Gyorsvonati pótjegy: a drágább semmi

Nyomtatás
Egy emeleti irodából, bizony, nem látszanak az utasok.

Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Sajnos a korábbi híresztelések igazzá váltak, miszerint a MÁV-START Zrt. bevezeti a gyorsvonati pótjegyet. Legutóbb egy hónapja volt tarifaváltozás, akkor került bevezetésre, hogy az IC pótjegyek ára a megváltás időpontjától is függ, tehát aki nem vált előre helyjegyet, azt felárral büntetik. Most néhány, a nevében gyorsnak nevezett vonat esetében kell többet fizetnünk, változatlan szolgáltatásért, ezért a “retro” érzéseket keltő gyorsvonati pótjegy idejét múlt és elfogadhatatlan.

Magyarországon az 1990-es évek elején szűnt meg a sebesvonati külön díjszabás, és jelenleg is csak tőlünk keletre létezik, például Romániában. A közlekedésért felelős tárca továbbra is halogatja a közösségi közlekedés tényleges reformját. Helyette csak pótcselekvésekkel próbálja elterelni a figyelmet: szervezeti átalakítások a Volán társaságoknál és a MÁV Csoportnál, InterCity pótjegyek árának a “piszkálgatása”, és most egy újabb sarc: a gyorsvonati pótjegy.

A régióban szerencsére csak két vonatot érint az áremelés. A Budapestről Brassóba tartó CORONA, és a Moszkvába közlekedő TISZA nemzetközi gyorsvonatot. 

Debrecenbe utazókat egyedül az utóbbi érinti. A TISZA nemzetközi gyorsvonat menetrend szerint 8:16-kor indul Debrecenből Budapest felé, és 3 óra 49 perces menetidőt produkálva, 57 km/h átlagsebességgel, 12:05-kor gördül be a Keleti pályaudvarra. A TISZA "expressz” után 10 perccel, 8:26-kor indul egy sebesvonat a Nyugati pályaudvarra, ami 3 óra 6 perccel menetidővel (71 km/h átlagsebességgel), 11:32-kor ér el a fővárosba. Ennek fényében jogos kérdésként merül fel az utasban, hogy milyen magasabb szolgáltatást nyújt - az egyébként hosszabb menetidejű - nemzetközi gyorsvonaton a vasúttársaság: internet hozzáférést, áramforrást (konnektor), tisztább kocsit? Tény, hogy az említett két vonat belföldi forgalomban légkondicionált kocsikkal közlekedik, de ugyanezt a komfortot élvezhetik a Budapest elővárosában utazók a FLIRT vagy Desiro motorvonatokon. A távolsági utasoknak miért kell ugyanazért a szolgáltatásért felárat fizetniük? Ráadásul a TISZA nemzetközi gyorsvonat a reggeli csúcsidőszak után közlekedik, amikor már kevesebb az utas, ezért közgazdaságilag is érthetetlen a pótdíjazás. Inkább kedvezményekkel kellene az utasokat a vasúti közlekedéshez csábítani, és nem pótjeggyel elriasztani.

Továbbra sem látjuk, hogy a közlekedésért felelős szervezetek bármit is tennének a közösségi közlekedés átalakításáért. Sürgető feladat, hogy össze kell hangolni a buszok és a vonatok menetrendjét. A regionális forgalom megszervezéséhez térségi szintre kellene helyezni a döntési jogkört és az ellátás finanszírozását biztosító erőforrásokat. Tarifaközösségeket, közlekedési szövetségeket kellene létrehozni. Sajnos a közösségi közlekedés legneuralgikusabb területein semmi változás nem történt.

Azt látjuk, hogy ezzel az intézkedéssel többlet bevételt akarnak szerezni, melyet az utastól szándékoznak kicsikarni. Többlet bevétel azonban úgy érhető el, ha több utas veszi igényben a szolgáltatást. Ezért azonban tenni kell! Az évek óta tartó tétovázás és a látszatintézkedések halmozása csak tovább mélyíti a közösségi közlekedés válságát. Ennek fényében jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mit kíván tenni a szakminisztérium az utasszám növekedéséért?! Az utasok számára árban, és utazási időben is vonzó szolgáltatást vehetünk-e igénybe a jövőben, vagy változatlan színvonalért további, az utazást drágító felárakat kapunk?

Belépés