Utazás határok nélkül II.

Nyomtatás
Az előadás hallgatósága

Sikerrel zárult a 2012. január 25-én „Utazás határok nélkül” előadássorozatunk második része. Az érdeklődők ezúttal a Debrecen – Nagyvárad közvetlen vasúti kapcsolat lehetőségeiről és Debrecen elővárosi közlekedéséről hallhattak előadásokat.

Az első előadást egyesületünk tagja, Sáfri Péter tartotta „Sínen innen, határon túl” címmel, amelyben a nemzetközi vasúti személyszállítás sajátosságait ismerhették meg a látogatók. Bemutatta azokat a lehetőségek, amelyek az utasok számára vonzóbbá tennék a vonatozást. A Románia felé tartók jelenleg a nyírábrányi, a létavértesi és a biharkeresztesi határátkelőket használhatják, jellemzően közúton és autóval lépik át az államhatárt. Ennek az az oka, hogy az autóbuszok és a vonatok nem elég gyakran közlekednek, vasúton pedig a díjszabást is újra kell gondolni. Az egykori Nagykereki – Nagyszántó vasúti kapcsolatot, amely összekötötte Debrecent és Nagyváradot is, gyorsabb eljutást biztosított a jelenlegi alternatíváknál. Mindezek ellenére a Debrecen – Nagyvárad közvetlen vasúti kapcsolat újbóli megteremtése hatalmas lehetőségeket rejt.

Közel egy éve ugyanezen témával kapcsolatban tartott egyesületünk konferenciát „Együtt a Régióval” címmel , ahol meghívott előadóink is ezen problémákat és lehetőségeket vetették fel. A két város közötti kapcsolat javítása egyébként is régóta téma a szakmában. Léteznek rövid távú megoldások is. Hatékony ideiglenesen megoldás lenne, ha Nagykerekiből a vonatokhoz csatlakozva autóbusz indulna Nagyváradra és vissza.
Hosszabb távon fontos lenne egy megvalósíthatósági tanulmányt készíteni, amely alapján lehetne forrásokra pályázni. A javuló közlekedési kapcsolat mindkét nagyváros és térségének gazdasági fellendülését segítené elő.


Az est további részében meghívott előadón Ekés András, a Városkutatás Kft. ügyvezetője „Versenyképes elővárosi vasút Debrecenben?” címmel tartott előadást. A közelmúltban készítettek az önkormányzat megbízásából egy megvalósíthatósági tanulmányt a Petőfi térre tervezett intermodális csomópontról és Debrecen elővárosi közlekedéséről. Ez utóbbi eredményeit mutatta be Ekés András. Elmondta továbbá, hogy milyen alapvetések mentén jutottak el a tanulmányban szereplő megoldásokig, és azok összehasonlításánál milyen szempontokat vettek figyelembe. Kiemelte, hogy Debrecen hatalmas kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkezik a vasúti városi és elővárosi közlekedés terén, amelynek csak töredékét használja ki. Több esetben sűrűn lakott városrészek és jelentős uticélok mellett haladnak el a vonatok megállás nélkül. Ilyen például a Fényesudvar vagy a Balmazújvárosi út mellett lévő bevásárlóközpontok. Ezeken több módon is lehetne változtatni. Három lehetőséget bemutató variációk között az egyik egyszerű megállóhelyek építését és a vasúti pálya minimális felújítását tartalmazza, ami már önmagában is sokat lendítene a vasúti közlekedés színvonalán. Természetesen hosszabb távú elképzelések is helyet kaptak, mint a vasúti és a városi villamos összekötésén alapuló, Debrecent és a szomszédos települések belvárosait összekötő elővárosi villamos (tram-train) építése.

Ezúton szeretnénk megköszönni a megjelenteknek, hogy eljöttek rendezvényünkre, és reméljük, hogy a későbbiekben is megtisztelnek bennünket! Fontos számunkra, hogy ne csak a közlekedés iránt jobban érdeklődők számára hozzuk szakmai ismereteket, hanem mindenki megismerhesse a régió közlekedésében rejlő páratlan lehetőségeket.
 

Utazás határok nélkül II.
Utazás határok nélkül II.
Utazás határok nélkül II.
Utazás határok nélkül II.
Utazás határok nélkül II.
CsatolmányMéret
Sínen innen, határon túl1.4 MB
Versenyképes elővárosi vasút Debrecenben?16.05 MB

Belépés