autóbusz

Nyomtatás

Rajtvonalnál a megállók

Rajtvonalnál a megállók

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, egyesületünk sikerrel pályázott az Új Európa Alapítvány és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös pályázatán, a KÖSZ Programon. “Az én megállóm” című projektünk keretében középiskolás diákok fognak debreceni buszmegállókatt felújítani és novemberig gondozni. A munkákat az iskolai közösségi szolgálat terhére fogják végezni. Több megálló esőbeállójába a fiatalok egyedi grafikákat is terveztek, melyet jelenleg Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala véleményez.

Az első állomásán "Az én megállóm"

Az első állomásán "Az én megállóm"

Egyesületünk sikerrel pályázott az Új Európa Alapítvány és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel együttműködésben meghirdetett (#KÖSZ) pályázaton, amelynek célja hogy magyarországi nonprofit szervezetek az Iskolai Közösségi Szolgálat előírásainak megfelelő programokat valósítsanak meg a középiskolák 9-11. évfolyamos diákjai számára.

Most mondd el! Véleményezd az utazási feltételeket!

Most mondd el! Véleményezd az utazási feltételeket!
A Hajdú Volán, a Szabolcs Volán és a Borsod Volán utódja az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közzétette az Üzletszabályzatát. Ez az a dokumentum, amiben részletesen benne vannak az utazási feltételek. Elvileg ezt minden utasnak tudnia kellene, mielőtt felszáll a buszra. Az üzletszabályzat véleményezésére a megjelenéstől számított tizenöt napig van lehetőség.
 
Aki 2015. január 21-ig elküldi nekünk az észrevételeit, akár kommentekben, akár e-mailen, akár a lenti dokumentumokban, akkor csokorba szedve továbbítjuk a szolgáltatónak. Az üzletszabályzat elsőre száraz szövege tartalmaz néhány furcsaságot, érdemes böngészni! Például tudtátok-e, hogy egy darab facsemetét díjmentesen szállíthatunk a buszon? És azt, hogy kézipoggyász összértéke a 100 ezer Ft-ot nem haladhatja meg? 

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Hétfőn volt annak az Európai Uniós forrásból megvalósuló közösségi közlekedési fejlesztésnek a megnyitója Pocsajban, amely szinte az országban egyedül álló módon vidéki önkormányzatok összefogásval valósulhat meg. Ezen a napon írták alá az érintett polgármesterek a kivitelezőkkel a szükséges szerződéseket. Pocsaj vezetésével Esztár, Sáránd, Mikepércs, Létavértes, Hosszúpályi, Derecske, Hajdúbagos, Monostorpályi, Hencida, Kismarja, Nagykereki és Biharkeresztes pályázott egy több mint 500 millió forint összértékű komplex fejlesztési tervvel.

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Ma a Tisza-tó Vasútja Civil Társulás fórumot tartott Ohat-Pusztakócs állomáson a közösségi közlekedésről. A rendezvényen egyesületünkön kívül a Magyar Közlekedési Klub, a Tiszacsegei Vonatbarátok és több megyei képviselő és képviselőjelölt is részt vett.

Solaris nap Nyíregyházán

Solaris Urbion12
Solaris buszok Nyíregyházán

2009. szeptember 19-én szombaton reggel 9 órától (az Európai Mobilitási hét alkalmából) Nyíregyházán a Petőfi téri autóbusz-állomáson kötetlen beszélgetős találkozóra invitálja a közösségi közlekedés iránt érdeklődőket a Szabolcs Volán Zrt.

 

A  vendégeket Danku Andor, helyi személyforgalmi üzletágvezető fogadja, aki a cégről és az autóbusz köztlekedésről tart helyzetkép ismertetést, majd pedig egy  Solaris típusú autóbusz kerül bemutatásra közelebbről. Bemutató után pedig a járműtelepet is meglátogathatják az érdeklődők. A rendezvényre a nyiregyhaza@derke.hu címen várjuk a jelentkezéseket, amelyben kérjük írják meg nevüket, e-mail címüket és telefonszámukat.

