Debrecen

Nyomtatás

Éjszakai közösségi közlekedés bevezetésének lehetősége Debrecen Megyei Jogú Városban

Debrecen éjszakai Autóbusz-közlekedése

Korunk modern gondolkodású és működésű városainak fontos igénye az éjszakai közösségi közlekedés lehetőségének biztosítása a taxis szolgáltatás(ok) kiegészítéseként. Ez igen komoly befolyással lehet az éjszakai szórakozási szokásokra, időbeni kiterjedésükre. Egy Debrecen fajsúlyú városnak pedig mind méreténél mind pedig jelentőségénél fogva feltétlenül feladata ezen közlekedési lehetőség minden szempontból optimális biztosítása. A hatékony rendszer megfelelő tervezéséhez viszont pontosan meg kell határozni a célcsoportokat, az utazási igényeket és úticélokat valamint a célszerű üzemméretet. Minden tervezés alapja a fogyasztói szempontok szem előtt tartása

Menetrendi változások

Elkészült és kihirdetésre került a DKV Zrt. 2009. július 1-től érvényes - közgyűlés által még nem elfogadott - autóbusz-menetrendje. Első ránézésre nem olyan sok a változás, de ha jobban szemügyre vesszük, akkor látjuk, hogy ha csak kis mértékben is, de majdnem minden vonalon változik a menetrend. Bár csak néhány busz útvonala változik majd (összevonás), de azok utasforgalmukat tekintve az közösségi közlekedést használók széles körét fogják érinteni.

A járatok indulási ideje három (16, 33, 37) kivételével valamennyi vonalon változik. Van ahol csak egy-egy járat közlekedik a korábban megszokottól eltérő időpontban, de van ahol a teljes menetrendet újra kell tanulni. A kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében, ezért érdemes jobban szemügyre venni a változásokat. A továbbiakban részletesen is megtekintheti, hogy milyen változások várhatók.

Cívis buszok utas szemmel

Volvo Civis Alfa 12
Volvo Alfa Civis 12

Hétfő délelőtt elsőként a sajtó munkatársai számára kerültek bemutatásra az Alfa Busz Kft. székesfehérvári gyárában összeszerelt Volvo-Alfa Cívis 12 és a Volvo wrocławi üzemében készült Volvo-Alfa Cívis 18 (Volvo 7700A) autóbuszok.
Ezt követően az Inter Tan-Ker Zrt. és az Alfa Busz Kft. jóvoltából egyesületünknek is lehetősége nyílt közelebbről is szemügyre vennie és kipróbálnia frissen gyártott autóbuszokat. Ezúton is köszönjük a lehetőséget! A galériánkban megtekintik a helyszínen készített képeinket.

Első ránézésre mindkét jármű tetszetős, azonban a szóló autóbuszok tekintetében számos minőségi problémát tapasztaltunk, amelyeket észrevételeztünk, és más esztétikai vagy utaskényelmi szempontból lényeges javaslatainkkal együtt megküldtük az illetékesek részére. Szót ejtünk még a járművek várható darabszámáról és a szóló és a csuklós buszok arányáról is. Továbbra is úgy látjuk, hogy a szolgáltatóváltást követő első tanítási időszak elején problémák lehetnek a közszolgáltatási feladat ellátásával, ugyanis az összességében kevesebb és az arányaiban több szóló autóbuszok használatával nagyobb lesz a zsúfoltság.

Kérdezünk és kérünk: Debrecen közösségi közlekedésének a jövője

Alábbi levelünket megküldtük Kósa Lajos polgármester úrnak, melyben elismerésünket fejezzük ki hosszú évek fáradságos munkájáért, hogy a 2-es villamos végre megvalósulhat, valamint javaslatokat, észrevételeket és kérdéseket tettünk fel Debrecen város közösségi közlekedési fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban. Közreműködési és véleményezési lehetőséget kértünk az egyesület és valamennyi érintett részére az elkövetkező időszakban megvalósuló közösségi közlekedést érintő beruházásokkal és fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban.

