Adó 1%: 18996081-1-09

Villamospótló kerékpártúra a Nagyerdőben

A túra tervezett útvonala

Egyesületünk ismét kerékpártúrát szervez 2013. május 1-én, Zelemértől Debrecenig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik a települések központjait összekötő, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal terén. A rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre is. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, majd egy másik városban villamosként  bejárják annak a belvárosát is. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését az alábbi címeken jelentkezhet: 

A túrán bárki részt vehet, aki jelentkezik a derke@derke.hu e-mail címen vagy kitölti a regisztrációs űrlapot.

GUTS - Zöld Városi Közlekedési Rendszerek - Második felvonás

A "zöld" vonatok hazájában

Április 4-én tartották a GUTS (Green Urban Transport Systems) Project záró konferenciáját Sopronban, amelyen egyesületünk is részt vett. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg. Célja a fenntartható városi közlekedés lehetőségeinek feltárása, különös tekintettel az alternatív üzemanyagokra és hajtásrendszerekre.  A projektvezető, Sopron a hidrogén közlekedésben való alkalmazási lehetőségeit vizsgálta oly módon, hogy figyelembe vette annak előállítását is. Vagyis a vizsgálat tárgyát képezte, hogy szélenergia felhasználásával (amelyben Sopronnak jók az adottságai), elektromos áramot állítanak elő; a villamos energia felhasználásával vízből hidrogénhez jutnak (elektrolízis); és a hidrogént üzemanyagként felhasználják. Arra jutottak, hogy jelenleg ez a technológia túl drága, ezért nem lehet önfenntartó. 

Gyorsvonati pótjegy: a drágább semmi

Egy emeleti irodából, bizony, nem látszanak az utasok.

Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Sajnos a korábbi híresztelések igazzá váltak, miszerint a MÁV-START Zrt. bevezeti a gyorsvonati pótjegyet. Legutóbb egy hónapja volt tarifaváltozás, akkor került bevezetésre, hogy az IC pótjegyek ára a megváltás időpontjától is függ, tehát aki nem vált előre helyjegyet, azt felárral büntetik. Most néhány, a nevében gyorsnak nevezett vonat esetében kell többet fizetnünk, változatlan szolgáltatásért, ezért a “retro” érzéseket keltő gyorsvonati pótjegy idejét múlt és elfogadhatatlan.

Magyarországon az 1990-es évek elején szűnt meg a sebesvonati külön díjszabás, és jelenleg is csak tőlünk keletre létezik, például Romániában. A közlekedésért felelős tárca továbbra is halogatja a közösségi közlekedés tényleges reformját. Helyette csak pótcselekvésekkel próbálja elterelni a figyelmet: szervezeti átalakítások a Volán társaságoknál és a MÁV Csoportnál, InterCity pótjegyek árának a “piszkálgatása”, és most egy újabb sarc: a gyorsvonati pótjegy.

A régióban szerencsére csak két vonatot érint az áremelés. A Budapestről Brassóba tartó CORONA, és a Moszkvába közlekedő TISZA nemzetközi gyorsvonatot. 

Debrecen a "Bűnös város"?

Debrecen

Felháborítónak tartjuk azt a kommunikációs hadjáratot, amit a debreceni utasok ellen indítottak. Az utóbbi napokban több cikk és riport látott napvilágot még az országos sajtóban is arról, hogy tömeges jelenség Debrecenben a “bliccelés”. A közzétett számok és saját tapasztalataink alapján állítjuk, hogy arányaiban Debrecenben sem magasabb a nem fizető utasok száma más városokhoz képest. Valójában a nem fizető utasok csak töredékét okozzák a DKV Zrt. veszteségének. Ez mind csak figyelem elterelés a debreceni közösségi közlekedés valós problémáiról.

Sokkal súlyosabb gondot okoznak a városnak és a szolgáltatónak egyaránt a 2009-ben megtörtént szolgáltatóváltás feltételei, valamint az utóbbi években elkövetett hibás döntések sorozata. Ezek következtében olyan mértékben romlott a szolgáltatás színvonala, hogy közel 35 százalékkal csökkent az utasok száma három és fél év alatt. Az igazi veszteséget az okozza, hogy rengetegen választottak más közlekedési módot a közösségi közlekedés ár, érték arányának drasztikus romlása miatt.

