kerékpár

Nyomtatás

Velo, velo, Velodroooom!

Fotó: Riói olimpiai velodrom  készítette: Roberto Castro
szerző: Lovas Dóra
 
A Velodrom nem egy soron következő Marvel film szupergonoszát, hanem a Debrecenbe tervezett kerékpáros edzőcsarnokot takarja. A beruházás eredetileg Budapesten valósult volna meg, azonban egy 2018-as bejelentés[ már a Debrecent jelölte meg a megvalósítás helyszínéül. 2020-ban a debreceni önkormányzat újabb nyilatkozatot tett, amely szerint a Velodrom mellé Kerékpáros Központ is kivitelezésre kerül. Miért? Hova? Hogyan juthatok majd el oda? Ha érdekelnek ezek a kérdések és van 10 perced, akkor olvasd el a témában készült összefoglalónkat.
 

Villamospótló kerékpártúra Hajdúböszörménytől Debrecenig

A túra útvonala

Egyesületünk ismét kerékpártúrát szervez 2014. május 1-én. Ezúttal Hajdúböszörményből Debrecenig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik a települések központjait összekötő, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal terén. A rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre is. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, majd egy másik városban villamosként  bejárják annak a belvárosát is. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését az alábbi címeken jelentkezhet: 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrációs űrlapot.

Villamospótló Kerékpártúra

A lehetséges hajdúböszörményi villamos

Egyesületünk 2012. május 1-én kerékpártúrát szervez Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait átszállásmentesen összekötö elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek. A szomszédos települést elérve, ismét villamosként,  bejárják annak belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba.

 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat. 

Két keréken, négy tengelyen

Kerékpárszállítás

Legutóbbi előadó estünket 2012. április 5-én tartottuk, ezúttal a Magyar Kerákpárosklub Debreceni Szervezetével közösen. Az érdeklődők ezúttal a kerékpáros közlekedésről, és a kerékpárszállításról hallhattak előadásokat.

"Két keréken, négy tengelyen" - A közösségi közlekedés és a kerékpár kapcsolata

Ezen a vonaton kerékpár is szállítható (fotó: Móricz Károly Péter)

I. Biciklis fortélyok a mindennapi közlekedéshez

 

A téma kapcsán nem a konkrét KRESZ szabályokkal foglalkozunk, hanem rávilágítunk a kerékpárral közlekedők rossz szokásaira és az azokból esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetekre, majd bemutatjuk, hogy azokat hogyan kerülheted el. Megosztjuk veled azon „íratlan” szabályokat, tapasztalatokat, amelyeket érdemes és fontos tudnod ahhoz, hogy „Hogyan ne üttesd el magad!”

Előadó: Szanyi Gergely – Magyar Kerékpárosklub

II. Közösségi közlekedés és a kerékpár kapcsolata

 

Nagyító alá vesszük a közösségi közlekedés és a kerékpár viszonyát, bemutatjuk külföldipéldákon keresztül a kerékpárszállítás lehetőségeit a közlekedési eszközökön kívül és belül,aztán kontra bemutatjuk a hazai gyakorlatot is. A tömegközlekedési csomópontok és vasútállomások kerékpár tárolási, megőrzési lehetőségeit szintén megnézzük, valamint információval szolgálunk a kerékpáros utazásra, kerékpártúrára készülőknek a MÁV- Start 2012-es kedvezményes kerékpár szállítási ajánlatairól.

Előadó: Sáfri Péter – Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

Az előadás végén kötetlen beszélgetés az elhangzott témákról.

Az előadás ingyenes!

Időpont: 2012. április 05. csütörtök  - 18.00 óra

Helyszín: Ifjúsági Ház – Debrecen, Simonffy u. 21. – földszinti Klubszoba
FONTOS! - Mivel korlátozott a férőhelyünk, ezért az előadáson való részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az mkdebrecen@gmail.com e-mail címen tudsz a neved megadásával, a tárgy rovatban a következőt tüntesd fel: „Bringainform”

 

Szervezők: Magyar Kerékpárosklub DebrecenDebreceni Regionális Közlekedési Egyesület

 Helyszínt biztosítja: az Ifjúsági HázEzúton is köszönet nekik!

"TramTrain" kerékpártúra 2011. szeptember 18-án Debrecenben


Villamos vagy vonat? Vagy kettő az egyben?

Egyesületünk az Európai Mobilitási Hét alkalmából kerékpártúrát szervez 2011. szeptember 18-án, Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait összekötö, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, hogy átmenjenek egy másik városba, ahol ismét villamosként  bejárják a másik település belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését olvassa el részletes felhívásunkat és regisztráljon a kirándulásra!

Két keréken Nagyváradra

2010-re kerékpárút épülhet Nagyvárad és Berettyóújfalu között. A Hajdú-Bihar és Bihar megyét összekötő 80 km-es utat uniós pénzekből valósítanák meg.

Fókuszban a közösségi közlekedés

Kerékpárút-hálózat bővítésére 1,46 milliárd, közösségi közlekedésre pedig további 1,7 milliárd forintot fordíthat 8 kistérség.

Pazonyon át Nyírturáig biciklizhetünk

Most fogadták el a pályázatot, augusztus 20-ig meg is épül az új kerékpárút, melyet Nyírtura, Nyírpazony és Nyíregyháza közös beruházásában készül, az öt kilométeres kerékpárutat továbbiak követhetik.

Észrevételek és javaslatok Debrecen Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájához

Átnéztük az Euro-Régió Ház Kht. által készített, 2008. április 7-én közzé tett Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS). Stratégia van, látjuk a fényt alagút végén, csak nem tudjuk miben és hányszor botlunk meg a sötétben, amíg kiérünk.

Tartalom átvétel

Belépés