. A kiírás feltételeinek megfelelő, valószínűsíthetően pályázó cégeket ABC sorrendben mutatjuk be az általuk gyártott járművekkel együtt a teljesség igénye nélkül.

Tartalom átvétel

Belépés