Sikeres volt „A Tisztább Közlekedés Napja” Debrecenben

Nyomtatás

Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, általunk által kezdeményezett és koordinált civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án első alkalommal került megrendezésre Debrecen főterén „A Tisztább Közlekedés Napja”.

A rendezvény a barátságtalan időjárás ellenére sikeres volt, számos érdeklődő érkezett nem csak megyénkből, hanem az ország egész területéről, sőt határainkon túlról is. A programok között a felnőttek mellett a gyerekek is találhattak kedvükre valót a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig. Az általános iskolások számára hirdetett rajzversenyt a 13 éves Tóth Róbert nyerte meg „Tacskók és veteránok” című alkotásával, jutalma a DKV Zrt. cégtörténeti könyve, valamint a Hajdú Volán Zrt. által felajánlott emberi erővel működtethető környezetbarát fényforrás és könyvjutalom. Köszönjük a szervezésben való aktív részvételt a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Balesetmegelőzési Bizottságnak, a Magyar Kerékpárosklub Debreceni Alapszervezetének és a Zöld Kör egyesületnek. Szintén köszönettel tartozunk támogatóinknak, a Hajdú Volán Közlekedési Zrt-nek, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt-nek és a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt-nek, akik aktív közreműködése nélkül rendezvényünk nem jöhetett volna létre. A rendezvényt sikerére való tekintettel jövőre is megrendezzük az Európai Mobilitási Hét programsorozat keretében.

Belépés