Vakok és kezdetleges tervek - Újabb adalék az 1-es villamos nyomvonalának módosításához

Nyomtatás
Várakozó villamosok a gyógyfüdő mellett. (Fotó: Vincze János)

Meglehetősen csalódottak vagyunk Pajna Zoltán alpolgármester úr 2012. április 10-én a DTV Esti Közelkép című műsorában tett nyilatkozata után. Továbbra is úgy látjuk, hogy pusztán az 1-es villamos tervezett pályarekonstrukciójára és a járművek cseréje önmagában ingatag lábakon áll, a Nagyerdőn a nyomvonal módosítását pedig változatlanul elfogadhatatlannak tartjuk.

Az egyes pályaszakaszok legutóbbi felújításának időpontjairól alpolgármester úr sajnálatos módon tévesen nyilatkozott. Az Ajtó utca - Nagyerdei körút vonalszakasz nem 1988-ban, hanem 1995-1996-ban épült át. A mellékelt ábrából kitűnik, hogy az 1-es villamos mely szakaszai mikor lettek felújítva. A pirossal jelölt szakaszok mihamarabbi felújítása indokolt, ezt azonban az integrált közösségi közlekedés igényeit szem előtt tartva, közös autóbusz-villamos megállók létrehozásával és a város nagyobb területét érintő, a közösségi közlekedést előnyben részesítő fejlesztésekkel együtt szükséges megtenni. Az alpolgármester úr által említett vágánytengely-távolság nem indokolja önmagában a pálya átépítését. A szükséges távolság főként az alkalmazott típusoktól függ, a jelenlegi megfelel a mostani és a 2-es villamosra beszerzendő járművekhez is.

 

Dehir - Esti Közelkép 2012-04-10

Kétségtelen, hogy gondolni kell a pályarekonstrukcióra és a járművek cseréjére, azonban amennyire komplex gondolkodás övezi a gyógyfürdő fejlesztését, annyira hiányzik a szakmaiság és a komplexitás a város közlekedésfejlesztési elképzeléseiből. A városi közlekedésben a legfontosabb minőségi tényező az eljutási idő, ezért pusztán a villamos vonal felújításától és a járművek cseréjétől nem lesz több utas, különösen, ha eközben az eljutási idő romlik. A 2009-es szolgáltatóváltás tökéletesen igazolta ezt, hiszen azóta drasztikus mértékben esett vissza az utasforgalom, amelyért azóta is csak a motorizációt és a válságot okolják.

Mindenek előtt átgondolt, városi szintű, az elővárosi vasúti koncepcióhoz illeszkedő közösségi közlekedési fejlesztési tervet kell készíteni és ennek függvényében kell meghatározni, hogy milyen jellegű infrastrukturális beruházások megvalósítására van szükség. Fontosak lehetnek a kizárólag az üzemeltetés feltételeit könnyítő beruházások is, mint például a pályafelújítás, de a jelen gazdasági helyzetben a legjobb ár-érték arányú fejlesztéseknek kell prioritást élvezniük, azaz azoknak, melyek egységnyi elköltött összeggel a legnagyobb utasvonzó képességgel rendelkeznek. A javaslataink - teljesség igénye nélkül készült - listáját mellékeljük közleményünkhöz.

A tervezett beruházásokkal kapcsolatban készek vagyunk egyeztetni és javaslatokat nyújtani. A pályarekonstrukciót és bármilyen közlekedésfejlesztési infrastrukturális beruházást természetesen támogatjuk, amennyiben eredményképpen a közösségi közlekedés vonzóbb lesz a polgárok számára. Csak olyan fejlesztéseket tartunk viszont elfogadhatónak, amelyek az utasoknak nem hátrányosak, így több lesz az utas és a rendszer finanszírozhatósága javul. Ezen kritériumokat szem előtt tartva továbbra is elfogadhatatlannak tarjuk a nyomvonal tervezett módosítását, hiszen az az utasok jelentős többsége számára hátrányos lenne.

