Sajtóközlemények

Nyomtatás

Nemzetközi Ikarus, Csepel és Veteránjármű találkozó 2009.

Veterán jármű találkozó logó

Tavaly hagyományteremtő céllal rendezték meg Polgáron az első Ikarus és veteránjármű találkozót. A hagyományteremtés sikerült, ugyanis idén 2009. június 5-7. között ismételten találkoznak majd régi járgányok és tulajdonosaik. A helyszín ismételten a polgári strandfürdő területe lesz, de a részletes program szerint lesz vasútmodell kiállítás is a polgári Ady Endre Művelődési Központban valamint Polgár – Tiszacsege veterántúra és autóbusz gyorsulási verseny is.

Vasútmodell és terepasztal kiállítás Józsán

Hajdú Expressz Vasútmodel KiállításA karácsony előtt megtartott vasútmodell kiállítás a nagy sikerre való tekintettel tavasszal folytatódik. Ezúttal a helyszín Debrecen-Józsa Közösségi Háza (4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.), az időpont pedig 2009. március 20-22. (péntek, szombat, vasárnap)

A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület (HEXVAVE) rendezésében ezúttal 26 méter hosszú, H0-ás modulterepasztal lesz megtekinthető. Most is lesz lehetőség saját modellek futtatására és szakmai tanácsokat is kérhetnek az érdeklődők.

Cívis buszok utas szemmel

Volvo Civis Alfa 12
Volvo Alfa Civis 12

Hétfő délelőtt elsőként a sajtó munkatársai számára kerültek bemutatásra az Alfa Busz Kft. székesfehérvári gyárában összeszerelt Volvo-Alfa Cívis 12 és a Volvo wrocławi üzemében készült Volvo-Alfa Cívis 18 (Volvo 7700A) autóbuszok.
Ezt követően az Inter Tan-Ker Zrt. és az Alfa Busz Kft. jóvoltából egyesületünknek is lehetősége nyílt közelebbről is szemügyre vennie és kipróbálnia frissen gyártott autóbuszokat. Ezúton is köszönjük a lehetőséget! A galériánkban megtekintik a helyszínen készített képeinket.

Első ránézésre mindkét jármű tetszetős, azonban a szóló autóbuszok tekintetében számos minőségi problémát tapasztaltunk, amelyeket észrevételeztünk, és más esztétikai vagy utaskényelmi szempontból lényeges javaslatainkkal együtt megküldtük az illetékesek részére. Szót ejtünk még a járművek várható darabszámáról és a szóló és a csuklós buszok arányáról is. Továbbra is úgy látjuk, hogy a szolgáltatóváltást követő első tanítási időszak elején problémák lehetnek a közszolgáltatási feladat ellátásával, ugyanis az összességében kevesebb és az arányaiban több szóló autóbuszok használatával nagyobb lesz a zsúfoltság.

Európai villamos körkép, avagy kik pályázhatnak a debreceni villamosok gyártására?

A villamosok nem csak Európa szerte élik reneszánszukat, de a tengerentúlon is sorra építik az új villamosvonalakat, amelyek nem csak városrészeket hanem városokat is összekötnek. Hosszú folyamat eredményeként a döntés megszületett és Debrecen is elkezdheti kiépíteni új villamosvonalát. Ennek keretében második alkalommal, került meghirdetésre a 18 db új debreceni villamos beszerzéséről szóló közbeszerzési pályázat. A kiírás az előzőhöz képest enyhébb feltételeket támaszt a pályázókkal szemben. A járműveknek már nem kell 100%-ban alacsonypadlósnak lennie, elegendő minimum 70% is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 13 jármű teljesen alacsony padlós, 5 db pedig nem, hanem járművenként minimum 70%-ban alacsony padlómagasságnak kell lennie. Ez a könnyítés mindamellett, hogy bővíti a lehetséges pályázók körét, olcsóbb konstrukciót is jelenthet úgy, hogy közben az akadálymentes közlekedés lehetősége jelentős hátrányt nem szenved. Most bemutatjuk, hogy kiknek a kínálatából "választhatunk" majd. A kiírás feltételeinek megfelelő, valószínűsíthetően pályázó cégeket ABC sorrendben mutatjuk be az általuk gyártott járművekkel együtt a teljesség igénye nélkül.

