Kreatív együttműködés: Oktató-nevelő filmek fiataloktól fiataloknak

Nyomtatás
Kreatív együttműködés: Oktató-nevelő filmek fiataloktól fiataloknak
 DKV Debreceni Közlekedési Zrt., a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület, valamint a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium különleges együttműködésének köszönhetően fiataloknak szóló közösségi közlekedési oktató rövidfilmeket készítettek
10. és 11. évfolyamos tanulók.
 
2020. június elején a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület ötlete alapján jött létre a három szervezet közötti együttműködés. A DERKE és a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium évek óta szorosan együttműködik, közösségi szolgálat keretében közlekedéssel kapcsolatos edukációs anyagokat, eszközöket készítenek.
Az idei évben a DKV közreműködésével a mozgókép és animáció készítő szakos diákok nyári gyakorlat keretében készítettek el összesen 18 rövidfilmet. A témák között olyan hétköznapi gyakorlatból vett szituációk szerepeltek, mint például a helyes, illedelmes viselkedés a járművön, a mozgáskorlátozottak és idős utasok segítése utazás közben.
 
A témajavaslatot a DKV és a DERKE közösen állította össze a 20-20 fős diákcsoportok részére. Ez alapján kezdték meg a tanulók a kisfilmek tervezését, majd 2-4 fős kis csoportokban megírták és lerajzolták a forgatókönyvet. A felállt team-ekben az egyes részmunkákat felosztották egymás között a tanulók; volt, aki a tervezésben, mások az operatőri munkában, vagy a vágásban jeleskedtek, és voltak olyanok, akik színészként vettek részt a filmforgatásban.
 
Az intézmény és a tanulók örömmel fogadták a közös munkát, hiszen fontos, hogy a diákok valós munkatapasztalatot szerezzenek, melyben van egy megrendelő és számos elvárásnak, kritériumnak kell megfelelni.
 
A filmforgatások két nap alatt lezajlottak, melyhez a járművet és a járművezetőt a DKV biztosította, a DERKE a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületnek és a Debreceni Agility Szabadidősport Egyesület hathatós közreműködését, valamint a forgatási kellékeket biztosította.
 
A nyers felvételek vágására 1-2 nap állt rendelkezésre, mely során a két diákcsoport 9-9 rövidfilmet készített el.
 
A diákokat Kovács Krisztina, Tihanyiné Iklódi Piroska, valamint Vályi Tibor pedagógusok készítették fel.
 
A tájékoztatón bemutatott négy kisfilm és alkotóik:
  • Szuperhős a DKV-n, készítette Korcsmáros Nikolett és Palóczki Ádám
  • Rossz gyerek a buszon, készítette Lukács Lili, Makai Zsolt és Rácz Péter
  • Jó tündér, készítette Burián Adrienn és Jenei Csenge
  • Mozgáskorlátozott utastárs, készítette Szilágyi József
A munka során a diákok tervezői, szervezői és kivitelezői tapasztalattal gazdagodtak, figyelmesebbek lettek a közösségi közlekedés szabályaira és érzékenyebbek a mozgáskorlátozott embertársaik utazási nehézségeire, melynek eredményeként nyitottabbá váltak a külvilágra.
 
Az elkészült filmeket az elkövetkező hónapokban folyamatosan láthatják az utasok a járművek TFT monitorain, valamint a közreműködő szervezetek közösségi méda felületein.
 
 

Belépés