Fejjel a falnak: Koncepció nélküli tarifaemelés!

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata többszöri egyeztetést követően mindössze kilátásba helyezte a helyi a helyi közösségi közlekedés tarifarendszerét kiegészítő kedvezményes jegyek és új bérlettípusok bevezetését kérő javaslatunkban szereplő elemek esetleges bevezetését.. November óta több alkalommal is kértünk információt a tarifastruktúra átalakításáról és korábbi egyeztetés lehetőségét, de Egyesületünk is csak az elmúlt héten szerezhetett tudomást az új tarifákról.  Amennyiben érdemi változtatás nélkül fogadja el a Közgyűlés a szűkebb választékkal bíró, és bizonyos bérlettípusok esetén extrém mértékű áremelkedéssel járó tarifarendszert, akkor ez minden eddiginél nagyobb, akár azonnali 10%-os utasszámcsökkenést okozhat, amely tovább rontja az autóbuszos beruházás megtérülését.

Nemzetközi Ikarus, Csepel és Veteránjármű találkozó 2009.

Veterán jármű találkozó logó

Tavaly hagyományteremtő céllal rendezték meg Polgáron az első Ikarus és veteránjármű találkozót. A hagyományteremtés sikerült, ugyanis idén 2009. június 5-7. között ismételten találkoznak majd régi járgányok és tulajdonosaik. A helyszín ismételten a polgári strandfürdő területe lesz, de a részletes program szerint lesz vasútmodell kiállítás is a polgári Ady Endre Művelődési Központban valamint Polgár – Tiszacsege veterántúra és autóbusz gyorsulási verseny is.

Cívis buszok utas szemmel

Volvo Civis Alfa 12
Volvo Alfa Civis 12

Hétfő délelőtt elsőként a sajtó munkatársai számára kerültek bemutatásra az Alfa Busz Kft. székesfehérvári gyárában összeszerelt Volvo-Alfa Cívis 12 és a Volvo wrocławi üzemében készült Volvo-Alfa Cívis 18 (Volvo 7700A) autóbuszok.
Ezt követően az Inter Tan-Ker Zrt. és az Alfa Busz Kft. jóvoltából egyesületünknek is lehetősége nyílt közelebbről is szemügyre vennie és kipróbálnia frissen gyártott autóbuszokat. Ezúton is köszönjük a lehetőséget! A galériánkban megtekintik a helyszínen készített képeinket.

Első ránézésre mindkét jármű tetszetős, azonban a szóló autóbuszok tekintetében számos minőségi problémát tapasztaltunk, amelyeket észrevételeztünk, és más esztétikai vagy utaskényelmi szempontból lényeges javaslatainkkal együtt megküldtük az illetékesek részére. Szót ejtünk még a járművek várható darabszámáról és a szóló és a csuklós buszok arányáról is. Továbbra is úgy látjuk, hogy a szolgáltatóváltást követő első tanítási időszak elején problémák lehetnek a közszolgáltatási feladat ellátásával, ugyanis az összességében kevesebb és az arányaiban több szóló autóbuszok használatával nagyobb lesz a zsúfoltság.

I. Nemzetközi Ikarus és Veterán Járműtalálkozó

Hagyományteremtő jelleggel rendezték meg Polgáron az első Nemzetközi Ikarus és veterán járműtalálkozót 2008. augusztus 1. és 3. között. A leglátogatottabb és legtöbb programmal szolgáló nap, a rendezvény második napja, szombat volt, amikor a Hajdú Volán Zrt. jóvoltából mi is ellátogattunk a helyszínre. A cég saját tulajdonában lévő és saját felújítású, 1970-es gyártású Ikarus 311 (FIX-870) típusú nosztalgia járművével érkeztünk meg Polgárra a művelődési központ elé.

Tartalom átvétel

Belépés