vasút

Nyomtatás

Sámsoni út: A vasút elválaszt, vagy összeköt?

Sámsoni út: A vasút elválaszt, vagy összeköt?
A Sámsoni út Debrecen egyik neuralgikus pontja, amely több évtizedes közlekedési problémákkal küszködik. Az elmúlt hetekben felröppent hírek szerint mégsem épülne alul-, vagy felüljáró, hanem megmaradna a 100-as vasútvonal és a Sámsoni út szintbeni keresztezése. Ez azt jelenti, hogy az egyik legtöbbször elhangzó probléma, az hogy gyakran és hosszú ideig tart zárva a sorompó, az út átépítése után is megmaradna. Sőt fokozódna is, aminek az oka a közeli vasúti megállóhely és a sorompó egymáshoz viszonyított helyzetében, valamint vasúti biztosítóbederezés jogi és technikai jellemzőiben keresendő. 
 
A külön szintű (alul-, vagy felüljáró) átvezetés kiépítését a vasúti forgalom mértéke és annak várható további növekedése és közúti forgalomra gyakorolt együttes hatása mindenképpen indokolja. A szintbeni keresztezés meghagyása nem csak a jelenlegi közlekedési gondokat konzerválná, hanem közeljövőben további problémákat okozna mind a közút, mind a keresztező vasútvonal számára.
 
Ismereteink szerint két indokot hoztak fel a szintbeni keresztezés meghagyása mellett. Részletes érvek, és ellenérvek kattintás után.

Pandémiának álcázott leépítés

Pandémiának álcázott leépítés

A közlekedésért felelős minisztérium utasítására szombattól több vasúti mellékvonalon megszűnik a közlekedés, vagy jelentősen csökkentik a vonatok számát.  Vonatok helyett pedig részben vagy teljesen autóbuszokkal pótolják a kieső szolgáltatást. Nem csak a buszok menetideje lesz hosszabb, hanem a megnövekedett menetidő miatt az átszállással töltött idő ismegnő.

Megnéztük hogyan épül a vasút Ebes-Debrecen között

Megnéztük hogyan épül a vasút Ebes-Debrecen között

Egyesületünk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Ágod-völgye Konzorcium jóvoltából szakmai látogatást szervezett Ebes-Debrecen közé, ahol a jelenleg zajló vasúti átépítési munkákat tekintettük meg.

Menetrend. Váltás?

Személyvonat indul Vámospércsen át Nyírábrányba a 11. vágányról

Már nem kell sokat aludni, és december 13-án 0 órakor elindul az új vasúti menetrend. Sajnos még mindig csak vasúti menetrendről beszélhetünk, és nem közösségi közlekedési menetrendről.

Fél órával messzebb Bécstől

Indulásra készen a Hortobágy EC

Magyarországon továbbra is “divat”, hogy a jövő évi menetrendet államtitokként kezelik: természetesen semmit se tudni a jövő évi országos illetve távolsági menetrendekről - hivatalosan. Pedig már vészesen közelít december. Még csak arról sincs információ, hogy a Közlekedéstudományi Intézet Személyközlekedési Igazgatósága vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntött volna valamiről. Persze a “sógor vasutaknál” már nyár óta ismert a tervezet, sőt (most kapaszkodjunk meg) még az utasok véleményét is megkérdezték.

Nekünk meg marad a fakó, savanyú narancs, amit csak úgy hozzánk vágnak december elején. A tavalyi menetrend újdonsága, a Hortobágy EC, ami a császári fővárost köti össze a kálvinista Rómával, kicsit sántul, pontosabban lassul, fél órával tovább tart az út Bécsig, sőt már Budapestig is. Történik ez annak ellenére, hogy Szajol-Püspökladány között átadásra kerül elkészül a 160 km/h sebességre kiépített pálya. A lassulás oka kivételesen nem vasút rossz állapotában keresendő, hanem inkább üzemvitel kényelmi szempontjai között.

