Pózolj busszal!

Nyomtatás
Pózolj busszal!

Kerékpáros és közösségi közlekedéssel kapcsolatos oktató videók forgatásához amatőr modellek, önkéntesek, közösségi szolgálatos diákok jelentkezését várjuk, akik “utasként” szívesen modellt állnak és szerepelnek. A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjainak segítségével és a DKV Zrt. közreműködésével a videókon az utazás különböző mozzanatai kerülnek megörökítésre. Az utazás során való a helyes és helytelen viselkedést is egyaránt szeretnénk szemléltetni, továbbá olyan mozzanatokat megörökíteni amely jól szemlélteti a közösségi közlekedés használatának előnyeit.

Kiket várunk?

Előnyt jelent, ha néhány fős baráti társaságok és/vagy párok jelentkeznek, azonban bárki jelentkezhet, akit nem zavar, ha fotó vagy mozgókép készül róla és az meg is jelenik egy nyilvános kiadványban. Ezért egyetlent feltétel van: hozzá kell járulni, hogy az elkészült fotókat és felvételek mind egyesületünk, mind a készők, mind pedig a szolgáltató korlátlanul felhasználhassa a későbbiek során nyilvános kiadványaiban.

Milyen ruhában menjek?

Olyat amiben csinosnak, elegánsnak érzed magad, tehát amit aznap egyébként is felvettél volna, ha kimégy az utcára. Természetesen a szélsőségesen extrém viseletet mellőzd!

Ki lesz a videós?

A videókat a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium Mozgóképi animációkészítő szakos diákjai készítik.

Mikor lesznek felvételek?

A forgatás 2020. június 24-én és 25-én (változás!) július 2-án lesz. Az egyes fotózási alkalmakról az alábbiakban, illetve a jelentkezési űrlapról tájékozódhatsz. Az a kérésünk, hogy aki egy alkalomra jelentkezik, akkor azon az alkalmon a teljes időtartamban vegyen részt forgatáson.

Hol lesznek a forgatások?

A forgatás Debrecen különböző helyszínein lesznek, illetve a DKV Zrt. járművein történik. A pontos helyszínek az alkalmazott forgatókönytől függnek, amelyekről a forgatás előtti napok értesítést küldünk. Ami biztos, hogy a 2-es villamostól gyalogosan is könnyen megközelíthető helyszínen leszünk.

Utólag megkaphatom-e az elkészült fotókat, videókat?

Igen. Sőt, ha úgy gondolod, hogy jól sikerült, közzé is teheted facebookon, vagy elküldheted egy modellügynökségnek is.

Nekem nincs DKV-s bérletem, akkor is mehetek?

Igen. Forgatáshoz külön jármű áll rendelkezésre.

Melyik iskolából mehetek?

Önkéntesként bárkit szívesen látunk, azonban azon iskolák diákjai számára a közösségi szolgálat igazolását az iskola hozzájárulásával és az iskolával történt szerződés megkötését követően tudjuk kiállítani szeptemberben. Az alábbi iskolákkal van szerződésünk és azonnal le tudjuk igazolni számotokra a közösségi szolgálatot az önkéntes naplódban.

  • Ady Endre Gimnázium, Debrecen

  • Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Debrecen

  • Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debrecen

  • Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

  • Debreceni Vegyipari Szakközépiskola

  • Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

  • Könnyűipari Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola, Debrecen

  • Kós Károly Művészeti Szakközépiskola és Kollégium, Debrecen

  • Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Debrecen

  • Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Debrecen

  • Povolny Ferenc Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola, Debrecen

  • Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény

 

Belépés