Zelemér

Nyomtatás

Kerékpárral az elővárosi villamosért

Kerékpárral a vasútért

Az őszi kerékpártúra is népszerű volt, amit az Európai Mobilitási Hét alkalmából szerveztünk, hogy népszerűsítsük az elővárosi villamost. A tavaszihoz hasonlóan most is a Debrecen környéki vasútfejlesztési lehetőségeket ismertettük meg az érdeklődőkkel. Külön kitértünk a Debrecen és Hajdúböszörmény közötti lehetséges elővárosi villamosra. A túrázó csapat egy része a Nagyállomástól vonattal utazott Zelemérig, ahol csatlakozott a már ott várakozókhoz. A résztvevők rövid ismertetőben megtudhatták, hogy milyen lehetőségek vannak a Debrecen-Tiszalök vasútvonal és az 1-es, valamint a leendő 2-es villamosvonal összekötésére. Ezt követően Józsa és Debrecen felé vettük az irányt. Bemutatásra kerültek a lehetséges megállók és állomások, majd az iparvágány, ami jelenleg a gyógyszergyárat szolgálja ki. A Kartács utcán végigtekerve értük el a Doberdó utcát, ahonnan az újonnan megépült Böszörményi úti kerékpárúton haladtunk végig. A már meglévő kerékpárúton értük el a belvárost, a Déri teret, amely az idei túránk végállomása volt. Ez úton is köszöjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartottak.

Elővárosi villamospótló kerékpártúra 2-es villamossal

Elővárosi villamospótló kerékpártúra 2-es villamossal

 

Egyesületünk a tavaszi sikerre való tekintettel ismét kerékpártúrát szervez 2012. szeptember 23-án, Zelemértől Debrecenig. Ezúttal az épülő 2-es villamos vonalát is érintjük, feltárva a lehetséges kapcsolódási pontokat. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik a települések központjait összekötő, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal terén. A rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre is. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, majd egy másik városban villamosként  bejárják annak a belvárosát is. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését az alábbi címeken jelentkezhet: 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat. 

Debrecen és a régió rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezik elővárosi villamosok közlekedtetésére. Az 1-es villamoshoz két helyen is elérhető közelségben van a nagyvasút, ahol a vágányok összeköthetők. Az egyik kapcsolódási pont a Nagyerdő, ahol a villamosok a Pallagi útról a Nagyerdei körútra fordulnak (Klinika ív). Innen északra  alig 1 km  vágányt kellene fektetni a Gyógyszergyárhoz vezető iparvágányig, amely közvetlen kapcsolatban van a Hajdúböszörménybe vezető vasúttal. A vágányok építéséhez bőven van hely, hiszen valamikor itt járt a 3-as villamos Pallagra. A másik kapcsolódási pont adja magát, ami nem más, mint a Nagyállomás.

 
Túránkon a Pallagi úti kapcsolat kiépítésének lehetőségét mutatjuk be, amely a hajdúböszörményi elővárosi villamos lehetőségét teremtené meg. Az elképzelések szerint a Debrecen belvárosa felől érkező villamosok egy része nem a Nagyerdei körútra fordulna, hanem egyenesen tovább haladna a Pallagi úton át a Gyógyszergyárhoz. Innen a meglévő iparvágányon keresztül a Nagyerdőt elhagyva a vasúti vágányokon haladna tovább Józsa és Hajdúböszörmény felé, vagy akár Hajdúdorogon és Hajdúnánáson át akár egészen Tiszalökig.

 

Program:

  • 08:45 - Gyülekező a Nagyállomás előtt (az árkádok alatt)
  • 09:02 - Indulás vonattal Zelemérre (36622)
  • 09:23 - Érkezés Zelemérre és indulás a kerékpártúrára
  • 12:00 - Érkezés Debrecenbe (Nagyerdőre)

Népszerű volt a "Villamospótló" kerékpártúra

Túrázók Hajdúszentgyörgyön (fotó: Sáfri Péter)

Még az utolsó pillanatban is érkeztek részvevők, így közel húszan vettek részt az egyesületünk által szervezett "Villamospótló" kerékpártúrán. Túránk célja az volt, hogy az érdeklődők a helyszínen, testközelből is megismerhessék, hogy milyen páratlan vasútfejlesztési lehetőségek rejlenek Debrecen és környezetében.

A túrázó csapat egy része a Nagyállomáról indult vonattal Zelemérig, ahol csatlakozott a már ott várakozókhoz. A résztvevők egy rövid ismertető keretében megtudhatták milyen lehetőségek kínálkoznak a Debrecen-Tiszalök vasútvonal és a debreceni 1-es villamos és a majdani 2-es villamos vágányainak összekötésére, hogy átszállásmentes elővárosi kapcsolat létesülhessen. Ezt követően Józsa és a Debrecen felé vettük az irányt. Bemutatásra kerültek a lehetséges állomások és megállóhelyek, majd az az iparvágány, amely ma a gyógyszergyárat szolgálja ki és a Pallagi úton ér véget nyolcszáz méterre a 1-es villamos Klinika megállójától. Innen hiányzik 800 méter vágány, hogy a közúti villamos és a nagyvasúti hálózat közötti kapcsolat megvalósuljon.

Villamospótló Kerékpártúra

A lehetséges hajdúböszörményi villamos

Egyesületünk 2012. május 1-én kerékpártúrát szervez Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait átszállásmentesen összekötö elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek. A szomszédos települést elérve, ismét villamosként,  bejárják annak belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba.

 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat. 

"TramTrain" kerékpártúra 2011. szeptember 18-án Debrecenben


Villamos vagy vonat? Vagy kettő az egyben?

Egyesületünk az Európai Mobilitási Hét alkalmából kerékpártúrát szervez 2011. szeptember 18-án, Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait összekötö, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, hogy átmenjenek egy másik városba, ahol ismét villamosként  bejárják a másik település belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését olvassa el részletes felhívásunkat és regisztráljon a kirándulásra!

Tartalom átvétel