Hivatalosan is megalakult a DERKE

Nyomtatás

Tisztelt Látogató! Köszöntjük Önt megalakulásunk alkalmából!

Örömünkre szolgál tudatni Önnel, hogy megalakítottuk a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesületet. Egyesületünk célja, hogy Debrecenben és tágabb környezetében a közösségi közlekedést és a kerékpáros közlekedést népszerűsítsük, támogassuk, valamint az ezen közlekedési módot igénybe vevő utasok és utazók érdekeit képviseljük.

Munkánkkal szeretnénk hozzájárulni a régió önkormányzatainak és közlekedési cégeinek munkájához, hogy a helyi, helyközi és távolsági közösségi közlekedés minősége, szolgáltatási színvonala érezhetően javuljon.

Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy olyan javaslatokat dolgozzunk ki, amelyek megvalósulásuk esetén elősegítik az utasok számának megtartását és növelését, valamint az utazókkal megismertessük és megszerettessük a környezettudatos
közlekedést, legyen szó akár közösségi-, akár kerékpáros közlekedésről.

Egyesületünk tagsága olyan elkötelezett szakemberekből és a szakma iránt érdeklődő fiatalokból áll, akik a közösségi közlekedés fejlesztésében látják a megoldást a városok és a közutak zsúfoltságának csökkentésére.

Amennyiben többet szeretnének megtudni rólunk és munkánkról, keressék fel honlapunkat (http://www.derke.hu) vagy a derke@derke.hu címen érdeklődhetnek.

Egy élhetőbb és tisztább közlekedésért dolgozunk!

Debrecen, 2008. február 21.


Jónás Zoltán

elnök

Vincze János

Móricz Károly Péter

alelnök

alelnök

CsatolmányMéret
20080224_DERKE-sajtokozlemeny_megalakulasrol.pdf91.26 KB

Belépés