Pótjegyek, pótreformok, pótcselekvések vasúton

Pótjegyek, pótreformok, pótcselekvések vasúton

A MÁV-START Zrt. február 1-étől több ponton módosította a Személyszállítási Üzletszabályzatát, amelynek értelmében változik a kedvezményre való jogosultság igazolása, a 100 km alatti távolságra szóló menetjegyek érvénytartama és az IC-pótjegyek ára.

Pozitív változásnak tartjuk, hogy a jegyvizsgálókat felruházták azzal a joggal, hogy a kedvezményre való jogosultság megállapításához a kedvezményre jogosító igazolvány elkérhessék. (Eddig csak felmutatni volt kötelező.) Nagyon régóta megoldatlan probléma volt, hogy van-e ehhez joga a jegyvizsgálónak. Idáig a bliccelők azzal bújtak ki a fizetés alól, hogy a jegyvizsgáló nem jogosult igazoltatásra ezért nem adták át az igazolványt és tetszőleges címet megadhattak.

Az utasok szélesebb körét érinti hogy a 100 km-nél kisebb távolságra szóló menetjegyekkel az utazást a rajta feltüntetett napon meg kell kezdeni, és az azt követő nap 3 óráig be kell fejezni. Hasonló korlátozás korábban is volt. Akkor a rövid távolságra szóló jegyekkel elkövetett visszaéléseket akarták visszaszorítani. Az éjszakai órákban közlekedő vonatok indokolták, hogy ne csak éjfélig legyenek érvényesek a jegyek. Ez Debrecen környékét is pozitívan érinti, mivel az utolsó Budapestről induló sebes vonat 1:29-kor érkezik Debrecenbe.

Nagy szavak, szép remények, csak nincsenek eredmények - Menetrendváltás 2012/2013

Október 14-én se sikerült tartani a szerelvényforduló-tervet. Akkor éppen ezt tudták kiadni tiszalöki "diákvonat"-nak

A hétvégén megtörtént a minden évben szokásos, menetrend-váltás a helyközi közlekedésben. A vasúti menetrendekben jelentős változás nem történt, alapvetően maradt a korábbi menetrend. A helyközi autóbusz-közlekedésben viszont újdonság, hogy több viszonylaton bevezették az ütemes menetrendet.

Azonban az idei menetrend-váltáson is látszik, hogy a korábbi nagy ívű, a közösségi közlekedés fejlesztését előirányzó kormányzati tervek ismét az asztalfiókba kerültek. A rendszer szintű, strukturális átalakítás még várat magára, hiszen nincsenek olyan regionális közlekedésszervezők, amelyek teljesen önállóan végeznék a megyében, vagy a régióban az autóbuszos és vasúti menetrendek összehangolását és közvetlenül rendelkeznének ehhez szükséges pénzügyi forrásokkal.

A döntések fajsúlyos része még mindig központosítva a minisztériumban születik, ahol kevésbé veszik figyelembe a helyi adottságokat. A pénzügyi forrással is a minisztérium rendelkezik, viszont a menetrendek alakítását (KTI) Személyközlekedési Igazgatósága végzi olyan módon, hogy a költségeket kilométer alapon számolják nélkülözve a szolgáltatás tényleges költségeinek ismeretének igényét (hiszen nem ők fizetik ki.) és a minőségét.

Áremelés menetrend szerint

Merész dolog Debrecenben közlekedni autóval, kerékpárral, busszal, trolival és villamossal egyaránt. Naponta találkozhatunk olyan extrém műszaki és szokatlan közlekedésszervezési megoldásokkal városszerte, amelyek előtt meglepetten és értetlenül állunk. Mindezen meglepő és mulatságos esetekhez képest sajnos igencsak unalmas és megszokott hír, hogy év elején ismét emelkednek a közösségi közlekedés tarifái. Az is megszokott, hogy idén sem maradt el a járatritkítás és az utasok száma is tovább csökkent. “Természetesen” a finanszírozási problémák is - köszönik szépen - ugyanolyan jól megvannak, mint tavaly.