Melléklet:


Az egyesületünk által javasolt legfontosabb infrastrukturális beruházások

A nagyobb léptékű beruházások kapcsán általánosságban elmondható, hogy a városon átmenő kötöttpályás vonalakra van szükség, amelyek a fő utazási irányokat leképzik. Az általunk javasolt beruházások:
 

  •     A helyi és helyközi közlekedés integrációja, tram-train hálózat kiépítése.
  •     A Nagyállomásnál tervezett intermodális csomóponton túl a városban található ill. a 100-as vonal átépítése kapcsán kiépíteni tervezett többi vasúti megálló integrálása a közösségi közlekedés rendszerébe.
  •     A jelenlegi trolihálózat bővítésén komolyan el kell gondolkodni, mert jelen állapotában “csonka”. A trolivonalak a Segner téren, a belváros szélén érnek véget, pont egy nagy lakótelep, a Tócóskert előtt. 
  •     A trolibuszhálózat bővítése az Egyetem és a Nagyerdő felé. Ezt az egyetemi telephelyek (Kassai út - Főépület) közötti megnövekedett utasfogalom is indokolja.

Számos olyan javaslatunk is van, amelyek viszonylag kis anyagi ráfordítással - akár bármely projekthez kapcsolva kiegészítő elemként - eredményes megoldást nyújthatnak a közösségi közlekedés jelenlegi problémáinak egy részére. Ezek a javaslatok elsősorban az átszállások segítésére és a közösségi közlekedés előnyben részesítésére irányulnak.

  •     Közös peronos átszállást biztosító megállók, kisebb csomópontok kialakítása városszerte:
    • Segner tér átalakítása oly módon, hogy bármely irányból érkező autóbusz gyorsan és kerülők nélkül át tudjon haladni. (Természetesen figyelembe véve azt, hogy a troli bővítésre kerül.)
    •  A Klinikáknál egyesített busz-villamos középperon a jobb átszállási kapcsolat és a klinika bejáratának helye miatt. Emellett szükséges lenne a klinika gyalogos bejáratához közel egy gyalogátkelő kialakítása, hogy biztonságosan át lehessen menni az úton és meg lehessen közelíteni az ellenoldali buszmegállót.
    • Az Egyetemnél a villamosmegálló felújítása úgy, hogy buszokkal is meg lehessen ott állni.
    • Agrártudományi Centrum közelében a Böszörményi úton helyi- és helyközi közös peronos csatlakozási pont kialakítása.
    • A belvárosban az észak-déli tengely (villamos) és a kelet-nyugati tengely (Kossuth utca - Széchenyi utca) között jobb átszállási kapcsolat biztosítása. A villamoshoz közelebbi megállóhelyek szükségesek.
  •     Előnyben részesítés
    • 80 méter buszsáv kellene a Kishegyesi út elejére a Vasáros utca - Ségner tér közötti szakaszon, hogy ne kelljen a lámpánál várakoznia a Segner tér felé, jobbra kanyarodó buszoknak.
    • A Pesti utcát a Segner tér felé oly módon kellene átalakítani, hogy a legszélső (jobbra kanyarodó) sávokban folyamatosan lehessen a buszoknak haladni. (Ez összesen nem több mint 20 méter új aszfaltcsíkot jelentene.)
    • Az Egyetem sugárút - Honvéd utca - Bethlen utca kereszteződésben úgy lett kialakítva a buszöböl, hogy még véletlenül se lehessen az egyetem felől haladó buszoknak jobbra kanyarodó (buszsávként használható) sávból egyenesen behaladnia a buszmegállóba. Ide kb. 30 méter "buszsáv" kialakítására van szükség.
    • Ugyanez elmondható a Füredi út - Egyetem sugárút kereszteződésében is.
    • A Külsővásártéren a Nyugati utca felé haladva (a helyközi autóbusz-buszállomás mellett) szintén szükség lenne kb. 140 méter buszsávra, amely kialakítására a hely is rendelkezésre áll.
    • A Csapó utca végén kb. 50 méter buszsáv, hogy a Bercsényi utca megállóból egyenesen lehessen kihaladni az Árpád tér felé. (Erre az Árpád tér átalakításától függetlenül szükség van.)
    • A Kenézy Kórháznál közvetlenül a kórház bejárata előtt megállóhely kialakítása.

A debreceni 1-es villamos pályaátépítései:

Nagyállomás- Városháza (2002)

Városháza - Darabos utca (2001)

Darabos utca - Debrecen Plaza (2011)

Debrecen Plaza - Ajtó utca (1976)

Ajtó utca - Nagyardei körút (1995)

Pallagi út (1989)

Nagyerdei körút (1971)

Vakok és kezdetleges tervek - Újabb adalék az 1-es villamos nyomvonalának módosításához

Belépés