Egy igazi debreceni villamos

Nyomtatás
Az egyik ajándékba kapott villamos a Nagyállomás előtt 1961-ben. (kép: fortepan/Nagy Gyula)

Az sokak számára közismert, hogy Debrecenben szoktak nosztalgia villamosok közlekedni. Azt viszont már csak kevesen tudják, hogy sajnos ezek a villamosok nem itt készültek, pedig Debrecenben több villamost is gyártottak. Még kevésbé közismert, hogy ma is van Debrecenben egy olyan villamos, ami helyben készült és helyben közlekedett.

Debrecen városa 1961-ben ünnepelte fennállásának 600. évfordulóját. Ebből az alkalomból az akkori közlekedési miniszter, Kossa István utasítást adott, hogy Debrecen számára adjanak hat új acélvázas villamost ajándékba. A járműveket Debrecenben gyártották le, és negyed éves csúszással, 1961 augusztusától novemberéig készültek el. A villamosok a 251-256-os pályaszámokat kapták.

A járművek az 1-es vonalon álltak forgalomba, évekig a Nagyállomás és az Egyetem között szállították az utasokat. A csuklós FVV (bengáli) villamosok állományának növekedésével 1967-ben áttették őket az akkor még meglévő mellékvonalakra.

Idővel a hat motorkocsit három darab ikerkocsivá alakították át. A 252-es villamos párja a 254-es lett, továbbá még egy pótkocsit is közéjük csatoltak. A két motorkocsit 1970-ben szétkapcsolták és újból szóló motorkocsiként szállították az utasokat.


A Debrecenben gyártott villamos a DKV telephelyén napjainkban. (fotó: Borsos Martin)

A járművek 1975-ben kerültek ki a forgalomból. Két járművet, köztük a 252-est üzemi járművé minősítették. A jelenleg is állományban lévő villamos ekkor kapta a 101-es pályaszámot. A jármű 2000-ben hótolóvá lett nyilvánítva.

A hat jubileumi ajándékba kapott járműből már csak a 101-es van meg, amely jelenleg üzemképtelenül áll. Ízig-vérig Debreceni villamos, mivel itt készült és csak itt közlekedett. A maga 54 évével már bőven megérett a nosztalgiaüzemre. Ha a város 600. évfordulójára kapott jármű nosztalgiaként újra szállíthatná az utasokat, ez lenne a DKV legértékesebb nosztalgiavilalmosa. Úgy gondoljuk, hogy a villamost, mint a város történelmének egy darabját fontos lenne felújítani, hogy nosztalgiajárműként örök emléket állítson annak, hogy valaha Debrecenben is gyártottak villamosokat.

CsatolmányMéret
villamos101.jpg105.08 KB