Magántőke a fővárosi közlekedésben

Nyomtatás

Magántőkét vonna be a fővárosi tömegközlekedésbe a BKV: az erről szóló közbeszerzési eljárás első fordulója tegnap záródott az ajánlatok felbontásával.

A Népszabadság mai száma ismerteti, hogy az ajánlattételi felhívás szerint negyven darab midiautóbusz üzemeltetését kívánják alvállalkozásba adni, ami 2,3 millió kocsikilométert jelent – ezeken a járatokon a buszok nagyjából ennyit járnak évente.

Az eljárás első szakaszában konkrét ajánlatokat nem adhattak a pályázók, ez még mindössze a jelentkezők gazdasági, műszaki és szakmai szempontok szerinti kiválasztására szolgál. A BKV Zrt. közülük választja ki, hogy ki tehet ajánlatot a második szakaszban.

A Népszabadság információi szerint a közbeszerzési eljárásra hét társaság jelentkezett: a Volánbusz, a Vértes Volán, a Körös Volán, az Orangeways, a szolnoki Panoráma Tourist Kft., a VT-Transman, valamint az Inter Tan-Ker.

Forrás: Népszabadság

Belépés