"Egy lépés előre, két lépés vissza", avagy újabb járatritkítás és tarifarendszer átalakítás Debrecen helyi közlekedésében.
A DKV Zrt. 2010. július 1-jén kiadott tájékoztatása szerint 2010. július 12-étől teljes körű, 5 vonal kivételével valamennyi vonalat érintő menetrendváltozás lép életbe. A változások révén javulni fog a Júlia-telep kapcsolata a belvárossal és a trolibuszos infrastruktúra jelentős része is kihasználásra kerül. Azonban az utasbarát módosítások helyett a főszerepet az évek óta nem látott mértékű járatritkítás kapja: az új menetrendben éves szinten közel 7,5%-kal kevesebb kilométert fognak megtenni a DKV Zrt. járatai. Ezt minden utas meg fogja érezni a megnövekedő eljutási időkben és a megszokottnál nagyobb zsúfoltságban.
A változtatások különösen kellemetlenül érintik a Vénkertben, az Újkertben, a Kertvárosban, valamint a Józsán élőket, dolgozókat. Amennyiben a kiadottak szerint kerül bevezetésre az új menetrend július 12-től a Böszörményi út és vonzáskörzetéből nem lehetne átszállás nélkül eljutni a belvárosba, mivel a józsai buszok csak a Segner térig közlekednének, onnan pedig a 4-es jelzésű trolival lehetne tovább közlekedni a belváros felé. Ezen intézkedéssel egy mindig is meglévő közvetlen kapcsolat szűnne meg és tömegek kényszerülnek majd átszállásra. (Még a hajdani 5-ös villamos is a Hatvan utca elejéig szállította az utasokat) A DERKE természetesen üdvözli a környezetbarát trolibusz közlekedés bővítését, de a bevezetni kívánt megoldás nem szolgálja az utasok érdekeit. Több olyan alternatívát is kidolgoztunk, melyek a Böszörményi út és a belváros közvetlen kapcsolatának megtartását és a Dobozi lakótelep trolibusszal való kiszolgálását is lehetővé teszik.
A 2010. augusztus 1-jétől a tarifarendszerben bevezetni terezett változások vegyes érzelmeket táplálnak az utasokban. Egyértelmű visszafejlődés a rugalmas, és pénztárok előtt kígyózó sorok megszűnésében fontos szerepet játszó 30 napos érvénytartamú bérletek megszüntetése, és a régi rendszerű havi bérletszelvények újbóli bevezetése. Különösen aggályosnak tartjuk a július hónapban vásárolt bérletek érvényességével kapcsolatos rendelkezéseket.
A helyközi autóbusz bérletet használó utasok számára kedvezményt nyújtó kiegészítő bérletek bevezetését komoly előrelépésként értékeljük, ám a konkrét intézkedések átgondolatlanok és kidolgozatlanok. A különböző közlekedési módok közötti esélyegyenlőség biztosítása érdekében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a kiegészítő bérlet vásárlásának lehetősége a vasúti bérletet használók részére is legyen biztosítva. (Ígéretek szerint ez irányban tesz intézkedéseket a DKV Zrt.) További probléma, hogy a debreceni utasok ellenérzést válthatja ki, hogy a távolsági utazást használók számára lesz lehetőség külön villamos-troli és külön autóbusz bérlet váltására, míg a csak helyi utazást használók számára nem. Szintén vitatható helyzetet idéz elő, hogy az 5 km-es helyközi és a kiegészítő helyi diákbérlet együttesen olcsóbb, mint a csak helyi diákbérlet.
Egyesületünk folyamatosan figyelemmel fogja kísérni az utasok által adott visszajelzéseket és mind a DKV Zrt., mind pedig Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata felé tolmácsolni fogjuk az észrevételeket és további konstruktív tevőleges javaslatokkal fogunk élni a problémák megoldása érdekében.
Továbbra is fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy járatritkítással és a korábbi bérletrendszer visszaállításával nem lehet jelentős költségeket megtakarítani. Ezek az intézkedések csak tovább mélyítik az utasok elpártolását okozó, öngerjesztő folyamatokat. Utasorientált menetrendre, kedvező tarifákra és a kiegészítő bérlet tervéhez hasonló, ám gondosabban előkészített és átgondolt kedvezményekre van szükség az utasok hosszú távú megtartásához.
Alternatív útvonal józsai autóbuszoknak
1. változat:
Pesti utca – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca –
Burgundia utca – Rákóczi utca – Hunyadi János utca – Mester utca
2. változat:
Nyugati utca – Széchenyi utca – Piac utca – Miklós utca – Külsővásártér – Nyugati utca
A 2. változat látszólag rövidebbnek tűnik, azonban a valóságban az 100 méterrel hosszabb. Az 1. változat további előnye, hogy sokkal nagyobb területet fed le és az átszállási kapcsolatok is kedvezőbben alakulnak.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges