villamosjármű gyártás

Nyomtatás

Európai villamos körkép, avagy kik pályázhatnak a debreceni villamosok gyártására?

A villamosok nem csak Európa szerte élik reneszánszukat, de a tengerentúlon is sorra építik az új villamosvonalakat, amelyek nem csak városrészeket hanem városokat is összekötnek. Hosszú folyamat eredményeként a döntés megszületett és Debrecen is elkezdheti kiépíteni új villamosvonalát. Ennek keretében második alkalommal, került meghirdetésre a 18 db új debreceni villamos beszerzéséről szóló közbeszerzési pályázat. A kiírás az előzőhöz képest enyhébb feltételeket támaszt a pályázókkal szemben. A járműveknek már nem kell 100%-ban alacsonypadlósnak lennie, elegendő minimum 70% is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 13 jármű teljesen alacsony padlós, 5 db pedig nem, hanem járművenként minimum 70%-ban alacsony padlómagasságnak kell lennie. Ez a könnyítés mindamellett, hogy bővíti a lehetséges pályázók körét, olcsóbb konstrukciót is jelenthet úgy, hogy közben az akadálymentes közlekedés lehetősége jelentős hátrányt nem szenved. Most bemutatjuk, hogy kiknek a kínálatából "választhatunk" majd. A kiírás feltételeinek megfelelő, valószínűsíthetően pályázó cégeket ABC sorrendben mutatjuk be az általuk gyártott járművekkel együtt a teljesség igénye nélkül.

Tartalom átvétel

Belépés