Debreceni Menetrend

Nyomtatás

Módosított menetrendek: Az egyik húsz, a másik egy híján tizenkilenc

Módosított menetrendek: Az egyik húsz, a másik egy híján tizenkilenc

Holnaptól változik a debreceni helyi közlekedés menetrendje. Habár néhány forgalmasabb vonalon már visszatért minden régi kerékvágásba, azonban sok helyen találkozni bosszantó módosításokkal. Bizonyos vonalakon munkanapokon is hétvégi (szombati) menetrend volt érvényben, amelyek néhány járattal meg lettek toldva. A legújabb módosítás alapja a tanszünetes munkanapi menetrend, amelyekből bizonyos járatok törlésre kerültek. A végeredményt tekintve pedig sok vonalon érdemi változás nem történik, hiszen maradtak az óránkénti követési idők. Sőt, a külterületek felé közlekedő járatok esetén közel három órás “üzemszünet” is van munkanapokon.

Több vonalon megszüntetésre kerültek olyan utolsó járatok, amelyek megszűnése azért érthetetlen, mert ezek a járatok garázsmenetként, utasok nélkül ugyanúgy közlekednek, a megszüntetett járattal közel azonos útvonalon. Ez érdemi költségcsökkentést biztosan nem eredményez.

A járványhelyzet alaposan felforgatta a közösségi közlekedést, azonban úgy gondoljuk, hogy a módosított, helyenként átláthatatlan menetrendek csak tovább rontják a közösségi közlekedés megítélését. A vészhelyzet végével minél hamarabb vissza kell térni minden vonalon a szokásos menetrendhez.

Az alábbiakban részletesen kigyűjtöttük a változásokat. Amennyiben nem elégedett a módosított menetrendekell, feltétlenül írja meg az észrevételét. Az észrevételeket az erre kialakított űrlapon várjuk, illetve javasoljuk, hogy küldje el a szolgáltató részére is.

 
Részletes változások:
  •  1

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  2

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  3 / 3A

Munkanapokon szabadnapi menetrend szerint közlekedik.
 

Debreceni Menetrend és Szerethető Mobilitás!

Debreceni Menetrend és Szerethető Mobilitás!

Csütörtökön két érdekes programmal is várunk benneteket a Campus Fesztivál civil falujában!
17:00-tól A Debreceni Menetrend készítője Szincsák Tamás "Open Data a közlekedésben" címmel tart előadás és beszélni fog a készülő iOS appról,.

18:00-tól Mobilissimus ügyvezetője Ekés András tart képes előadást "Szerethető mobilitás címmel" fenntartható városi mobilitásról, intermodalitásról és a közlekedési szövetségről.

Egész nap várunk minden kedves érdeklődőt a standunknál és bármilyen közlekedéssel kapcsolatos kérdésben segítünk, legyen akár menetrendről, akár tarifáról szó.

Közlekedési vetélkedőn buszos, trolis, bicajos, vagy villamosos bögrét nyerhettek és utazhattok a pénteken és szombaton közlekedő régi Ikarus311-es nosztalgia busszal. A vetélkedőre és a buszos utazásra a standunknál lehet regisztrálni.

 

Tartalom átvétel

Belépés