Debrecen

Nyomtatás

2013. szeptember 19-én bemutatott anyag

2013. szeptember 19-én bemutatott anyag

Villamossal határok nélkül

Tramtrain… Hmmm, mi lehet ez? Egy újabb csúnya szó a mérnököktől?

Nem, de most megtudhatod, hogy mit is jelent. A tramtrain vagy magyarul elővárosi villamos egy viszonylag újfajta közlekedési rendszer, melynek lényege a vasúti pályát használó villamos. Ez azt jelenti, hogy a Kossuth téren felszállva a villamosra, akár átszállás nélkül is eljuthatsz Hajdúböszörménybe.

Zsúfolt karneváli nap, utasriasztó ideiglenes terelőútvonalak

Az elmúlt években évről évre egyre alacsonyabb színvonalon történik meg a Debreceni Virágkarnevál rendezvényeihez kapcsolódóan a közösségi közlekedési útvonalak ideiglenes átszervezése. Sajnos nem volt ez másként most sem, sőt a korábbi évek rossz szervezését is sikerült alulmúlni, számos városlakónak és a városba látogató turistának komoly kellemetlenséget okozva ezzel.

Annak ellenére, hogy már augusztus elején eljuttattuk javaslatunkat mind a DKV Zrt., mind a Főnix Rendezvényszervező Kht., mind Debrecen Megyei Jogú Város Városfejlesztési Főosztálya felé, annak csak néhány újításként megjelenő elemét alkalmazták, és a komplex javaslatunk leglényegesebb szempontjait figyelmen kívül hagyták.

Javaslatcsomagunkat három lényegi szempontot figyelembe véve állítottuk össze: Egyrészt a végállomások között a megszokott közvetlen kapcsolatok, eljutási lehetőségek az útlezárások idején is megmaradjanak, azaz lehetőleg egy vonal se kerüljön kettévágásra. Másrészt a közösségi közlekedés kerüljön közel az emberekhez, azaz a rendezvény helyszíneihez minél közelebbi terelőútvonalak és ideiglenes végállomások kerüljenek kialakításra, ahonnan a járművek előre meghirdetett időpontokban indulnak. Harmadrészt pedig nem csak augusztus 20-án, de ez egész karneváli héten bővített üzemidővel, az éjszaki órákban is kellett volna menetrend szerint autóbuszokat közlekedtetni.

45-ös autóbusz - este

troli terelőútvonal

41-41Y-os autóbuszok - este

troli terelőútvonal

34, 35Y, 36-os autóbuszok - este

troli terelőútvonal

31 és 32-es autóbuszok - este

troli terelőútvonal

25 és 25Y-os autóbusz - este

troli terelőútvonal

19-es autóbusz - este

troli terelőútvonal

14-as autóbusz - este

troli terelőútvonal
Tartalom átvétel

Belépés