Zöld utat kapott a debreceni 2-es villamos

Nyomtatás

A 2-es villamoshálózat fejlesztése közel 18 milliárd forintba kerül. A beruházás a tervek szerint 2011 végére befejeződik. A magyar fejlesztéspolitika egyértelmű sikere, hogy rövid idő alatt hagyta jóvá az Európai Bizottság Debrecen villamos projektjét, amely az új költségvetési időszak első, uniós megerősítést igénylő, nagy volumenű fejlesztése. A tagországok közül csupán néhány büszkélkedhet hasonló döntéssel. A beruházás azért is kiemelt jelentőségű, mert a debrecenihez hasonló magas színvonalon előkészített nagyberuházások jelentenek választ azokra a kihívásokra, amelyekkel a válság miatt szembesül az építőipar, a munkaerőpiac. — nyilatkozta a döntés kapcsán Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Hozzátette, a következő másfél évben 1800 milliárd értékű megrendelés segíti a magyar vállalkozókat és munkavállalókat. Magyarország több mint negyven nagyprojektet nevezett meg, ezek közül 19 rendelkezik már a kormány jóváhagyásával. A brüsszeli döntéshozókhoz már 15-öt ki is küldtünk, így a debreceni projekten túl további 14 várja Brüsszel támogató döntését. Ezek mindegyike közlekedésfejlesztési vagy környezetvédelmi beruházás, és értéküknél fogva mind brüsszeli jóváhagyást igényelnek. (Mint emlékezetes, a nagyprojektek döntő többsége 13 milliárd forintot meghaladó volumenű beruházás, míg a környezetvédelmi beruházások értékhatára 6,5 milliárdos. Mindezekkel összefüggésben a nagyprojektek esetében a tagország kormányának jóváhagyásán túl az Európai Bizottság támogatására is szükség van.) A magyar nagyprojektek között olyan jelentős közlekedési beruházások szerepelnek, mint a 4-es metró, a szegedi és a miskolci villamoshálózat fejlesztése, az M7-es autópálya, az M43-as gyorsforgalmi út építése, valamint a Kelenföld–Székesfehérvár-vasútvonal fejlesztése. De brüsszeli jóváhagyásra várnak már olyan jelentős környezet­védelmi fejlesztések is, mint a Közép-Dunavidéki hulladéklerakók rekultivációja, Békés­csaba és Nyíregyháza csatornázási és szennyvízprogramja, vagy éppen Makó és térségé­nek szennyvízprogramja. A debreceni projekt célja a városi tömegközlekedés szolgáltatási színvonalának javítása, a közösségi közlekedés népszerűbbé tétele, de cél a környezeti terhelés csökkentése is. A fejlesztés legalább 100 ezer debreceni és környéken élő mindennapjait teszi könnyebbé. A beruházás keretében a 2-es villamosnak 7,8 km új villamos pályát építenek, 12 akadálymentesített megállóval. Az új vonalra 18 db új akadálymentesített járművet is beszereznek. A projekt befejezésének várható időpontja 2011. december 31. A projekt összköltsége megközelíti a 18 milliárd forintot, a hazai és uniós támogatási összeg pedig közel 16 milliárd forint. (A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtóközleménye)

Belépés