Az utasok türelmével és pénztárcájával játszik a riogató!

Nyomtatás

vizsgálatra várva

Mint az már a sajtóból megtudhattuk és az utasok testközelből tapasztalhatták, a szombati fenyegetés után ma 12:43-kor ismételten telefonált valaki, hogy bombát helyezett el a DKV Zrt. járatain. Egyesületünk mélységesen elítéli, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő debreceni közösségi közlekedést - immár másodszor - bombariadóval lehetetlenítik el. Nem csak az eljáró hatóságoknak és a közlekedési cégnek okoz ez károkat, hanem az utasok türelmével és pénztárcájával is játszik a fenyegetőző telefonáló, hiszen többen emiatt kiestek a munkából vagy éppen lekésték a csatlakozást. A közlekedés csak délután 5 órára, a csúcsidő végére állt helyre. A szombati "főpróba után" előre megfontoltan pont a legtöbb utast érintő időszakot célozta meg a fenyegető. Bízunk benne, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében hamarosan komolyabb biztonsági lépések születnek, figyelembe véve a közelgő Virágkarnevált is. További képek a bombariadó utáni helyzetről:



vizsgálat közben

hosszú sor az ipari parkban

ezer méter busz

a Kishegyesi útig áll a sor

csak a kerékpár maradt...

Belépés