Debrecen-Józsa

Nyomtatás

Játékos közlekedés - Kicsik a nagyokkal

Játékos közlekedés - Kicsik a nagyokkal

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület szervezésében középiskolás diákok közösségi közlekedéssel kapcsolatos játékokat készítettek óvodásoknak, majd játszottak a gyerekekkel.

Az elmúlt héten a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium önkéntes diákjai egyszerű, közösségi közlekedéssel kapcsolatos játékokat készítettek. Az elkészült játékokat pedig személyesen vitték el a józsai Gönczy Pál Utcai Óvodába, ahol óvodapedagógus közreműködésével, játszottak is a gyerekekkel.

A diákok közösségi szolgálat keretében készítették a játékokat, majd három napon át minden nap egy-egy órát töltöttek el az óvodában és minden nap más játékot vittek. Első nap készségfejlesztő játékokat adtak át az óvodásoknak, mint például memóriajáték vagy a párosító játék, amelyből megtanulhatták a vonat sínen, az autóbusz pedig az úton közlekedik. Második nap kifestővel készültek a diákok, valamint szituációs gyakorlat keretében a villamosról való le- és felszállást gyakorolták. Harmadik nap pedig színes papírra készítettek kavicsképeket a diákok az óvodásokkal együtt.

A program iránti érdeklődés várakozásainkat felülmúlta, hiszen olyan sok diák jelentkezett a programra,, hogy minden óvodásra jutott egy önkéntes, így nem csak csoportos, hanem egyéni foglalkozásra is nyílt lehetőség.

A diákok felkészülten és óvodapedadógus kíséretében érkeztek az óvodába. Az önkénteseket Nótinné Csikós Marianna, - az ovoneni.blog.hu szerzője - kísérte el és készítette fel, hogy hogyan teremtsenek kapcsolatot az ovisokkal és mire figyeljenek oda a játék során. Ez szerencsére hamar sikerült, hisz az ovisok is érdeklődőek voltak és nyitottak a diákok felé. A búcsú se volt könnyű, mert az óvodások alig akarták elengedni a diákokat volt olyan ovis, aki utolsó nap mindenkinek egy rajzot készített.

Amikor a kicsik összegyűlnek

Amikor a kicsik összegyűlnek

Hétvégén tartotta a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) tavaszi modellkiállítását Józsán. Az elmúlt évekhez hasonlóan egyesületünk is részt vett az eseményen egy standdal. Újdonságként két fórumot is tartottunk, hogy jobban megismerhessük az emberek utazási szokásait.

Elment az utolsó 31-es.

Az utolsó 31-es a Nagyállomás előtt

Elment az utolsó 31-es. A legtöbb debreceni számára ez a járat fogalom volt, hiszen már nagyon régóta (1975) hozzátartozott a város életéhez. Nagyon sokan búcsúztattuk, az utolsó járat csordultig tele volt, és közben mindenkinél előkerült egy-egy történet, emlék, ami ehhez a járathoz kapcsolódott. Természetesen a vakuk is villogtak, hiszen ezzel lezárult egy korszak, amit mindenki szeretett volna megörökíteni. De szerencsére, ahol bezárul egy ajtó, ott mindig kinyílik egy másik. Jelen esetben a szép és modern 2 villamos képviseli az újat, ami a város életében szintén történelmi pillanat. Ugyanakkor ahhoz, hogy a hozzá fűzött reményeket valóra váltsa és valóban valami újat, modernet képviseljen, még sokat kell tenni.

Köszönjük a DKV Zrt. munkatársainak, hogy munkájukkal hozzájárultak az Utolsó Járat emlékezetessé tételéhez.

Villamospótló Kerékpártúra

A lehetséges hajdúböszörményi villamos

Egyesületünk 2012. május 1-én kerékpártúrát szervez Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait átszállásmentesen összekötö elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek. A szomszédos települést elérve, ismét villamosként,  bejárják annak belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba.

 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat. 

Vasútmodell és terepasztal kiállítás Józsán

Hajdú Expressz Vasútmodel KiállításA karácsony előtt megtartott vasútmodell kiállítás a nagy sikerre való tekintettel tavasszal folytatódik. Ezúttal a helyszín Debrecen-Józsa Közösségi Háza (4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.), az időpont pedig 2009. március 20-22. (péntek, szombat, vasárnap)

A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) rendezésében ezúttal 26 méter hosszú, H0-ás modulterepasztal lesz megtekinthető. Most is lesz lehetőség saját modellek futtatására és szakmai tanácsokat is kérhetnek az érdeklődők.

Augusztustól változik a menetrend!

Augusztus 1-től megváltoztatja több busz menetrendjét a DKV.

A változások a 34-es, a 35-ös, a 35S-es, a 35Y-os és a 36-os jelzésű Debrecen – Józsára közlekedő autóbuszok menetrendjét érintik.

Tartalom átvétel

Belépés