Hajdú-Bihar

Nyomtatás

Megnéztük hogyan épül a vasút Ebes-Debrecen között

Megnéztük hogyan épül a vasút Ebes-Debrecen között

Egyesületünk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Ágod-völgye Konzorcium jóvoltából szakmai látogatást szervezett Ebes-Debrecen közé, ahol a jelenleg zajló vasúti átépítési munkákat tekintettük meg.

Játékos közlekedés! - Diákok rajzai díszítik a Sípos Utcai Óvoda falait

Játékos közlekedés! - Diákok rajzai díszítik a Sípos Utcai Óvoda falait

Ünnepélyes keretek között átadásra került a Sípos Utcai Óvoda belső falait díszítő dekoráció.

Az elmúlt napokban közösségi szolgálat keretében, mesés témájú rajzokat terveztek diákok, majd azt saját maguk festették fel az óvoda három helységének belső falaira. A rajzokon megjelentek az óvoda jelképei, mesefigurák és közösségi közlekedéssel kapcsolatos járművek, vonatok.

Az átadó ünnepségen Türk László önkormányzati képviselő a város nevében megköszönte, hogy négy intézmény és szervezet ilyen példásan össze tudott fogni egy jó ügyért. Jónás Zoltán a DERKE elnöke  kiemelte, hogy az egyesület céljainak megfelelően egyszerre több generáció számára be lehet mutatni, hogy a közösségi közlekedés a mindennapok része. Az óvoda részéről Nagyné Ambrus Györgyi Ilona óvodavezető, a középiskola részéről Gyöngyné Czene Ágnes gyakorlati oktatás vezető megköszönték a diákok színvonalas munkáját.

"Mindennemű ÉTEL és ITAL fogyasztása TILOS!"

"Mindennemű ÉTEL és ITAL fogyasztása TILOS!"

Az elmúlt időszakban többször hallhattunk arról, hogy az ellenőrök pótdíjat szabtak ki azon utasoknak, akik valamilyen ételt, vagy italt fogyasztottak a DKV járművein. Természetesen mi sem szeretjük a "gyorséttermi szagokat" a buszon, vagy villamoson, és mustárfolt sem esztétikus az üléseken, főleg nem szívesen ülünk bele. Azonban azt fontos tudni, hogy ma Magyarországon a közösségi közlekedés járművein étel és ital fogyasztására teljes tiltást csak a DKV és a BKK alkalmaz. Más szolgáltatónál egyáltalán nincs tiltva, vagy - ha bizonyos feltételekkel is ugyan - de legalább vizet lehet inni a járművön.

A tiltás elsődleges célja, hogy az utasok ne szemeteljék össze a járművet. Ezt azonban nem említik azon a videón, amivel - a konfliktusok megelőzése érdekében - a DKV járműveinek belső kijelzőin találkozhatunk. A hangsúly a "menü árán", a 3000,- Ft-on van! Mindenesetre pozitívum, hogy a korábbiakkal ellentétben már kellően felhívják a figyelmet erre .

Megmutatjuk, hogy ugyanezt a problémát Bécsben hogyan kezelik. Ott kicsit más a konfliktuskezelés módja, mivel nem a büntetésen van a hangsúly, hanem a tisztaságra és annak fenntartására hívják fel a figyelmet egy frappáns videóban. 

Villamospótló Kerékpártúra

A lehetséges hajdúböszörményi villamos

Egyesületünk 2012. május 1-én kerékpártúrát szervez Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait átszállásmentesen összekötö elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek. A szomszédos települést elérve, ismét villamosként,  bejárják annak belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba.

 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrácós űrlapot és befizeti a részvételi díjat. A részvételi díj tartalmazza a csoportos vonatjegyet árát és kerékpár viteldíjat. 

