járatritkítás

Nyomtatás

Ritkább közlekedés, egyéni kívánságkosár

Vigyázat! Nyomokban szolgáltatást is tartalmazhat!

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. ötletelései alapján újból az utasok rovására takarékoskodnaka DKV-nál. Komoly szakmai hiányosságokkal teli járatritkításról született döntés, miközben a valós problémák továbbra is megoldatlanul maradnak. A járatok továbbra is összehangolatlanul közlekednek majd és a közlekedési cég állandó költségei sem csökkennek. Úgy tűnik, fel sem merültek valós megoldások, hiszen a “takarékossági intézkedés” előre eldöntött tény volt. Ezt a döntést “megalapozva” pedig utólag végeztek utasszámlálást.

A módosítások a tanszünetes időszakot és a hétvégéket érintik. Ezért érthetetlen, hogy miért volt olyan sürgős a nyári szünet utolsó két hetére bevezetni egy új menetrendet. A kínálat csökkentésére keresve sem lehetett volna rosszabb időpontot találni,mint a köztudottan a nyári szezon végét jelentő augusztus 21. E naptól kezdődik az egyetemeken és középiskolákban a tanítási szezon előkészítése, ezen időszakban sokkal többen utaznak a nyár más időszakához képest. A 22-es és 24-es buszok ritkítása komoly zsúfoltságot fog okozni a délutáni órákban.

NEMFIgyelnek az utasokra

NEMFIgyelünk

Rendkívül aggasztónak látjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adott válaszokat a 2012. április 15-én végrehajtott és széles körben jogosan kritizált, ésszerűségtől mentes járatritkításokra. Rossz az irány és a szemlélet is! Teljes mértékben hiányzik a modern közlekedészervezés és újra kell gondolni az alapszolgáltatás fogalmát is!

A közösségi közlekedés átalakításnak első és legfontosabb lépése, hogy a közpénzen működtetett, állami, szolgáltatók egymással való versengésének véget kell vetni. Ez azt jelenti, hogy minimum regionális szinten egységes tarifával igénybevehető közszolgáltatást kell biztosítani mind a helyi és helyközi, mind a vasúti, mind az autóbuszos közlekedésben. Tarifaközösségre van szükség!

"Egy lépés előre, két lépés vissza", avagy újabb járatritkítás és tarifarendszer átalakítás Debrecen helyi közlekedésében.

A DKV Zrt. 2010. július 1-jén kiadott tájékoztatása szerint 2010. július 12-étől teljes körű, 5 vonal kivételével valamennyi vonalat érintő menetrendváltozás lép életbe. A változások révén javulni fog a Júlia-telep kapcsolata a belvárossal és a trolibuszos infrastruktúra jelentős része is kihasználásra kerül. Azonban az utasbarát módosítások helyett a főszerepet az évek óta nem látott mértékű járatritkítás kapja: az új menetrendben éves szinten közel 7,5%-kal kevesebb kilométert fognak megtenni a DKV Zrt. járatai. Ezt minden utas meg fogja érezni a megnövekedő eljutási időkben és a megszokottnál nagyobb zsúfoltságban.

A változtatások különösen kellemetlenül érintik a Vénkertben, az Újkertben, a Kertvárosban, valamint a Józsán élőket, dolgozókat. Amennyiben a kiadottak szerint kerül bevezetésre az új menetrend július 12-től a Böszörményi út és vonzáskörzetéből nem lehetne átszállás nélkül eljutni a belvárosba, mivel a józsai buszok csak a Segner térig közlekednének, onnan pedig a 4-es jelzésű trolival lehetne tovább közlekedni a belváros felé. Ezen intézkedéssel egy mindig is meglévő közvetlen kapcsolat szűnne meg és tömegek kényszerülnek majd átszállásra. (Még a hajdani 5-ös villamos is a Hatvan utca elejéig szállította az utasokat) A DERKE természetesen üdvözli a környezetbarát trolibusz közlekedés bővítését, de a bevezetni kívánt megoldás nem szolgálja az utasok érdekeit. Több olyan alternatívát is kidolgoztunk, melyek a Böszörményi út és a belváros közvetlen kapcsolatának megtartását és a Dobozi lakótelep trolibusszal való kiszolgálását is lehetővé teszik.

Mától ritkábban, jövőre drágábban is utazhatunk Debrecenben

2009. december 1. szomorú nap a debreceni közösségi közlekedés történetében, 2006. óta nem volt példa ilyen mértékű járatcsökkentésre, mint amit ma a DKV Zrt. végrehajt.

 A járatritkításra az utasok igényeire hivatkozva került sort, azonban az általunk megkérdezett utasok egyike sem igényelte, hogy a járatok ritkábban közlekedjenek. Az járatcsökkentést megalapozó utasszámlálás csak egy pillanatnyi állapotot rögzít, nem tükrözi a valós igényeket. Sőt, az utasszámlálással az utazni szándékozók valós igényei meg sem ismerhetőek, hiszen a szolgáltató sem ismeri teljes körűen az utasszám visszaeséséért felelős konkrét okokat.

 A csökkenő utasszám nem igényt fejez ki, hanem következmény!

Drágábban, ritkábban a DKV-val

A 2009. július 1. óta nem csak a szolgáltatóváltással egy időben történt járatcsökkentés (11 és 27-es vonal), hanem az azóta eltelt gyakori menetrend-módosítások is inkább a szolgáltatás szűkítésével jártak, mintsem új utazási lehetőségek megnyitásáról. Az eddig lépéseket túlszárnyalva a DKV Zrt. 2009. december 1-től már 16 vonalon, elsősorban tanítási időszakban, csúcsidőben csökkenteni kívánja a járatok számát. Nem csak egyes autóbusz-vonalakon (11, 12, 15, 19, 26, 31, 32, 44, 44Y, 45) csökken a csúcsidei járatszám, hanem az 1-es villamossal, a 2-es és 3-as  trolival is kevesebbet utazhatunk.

Részletes menetrendi változások 2009. december 1-től

A DKV Zrt. "titkolva" a járatcsökkentést, csak a menetrend módosításának tényét és az érintett vonalak felsorolását közölte, valamint azt, hogy Interneten valamint a megállóhelyeken 2009. december 1-től tájékozódhatunk a változásokról. Aki nem szeretné, hogy kellemetlen meglepetés érje és pontosan tudni szeretné, az alábbiakban vonalakra bontva megtekintheti, hogy mely vonalakon milyen változások kerülnek bevezetésre jövő hónaptól a helyi közösségi közlekedésben.

A 31/32-es autóbuszok és 2-es villamos menetrendjének összehasonlítása

A 31/32-es autóbuszok és 2-es villamos menetrendjének összehasonlítása

Nem fűzünk hozzá kommentárt. Beszéljenek a számok!

Tartalom átvétel

Belépés