"Az én megállóm!" program folytatódik.

"Az én megállóm!" program folytatódik.

Eredeti terveik szerint Debrecen területén szerettünk volna autóbuszmegállók utasváróinak festését részben egyedi módon kialakítani.

Egy jó ötlet halála

Ez az a kiírás, amit évek óta láthatták az utasok. Most már "csak" a mátészalkaiak fogják. Fotó: Sáfri Péter
Egy korszak zárult le (talán nem végleg) a térség közösségi közlekedésében a Fehérgyarmat-Füzesabony vonatok ketté vágásával. Sok vád és panasz érte megszületése óta az új viszonylatot, utas és vasutas oldalról is. Most nézzük meg közelebbről eme, kérészéletű vonatok helyzetét a hazai közösségi közlekedésben.

Leszerelték a régi utastájékoztatót a Nagyállomáson

Leszerelték a régi utastájékoztatót a Nagyállomáson

Ma délelőtt végleg leszerelésre került a pergőlapos PRAGOTRON gyártmányú utastájékoztató, a nagy összesítő tábla a Nagyállomáson. A csehszlovák gyártmányú utastájékotató több mint három évtizeden át szolgálta az utasokat. Helyette digitális kijelzpk kerülnek felszerelésre. A régi utastájékoztató bererendezés elemegit tárolásra kerültek, a sorsáról később lesz döntés.

Bécsig átszállás nélkül

Bécsig átszállás nélkül

Mint ahogy korábban már több hírportál is beszámolt, december 14-től, menetrend váltástól Debrecen és Bécs között közvetlen vonat fog közlekedni, így átszállás nélkül juthatunk el a császári városba! A vonat Bécs felé 5:26 perckor fog indulni, és 8 órakor már Kőbánya-Kispesten is lehetünk. Bécsben három nagy pályaudvaron is megáll a vonat. Bécs idén átadott főpályaudvarára (Wien Hauptbahnhof) 10:44-re, Wien Westbahnhofr-a pedig 11:12-re érkezik. Visszafelé pedig este fog közlekedni: 16:23-kor indul Wien Westbahnhof-ról, 17:10-kor ér az új főpályaudvarra és 22:33-kor fog Debrecenbe érkezni. Ez azt jelenti, hogy oda-vissza, egy nap alatt meg lehet járni egy bécsi karácsonyi vásárt.

Túl azon, hogy minden korábbival ellentétben gyorsabban lehet majd eljutni Bécsbe, több más előnye is van az új vonatnak Debrecen vonatkozásában.

Debrecen vasútállomás, ahogy az utas sosem látja

Debrecen vasútállomás régen
A csütörtökön tartott MÁV üzemlátogatás második felében a KÖFI irányítóterem után átmentünk Debrecen vasútállomására, ahol az állomási vonatforgalom irányításának technikai eszközeit tekinthettük meg, valamint az utastájékoztató berendezés azon részeit, amellyel az utasok soha nem találkoznak
 
Debrecen állomáson a központi irányítás alatt lévő Mezőzombor-Nyíregyháza vonal berendezéséhez hasonló jelfogó függéses biztosító berendezés üzemel. A működési elv ellenére ez egy teljesen más konstrukció, ugyanis  a licencét a svájci Intergától vették meg, és azt fejlesztették tovább. Ebből a berendezésből három fő típus üzemel a MÁV hálózatán: Dominó55, Dominó67, Dominó70. A berendezés elnevezése arra utal, hogy moduláris felépítésű, vagyis egymáshoz hasonló egységekből épül fel. Minden külső téri berendezést (jelzőt, váltót stb.) hasonló kivitelű jelfogóegység vezérel. A "verziószám" a kifejlesztés kezdetének dátumát jelöli. Ebből is látszik, hogy nem mai berendezésekről van szó.

Tartalom átvétel

Belépés