Magyarország

Nyomtatás

Új útvonalon az iránytaxi

Május 1-jétől új útvonalon és alacsonyabb áron vehetik igénybe a kertségben élők a Debrecen és Gáspár György kert között közlekedő iránytaxit.

Ünnepi menetrend

A Hajdú Volán járatai is módosított rend szerint járnak az ünnepen.

Eredménytelenül zárulhat a villamos ügy?

Eredménytelenül zárhatja uniós pénzből finanszírozott közlekedési nagyberuházásait Debrecen, Szeged és Miskolc.

Két keréken Nagyváradra

2010-re kerékpárút épülhet Nagyvárad és Berettyóújfalu között. A Hajdú-Bihar és Bihar megyét összekötő 80 km-es utat uniós pénzekből valósítanák meg.

Kezdődik a nyári idõszámítás

Ebben az évben március 29-én, vasárnap hajnalban lesz az óraigazítás, ekkor kezdődik a nyári időszámítás, amely október 25-ig tart.

Hazai közforgalmú autóbusz állomány

Elkészült a hazai közforgalmú autóbuszok kb. 95%-át (vagy többet) összesítő, autóbusz állomány táblázat.

Indulhat a budai villamoshálózat fejlesztése

Villamos járhat majd a Budai rakparton a Margit hídtól egészen Lágymányosig.

Magyar városé a mobilitás-díj

Több mint 60 jelentkező város közül Budapest kapta meg az Európai Bizottság díját, amellyel azt a települést ismerték el, ahol a legtöbb eredményt tudják felmutatni a fenntartható városi közlekedés elérése érdekében.

Tavasztól emelkednek a jegyárak!

A közösségi közlekedési jegyárak emelése 2009 tavaszán várható, de annak mértékéről még nem született döntés.

Korszerűbb vasúti átjárók

Folytatódik a közlekedés biztonságát javító sorompófejlesztési program.

Tartalom átvétel