A korábbi években megszokottakhoz képest kisebb mértékű áremelést az utasok árérzékenységével magyarázzák, amely azt a téves érzetet keltheti, hogy az utasok egy külön kaszt, a tömegközlekedés pedig deklaráltan a “szegények” közlekedési módja. Ez egy súlyos szemléletbeli probléma, hiszen az nem szociális szolgáltatás, hanem egy közszolgáltatás és közlekedésszervezési módszer is egyben. Az egyesületünkhöz érkezett panaszokból is látjuk, hogy az utasok árérzékenységének az oka elsődlegesen a szolgáltatás minőségére vezethető vissza. Nem csak a felkínált szolgáltatás, a menetrend hiányosságai okoznak elégedetlenséget, hanem annak teljesítése, a menetrendek betartása is. Ez kiszámíthatatlanná teszi a mindennapokat. Kétségtelen, hogy a viteldíjak a “megszokottakhoz képest” kisebb mértékben emelkednek, azonban Debrecenben sokkal súlyosabb problémát jelent, hogy ezzel párhuzamosan a közösségi közlekedés színvonala változatlanul alulmarad az elvárásokhoz képest.

Elővárosi villamossal a Zöld Börzén

Előváros villamos (fotó: Szabó István)

November 6-án részt vettünk a Zöld Börzén a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesülettel (HEXVAVE) közösen. A Börzét az Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága rendezte az Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában.

Kerékpárral az elővárosi villamosért

Kerékpárral a vasútért

Az őszi kerékpártúra is népszerű volt, amit az Európai Mobilitási Hét alkalmából szerveztünk, hogy népszerűsítsük az elővárosi villamost. A tavaszihoz hasonlóan most is a Debrecen környéki vasútfejlesztési lehetőségeket ismertettük meg az érdeklődőkkel. Külön kitértünk a Debrecen és Hajdúböszörmény közötti lehetséges elővárosi villamosra. A túrázó csapat egy része a Nagyállomástól vonattal utazott Zelemérig, ahol csatlakozott a már ott várakozókhoz. A résztvevők rövid ismertetőben megtudhatták, hogy milyen lehetőségek vannak a Debrecen-Tiszalök vasútvonal és az 1-es, valamint a leendő 2-es villamosvonal összekötésére. Ezt követően Józsa és Debrecen felé vettük az irányt. Bemutatásra kerültek a lehetséges megállók és állomások, majd az iparvágány, ami jelenleg a gyógyszergyárat szolgálja ki. A Kartács utcán végigtekerve értük el a Doberdó utcát, ahonnan az újonnan megépült Böszörményi úti kerékpárúton haladtunk végig. A már meglévő kerékpárúton értük el a belvárost, a Déri teret, amely az idei túránk végállomása volt. Ez úton is köszöjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartottak.

CSM Urbanus - Kicsiben is nagy

CSM Urbanus
Sikeres volt a CSM Urbanus bemutatója (PDF), érkeztek idősek, fiatalok és családok is. Egyesületünk mindig kiemelten kezelte a közösségi közlekedés és az utasok érdekeit. Támogatunk minden, a közösségi közlekedés minőségét javító fejlesztést. Ezért az idei Európai Mobilitási Héten bemutattuk a szeghalmi székhelyű Csaba-Metál Zrt. által fejlesztett midibuszt. 
 
A CSM Urbanust 2007-ben kezdték el fejleszteni, majd 2009-ben bemutatták a prototípust. A busznak van alacsonypadlós városi és magas padlós helyközi változata is.
A városi változatok közül három jármű menetrendszerinti forgalomban közlekedik Békéscsabán, illetve külföldre (pl. Görögország) is sikerült hármat értékesítenie a cégnek. A helyközi kivitelű változatból egy készült el, ami iskolabuszként, Vésztő környékén szállítja a kis diákokat. Érdekessége, hogy kifejezetten gyerekszállításra lett tervezve, kisebb ülésekkel, speciális üléselrendezéssel (3+1 üléssor) került kialakításra.

Tartalom átvétel

Belépés