pályázat |
Már hetekkel ezelott nyilvánosságra került az a felvetés, hogy Debrecen város vezetése a helyi járati autóbuszok közlekedtetését - amelyet jelenleg a Hajdú Volán Zrt. lát el. - megpályáztassa egy jobb szolgáltatási színvonal elérése érdekében.
A kialakult nyilatkozatháború eredményeként most egymásra mutogat az ellátásra kötelezett, az önkormányzat és a szolgáltató, Hajdú-Volán Zrt.. Ez nemhogy egyik fél megítélésének sem tesz jót, de a legrosszabb, hogy ennek a csatának a legnagyobb vesztesei az utasok. Egyesületünk összegyujtötte észrevételeit és javaslatait a pályázattal kapcsolatban.
|
|||
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. pályázatot írt ki autóbuszpark rendelkezésre állására és az autóbuszpark fenntartására, karbantartására, javítására, valamint vonali ellátására. A közlekedési cég a Debrecen Megyei Jogú Város által kiírt menetrendszerinti helyi autóbusz közlekedés lebonyolítására kíván pályázni, amihez most partnert keres, ezért nem meglepő, hogy az autóbuszok műszaki paramétereire vonatkozó feltételek két pályázatban azonosak.
|
|||
Debrecen Megyei Jogú Város pályázatot hirdet a közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására.
|
|||
Új, korszerűbb buszokkal, egységes járműparkkal, belvárosi GPS alapú utastájékoztató rendszerrel, bővülő hálózattal és gazdaságosabb szolgáltatással képzeli el Debrecen vezetése a cívisváros helyi tömegközlekedését. A részletekről Varga Lászlót, a Városfejlesztési Főosztály főosztályvezetőjét kérdezték. - eszaon.hu - |
|||