Utazás határok nélkül II. - Páratlan lehetőségek Debrecen és környékének vasúti közlekedésében

Vonnatal az Egyetemre<br>(Eredeti fotó: Sáfri Péter)

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját, valamint barátait és kollégáit a 2012. január 25-én 17:00-tól tartandó, Debrecen és környékének vasúti fejlesztési lehetőségeit bemutató előadóestjére.

Az este folyamán két előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. Elsőként Magyarország és a szomszédos országok közötti határon átívelő vasúti közlekedés sajátosságairól és az egymástól elszakadt régiók kapcsolatainak újraépítésének lehetőségeiről tart előadást egyesületünk tagja, Sáfri Péter. Részletesen is megismerhetik, hogy miként valósítható meg egy olyan Debrecen-Nagyvárad közötti vasúti kapcsolat, ahol akár egy óra alatt egyik városból a másikba juthatunk.

A második téma szorosan kapcsolódik az elsőhöz, hiszen Debrecen elővárosi vasúti közlekedésében páratlan lehetőségek rejlenek. Ezt mutatja be vendégelőadónk Ekés András, a Városkutatás Kft. ügyvezetője. A cég annak a konzorciumnak a tagja, amely Debrecen város számára készít megvalósíthatósági tanulmányt a Nagyállomás mellett építendő intermodális csomópontról, valamit a Debrecent érintő (elővárosi) vasútvonalak fejlesztésének lehetőségéről. Szó lesz a már sokszor említett városi villamos és a vasút összekötéséről (tram-train). Valamint a máshol már sikeresen alkalmazott megoldások bemutatása mellett megismerhetik, hogy a Debrecent érintő vasútvonalak fejlesztésére milyen kiváló lehetőségek adódnak.

Az előadásokat követően kötetlen beszélgetés formájában folytatjuk az estét, ahol teával és süteménnyel várjuk vendégeinket.

Kis lépés a vasútnak, nagy lépés az utasnak

Utazás határok nélkül
MD Tócóvölgyben, Fotó: Sáfri Péter

A MÁV START Zrt. közzétette a 2011. december 11-től 2012. december 8-ig tartó menetrendi időszakra érvényes menetrendjét (http://www.mav-start.hu/res/2011_2012_evi_menetrend.pdf). A korábbi híradások nagyívű tervekről, több vonatról szóltak. Sajnos országos szinten ezekből csak kevés valósult meg. Debrecen és környéke azonban szerencsésebb helyzetben van, mivel néhány kivételtől eltekintve a környező vonalakon évek óta ütemes menetrend szerint közlekednek a vonatok. Ezen túlmenően régiónkat érintendő kedvező változások is történtek, amelyeket egyesületünk ezúton is üdvözöl.

Fejjel a falnak: Koncepció nélküli tarifaemelés!

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata többszöri egyeztetést követően mindössze kilátásba helyezte a helyi a helyi közösségi közlekedés tarifarendszerét kiegészítő kedvezményes jegyek és új bérlettípusok bevezetését kérő javaslatunkban szereplő elemek esetleges bevezetését.. November óta több alkalommal is kértünk információt a tarifastruktúra átalakításáról és korábbi egyeztetés lehetőségét, de Egyesületünk is csak az elmúlt héten szerezhetett tudomást az új tarifákról.  Amennyiben érdemi változtatás nélkül fogadja el a Közgyűlés a szűkebb választékkal bíró, és bizonyos bérlettípusok esetén extrém mértékű áremelkedéssel járó tarifarendszert, akkor ez minden eddiginél nagyobb, akár azonnali 10%-os utasszámcsökkenést okozhat, amely tovább rontja az autóbuszos beruházás megtérülését.

1-es villamos - délelőtt

villamos terelőútvonal

Nincs sínen a villamos-beszerzési tender

Pénzügyi és műszaki hiányosságok miatt eredménytelennek nyilvánították a debreceni villamos-beszerzési tendert - jelentette be Pajna Zoltán alpolgármester a döntést követően.

Tartalom átvétel