Közlekedés a vírus árnyékában

Nyomtatás
Közlekedés a vírus árnyékában

A koronavírus járvány rendkívül nagy hatással van az életünkre, többek között arra is, hogy milyen módon közlekedünk. Ez év májusában készítettünk egy felmérést, amelyben arról kérdeztük az utasokat, hogy miként befolyásolja az utazási szokásaikat a járvány jelentette új helyzet. A kérdések a járvány előtti utazási módokat és a járvány utáni várható helyzetre irányultak. Ezeket összehasonlítva és elemezve kaptuk azokat a tendenciákat, amelyeket részletesen is bemutatunk. A fertőzés lehetőségétől való félelem természetesen torzíthatja a képet. Idővel azonban félelem enyhül, és később másként cselekednek majd az utasok, mint azt korábban gondolták. Azonban az adatok így is elég rémisztőek abból a szempontból, hogy milyen növekedést várhatunk a gépjárművel történő közlekedés terén Debrecenben. Bizakodóak voltunk abban a tekintetben, hogy az utasok túlzó véleményt közöltek, azonban a menetrendi oldalunk látogatottsági statisztikái közel azonos mértékű visszaesést mutatnak, mint amit a közösségi közlekedést rendszeresen használó utasok nyilatkoztak a szolgáltatás további mellőzésével kapcsolatban.

Mi az amit ezt követően többet fogunk használni? Arról kérdeztük az utazókat, hogy jelöljék meg, hogy mely az az utazási mód, amelyet biztosan többet fognak használni.  Az utazókat elemzés szempontjából két részre osztottuk. Külön vizsgáltuk azokat, akik gyakran és rendszeresen használtak eddig közösség közlekedést és külön azokat, akik csak alkalmanként. Ezt azért tettük, mert egészen más hatása van annak, ha egy egyébként ritkábban közlekedő utas mondja azt, hogy még ritkábban fog buszra szállni, mint az, ha egy rendszeres utas mond le végleg a közösségi közlekedésről. A megbontás ellenére is a rendszeresen közösségi közlekedést használók 14,1 százaléka mondta azt, hogy többet fog gépjárművel utazni.


 

 

Az életkori megbontásból sajátságos kép tükröződik. Minél fiatalabb valaki, annál inkább gondolja úgy, hogy többet autózik, kivéve a 35-44 közötti korosztály, ahol kiugróan magasan mondták azt, hogy többet fognak autóval utazni.

 

A kerékpározók száma szemmel láthatóan is növekedett. A kerékpárhasználati szokások változása is hasonló mintázatot mutat, mint a gépjárműhasználat változása. A közösségi közlekedést gyakran használók kevésbé hajlamosak a módváltásra. A gépjárműhasználatra váltással összehasonlítva az is szembetűnő, hogy mindkét kategóriában közel 10%-kal többen jelölték meg kerékpárt, mint az autót alternatív közlekedési módként.

 





 
Figyelemre méltó, hogy a 35-44 és 45-55 év közöttiek milyen mértékben hajlandóak kerékpárra váltani. 



 

Rákérdeztük a közösségi közlekedés használatának változására, amely hasonló arányokat mutat a gépjármű és a kerékpár használati szokások változásával.

 

 

 

 

A menetrendes oldalunk (menetrend.derke.hu) látogatottsági statisztikái a felmérés eredményeit igazolják. A 2019-es és 2020-as év azonos időszakára vonatkozó adatokat vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a látogatók száma jelenleg a várható trendhez képest átlagosan 15% -kal kevesebb. Természetesen az utazások számának csökkenése nem csak az utazási mód váltásból adódhat, hiszen az élet más területein is csökkenés mutatkozik. Munkahelyek szűntek meg és rendezvényekből is kevesebb van, ennek megfelelően az utazási igények is csökkentek. Azonban a kategóriánkénti 15-20%-os visszaesés ömagában is sok. Mivel gépjárműfogalom hatalmas mennyiségű útfelületet igényel, ezért már néhány százalékos növekedés is komoly forgalmi torlódásokat tud okozni. A kérdés persze az, hogy a módváltásból adódó növekedést kompenzálja-e a forgalom általános visszaesése. 

 

Mire számíthatunk szeptembertől?

Amennyiben szeptemberben normál módon elindul a tanítás a diákokat is szállító járatokon a jelenlegi kapacitás mellett egészen biztosan nem lehet majd megtartani az elvárt 1,5 - 2 méteres távolságot az utasok között. A tanítás kezdetének későbbre tolása (8:30-9:00) ezen valamelyest enyhíthet, azonban a bejárós, helyközi járatokat is igénybe vevő diákok esetén a jelenlegi menetrend korlátozottan biztosítja a későbbi utazás lehetőségét. A szeptemberi kedvező időjárású időszak a kerékpárhasználatnak még kedvez, azonban ezt követően egyre többen fogják elővenni az autót. Ez pedig azt jelentheti, hogy állandósulhatnak a torlódások Debrecenben. Nem csak a reggeli és délutáni csúcsban, hanem egész nap a megszokottnál nagyobb forgalomra kell számítanunk.

 

A vizsgálatot 200 fős online mintán végeztük 2020. május közepén.

 
Melyik az az utazási mód, amit biztosan többet fogsz használni, ha már nem lesz járvány?
A koronavírus járvány várható hatása Debrecenben  a gépjárműhasználatra életkor szerint a teljes minta alapján.
A koronavírus járvány várható hatása a kerékpárhasználara a közösségi közlekedést használók körében.
A koronavírus járvány várható hatása Debrecenben a kerékpárhasználatra életkor szerint
Melyik az az utazási mód, amit biztosan nem, vagy lényegesen kevesebbet fogsz használni, ha már nem lesz járvány?

Belépés