Koncepció nélküli tarifaemelés: drágább mélygarázsok, drágább közösségi közlekedés

Amint az köztudott Debrecen Megyei Jogú Város elkötelezte magát a közösségi közlekedés fejlesztésére annak érdekében, hogy minél kevesebben közelítsék meg a belvárost személygépjárművel és minél jobban lehessen közlekedni Debrecenben, csökkenjenek a torlódások, ezáltal az eljutási idők is. Azonban úgy látjuk, hogy ez az elkötelezettség nincs összhangban a tettekkel.

Vasútmodell és terepasztal kiállítás Debrecenben

Solaris Urbino 15 Vasútmodell és terepasztal kiállítás lesz Debrecenben a Vasutas Egyetértés Művelődési Központ Báltermében (Faraktár utca 67.) 2008. december 18-21. között.

Megtekinthető lesz egy 21 méter hosszú H0-ás modul asztal, egy 10 méter hosszú N-es modul asztal, valamint működő kerti vasút (LGB) is lesz. Külön asztalon saját modellek futtatására is lesz lehetőség.

A szervezők vasúti relikviákból és különleges bélyegekből álló kiállítással, vasúti témájú filmek vetítésével és szakmai tanácsokkal is várják az érdeklődőket.

A helyszínen vasút és autómodell börze is lesz, valamint kiállításra kerül közel 120 darab vasúti járműtábla három magángyűjtőtől és a debreceni, valamint a nyíregyházi villamossal kapcsolatos régi tárgyak is.

A kiállítás 10 és 18 óra között látogatható, amelyre a belépő felnőttek 500,- Ft, gyerekeknek 300,- Ft és 10 fő felett (250.-Ft/fő) csoportos jegy is váltható.

További részletekről a (52) 310-993 telefonszámon érdeklődhetnek.

Buszos színkavalkád, olvasóink véleménye a debreceni autóbuszok színösszeállításáról


Debrecen Megyei Jogú Város helyi autóbusz közlekedés üzemeltetésére kiírt pályázat feltételei között szerepelt az a kitétel, hogy a járműveknek egységes színezéssel kell rendelkezni. A nyertes Cívisbusz Konzorcium már bemutatott egy színtervet, valamint mi még bemutattunk másik kilencet, amelyről olvasóink szavazhattak. Jelentjük, valamennyi változat elérte az 5%-os parlamenti küszöböt. Ennek ellenére mi csak az első három helyezettet javasoltuk és juttattuk el az autóbuszokat megrendelő Inter-Tan-Ker Zrt. részére. Hajtás után megnézheti a különféle színtervek pontos tetszési indexét.

Nyílt levél a debreceni autóbusztender visszavonásáról

A mellékelt nyílt levelünket juttattuk el Kósa Lajos polgármester úr, valamint a közgyűlés valamennyi tagja részére a helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozóan kiírt nyilvános pályázatra benyújtott ajánlatok értékelésére és várható eredményére reagálva, kérve a pályázat visszavonását.

------------------------------------------------------
A témáról Vincze János és Móricz Károly Péter alelnök urak sajtótájékoztatót tartanak
2008. szeptember 24-én,
szerdán 9:00-tól
Debrecenben, a Csokonai Színház előtti téren
------------------------------------------------------

Sikeres volt „A Tisztább Közlekedés Napja” Debrecenben

Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, általunk által kezdeményezett és koordinált civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án első alkalommal került megrendezésre Debrecen főterén „A Tisztább Közlekedés Napja”.

A TISZTÁBB KÖZLEKEDÉS NAPJA DEBRECENBEN! - 2008. SZEPTEMBER 20.

Mobilitás Hét 2008Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án kerül megrendezésre Debrecen főterén "A Tisztább Közlekedés Napja", amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját.

Délelőtt 10 órától várjunk az érdeklődőket a Kossuth térre, ahol a helyszínen kiállított troliban és buszokban gyerekek által készített rajzok tekinthetők meg. A járművekről pedig rövid ismertetőt hallgathatnak meg az érdeklődők, majd feltehetik kérdéseiket a közlekedési cégek munkatársainak.

Tartalom átvétel