Debrecen

Nyomtatás

Megkezdődött a gépjárművezetők gyakorlati oktatása

A DKV Zrt. telephelyére megérkezett öt darab szóló, továbbá kettő darab csuklós autóbusz. A Cívisbuszokon a társaság szakemberei megkezdték a gépjárművezetők gyakorlati oktatását.

Korszerűsítik a buszmegállókat

Kiválasztották a kivitelezőt, két hónap múlva kezdődhet a buszmegállók felújítása Debrecenben.

Citadis, Flexity, Tangó és a többiek

Mint ismeretes márciusban hirdetnek eredményt a debreceni villamostenderen. A HAON és a Hajdú-bihari Napló a DERKE segítségével bemutatta, mely cégeknek lehet esélye.

Zöld utat kapott a debreceni 2-es villamos

A 2-es villamoshálózat fejlesztése közel 18 milliárd forintba kerül. A beruházás a tervek szerint 2011 végére befejeződik. A magyar fejlesztéspolitika egyértelmű sikere, hogy rövid idő alatt hagyta jóvá az Európai Bizottság Debrecen villamos projektjét, amely az új költségvetési időszak első, uniós megerősítést igénylő, nagy volumenű fejlesztése. A tagországok közül csupán néhány büszkélkedhet hasonló döntéssel. A beruházás azért is kiemelt jelentőségű, mert a debrecenihez hasonló magas színvonalon előkészített nagyberuházások jelentenek választ azokra a kihívásokra, amelyekkel a válság miatt szembesül az építőipar, a munkaerőpiac.

Januártól változik a 2-es trolibusz útvonala

Jövőre megváltozik a 2-es trolibusz útvonala a köztemető irányába.

Elegendő lesz-e 140 busz?

Nosztalgia villamos Mikulás napon - Debrecen

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. december 6-án (Mikulás napon) Nosztalgia járatot indít.

Hagyományos Mikulásnapi Ünnepség Hármashegyalján

A Zsuzsi Erdei Vasút 2008. december 6-án megrendezi műsoros mikulás napi ünnepségét, melynek külön érdekessége, hogy az ünnepi vonatot a kisvasút Zsuzsi gőzmozdonya fogja továbbítani.

Jeleskedtek trolibuszvezetőink.

Forgalombiztonsági Vetélkedő

Nyíregyháza - A XVI. Országos Közösségi Közlekedési Járművezetők Forgalombiztonsági Vetélkedőjén trolibusz kategóriában a DKV Zrt. munkavállalói ELSŐ helyezést értek el május 17-én Nyíregyházán.

A Derke gratulál a DKV Zrt.-nek a kimagasló eredményért!

Újra nosztalgiabusz a 28-as vonalon

FIX-870A Hajdú Volán Zrt. nosztalgiabusza ismét előkerült és 2008. május 11-én a 28-as vonalon utazhatunk vele. A cég idén 38 éves Ikarus 311-es típusú busza, amely a FIX-870 rendszámot viseli, újra az utazóközönség szolgálatába áll. A járatok 10:00, 12:00 és 14:00 órakor indulnak a Doberdó utcai végállomásról és ezúttal is díjmentesen igénybevezetők. A mostani menet érdekessége, hogy a Mihálynapi Vásár miatt a nosztalgiajáratok is a Kartács utca - Mikszáth Kálmán utca - Thomas Mann ucta - Nádor utca - Füredi út terelőútvonalon közlekednek. Kellemes utazást és jó szórakozást kívánunk!

Tartalom átvétel

Belépés