Menetrend. Váltás?

Nyomtatás
Személyvonat indul Vámospércsen át Nyírábrányba a 11. vágányról

Már nem kell sokat aludni, és december 13-án 0 órakor elindul az új vasúti menetrend. Sajnos még mindig csak vasúti menetrendről beszélhetünk, és nem közösségi közlekedési menetrendről.

Térségünket nem érinti jelentős változás, ami valahol jó is meg nem is. Jó, mert szakmailag aggodalomra adhat okot a MÁV-START Zrt. vezetőjének elmúlt hetekben tett nyilatkozata, és a korábban napvilágot látott ritkítási tervek, melyet a Regionalbahn internetes portál írt meg. Szerencsére a főként a 100 sz. fővonalat érintő fűnyírószerű ritkítások elkerülték az utasokat.  Azonban találtak máshol ritkítani valót: a szaktárca folytatja a vidék és a mellékvonalak kivéreztetését. A Debrecen környéki mellékvonalak délutáni betétjáratai ezután csak tanítási időszakban fognak közlekedni. Kíváncsiak vagyunk, hogy ehhez hány forint megtakarítást sikerült hozzárendelni.

 

Persze az is lehet, hogy kellett a vonat-kilométer a kampányvonatoknak. A politika nem változott: vezérigazgatók és államtitkárok kiváltsága még mindig, hogy kirakat vonatokat, InterCityket indítsanak. Jelen esetben egy kör IC-t vágtak ketté, hogy "kiegyenesítsék" Záhony felé. Természetesen nem a záhonyi többlet IC a probléma, hanem az, hogy ezt egy működő menetrendi struktúra szétverésével érik el.

 

A tavalyi menetrendváltás újdonsága volt, hogy az első bécsi EC Debrecenből indul, és az utolsó Debrecenig közlekedik. Már korábban megírtuk, hogy sajnos fél órával hosszabb menetidőre számíthatnak a Hortobágy EC-vel utazók, és a ferihegyi átszállás lehetőségét is elfelejthetik.

 

Másik változás, hogy az eddig is szerencsétlenül kommunikált, Kengyelfutó névre keresztelt, pénteken és vasárnap közlekedő mentesítő gyorsvonat Karcag és Debrecen között mindenhol meg fog állni. A menetidőben ez kb. 10 perc többletet jelent. Mi is tapasztaltuk, hogy a Kengyelfutónak érdekesen alakul a forgalma, ugyanis Debrecenből lényegesen többen veszik igénybe, mint Budapestről. Ezen a “féloldalas” kihasználtságon segíthet a több megállás, viszont a terheltebb irányban kialakulhat túlzsúfoltság.

 

A MÁV-START közleménye szerint Debrecen térségében is találkozhatunk majd felújított és új beszerzésű járművekkel. Ez mindenképpen üdvözölendő, azonban azt nem árt szem előtt tartania a vasútvállalatnak, hogy a FLIRT motorvontokat alapvetően elővárosi forgalomra tervezték, és nem arra, hogy adott esetben 2-3 órát utazzanak vele, ami a komfortérzetet ronthatja.

 

A közlemény szerint hétvégente találkozhatunk Budapest és Záhony között FLIRT-ekkel, valamint több felújított kocsit állomásítanak Debrecenbe.


Mindezek ellenére továbbra sem látjuk, hogy az NFM-KTI duója hatékonyabb és integráltabb menetrendet alkotna. Ráadásként a megtévesztően “közlekedési központ”-nak keresztelt volánok sem állnak semmivel sem közelebb az integrációhoz. Amíg a döntéshozók, csak volán és vasúti menetrendet látnak és faragnak, miközben bőszen számolják a vonat- és a férőhely-kilométereket, nem lehet közösségi közlekedésről beszélni, csak kicsivel kevesebb volánról és a vasútról.

Belépés