Kérdezünk és kérünk: Debrecen közösségi közlekedésének a jövője

Alábbi levelünket megküldtük Kósa Lajos polgármester úrnak, melyben elismerésünket fejezzük ki hosszú évek fáradságos munkájáért, hogy a 2-es villamos végre megvalósulhat, valamint javaslatokat, észrevételeket és kérdéseket tettünk fel Debrecen város közösségi közlekedési fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban. Közreműködési és véleményezési lehetőséget kértünk az egyesület és valamennyi érintett részére az elkövetkező időszakban megvalósuló közösségi közlekedést érintő beruházásokkal és fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban.

Koncepció nélküli tarifaemelés: drágább mélygarázsok, drágább közösségi közlekedés

Amint az köztudott Debrecen Megyei Jogú Város elkötelezte magát a közösségi közlekedés fejlesztésére annak érdekében, hogy minél kevesebben közelítsék meg a belvárost személygépjárművel és minél jobban lehessen közlekedni Debrecenben, csökkenjenek a torlódások, ezáltal az eljutási idők is. Azonban úgy látjuk, hogy ez az elkötelezettség nincs összhangban a tettekkel.

Vasútmodell és terepasztal kiállítás Debrecenben

Solaris Urbino 15 Vasútmodell és terepasztal kiállítás lesz Debrecenben a Vasutas Egyetértés Művelődési Központ Báltermében (Faraktár utca 67.) 2008. december 18-21. között.

Megtekinthető lesz egy 21 méter hosszú H0-ás modul asztal, egy 10 méter hosszú N-es modul asztal, valamint működő kerti vasút (LGB) is lesz. Külön asztalon saját modellek futtatására is lesz lehetőség.

A szervezők vasúti relikviákból és különleges bélyegekből álló kiállítással, vasúti témájú filmek vetítésével és szakmai tanácsokkal is várják az érdeklődőket.

A helyszínen vasút és autómodell börze is lesz, valamint kiállításra kerül közel 120 darab vasúti járműtábla három magángyűjtőtől és a debreceni, valamint a nyíregyházi villamossal kapcsolatos régi tárgyak is.

A kiállítás 10 és 18 óra között látogatható, amelyre a belépő felnőttek 500,- Ft, gyerekeknek 300,- Ft és 10 fő felett (250.-Ft/fő) csoportos jegy is váltható.

További részletekről a (52) 310-993 telefonszámon érdeklődhetnek.

Nyílt levél a debreceni autóbusztender visszavonásáról

A mellékelt nyílt levelünket juttattuk el Kósa Lajos polgármester úr, valamint a közgyűlés valamennyi tagja részére a helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozóan kiírt nyilvános pályázatra benyújtott ajánlatok értékelésére és várható eredményére reagálva, kérve a pályázat visszavonását.

------------------------------------------------------
A témáról Vincze János és Móricz Károly Péter alelnök urak sajtótájékoztatót tartanak
2008. szeptember 24-én,
szerdán 9:00-tól
Debrecenben, a Csokonai Színház előtti téren
------------------------------------------------------

Sikeres volt „A Tisztább Közlekedés Napja” Debrecenben

Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, általunk által kezdeményezett és koordinált civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án első alkalommal került megrendezésre Debrecen főterén „A Tisztább Közlekedés Napja”.

A TISZTÁBB KÖZLEKEDÉS NAPJA DEBRECENBEN! - 2008. SZEPTEMBER 20.

Mobilitás Hét 2008Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án kerül megrendezésre Debrecen főterén "A Tisztább Közlekedés Napja", amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját.

Délelőtt 10 órától várjunk az érdeklődőket a Kossuth térre, ahol a helyszínen kiállított troliban és buszokban gyerekek által készített rajzok tekinthetők meg. A járművekről pedig rövid ismertetőt hallgathatnak meg az érdeklődők, majd feltehetik kérdéseiket a közlekedési cégek munkatársainak.

Tartalom átvétel

Belépés