Adó 1%: 18996081-1-09

Füves vágányok a nagyvilágból

Füves pálya Hágában

Az elmúlt napokban többször, több helyen téma volt a füves pálya. Összegyűjtöttünk  néhány  külföldi és hazai példát is. Jót is és rosszat is. Kattintás után beszéljenek a képek!

Milyen típusú villamos legyen jövőre feldíszítve Adventi Fényvillamosnak?

FVV csuklós (Bengáli, a régi zörgős sárga)
42% (101 szavazat)
KCSV6 (a kék villamos)
7% (18 szavazat)
CAF (az 2-es vonal új villamosa)
32% (78 szavazat)
Valamelyik nosztalgia villamos
19% (46 szavazat)
Összes szavazat: 243

Ön szerint mikor lehet nem csak az első ajtón felszállni a DKV járatain?

Élet a 2-es villamos után - 2. rész: Átszállás, gyaloglás, várakozás?

Egyelőre még csak próbaüzem

Előző cikkünkben nagyjából körvonalaztuk, hogy milyen változásokat hoz majd az utasok életében a 2-es villamos. Minden bizonnyal lesznek olyanok, akiknek majd át kell szállni és lesz olyan, akinek pedig pont a megváltozott útvonal hoz könnyebbséget azzal, hogy nem kell átszállnia. Most viszont azon utasok esetét vizsgáljuk meg, akik most is átszállnak utazásuk során és ezt követően is átszállással fognak közlekedni. Ami nem mindegy, az az, hogy ezt milyen módon tehetik meg.

 

Elővárosi-villamospótló kerékpártúra

Elővárosi-villamospótló kerékpártúra

Egyesületünk kerékpártúrát szervez 2013. szeptember 21-én, Hajdúsámsontól Debrecenig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert.

Kezdetektől a holnapig - Képes előadások a vasút múltjáról és jövőjéről

Kezdetektől a holnapig - Képes előadások a vasút múltjáról és jövőjéről

Az Európai Mobilitási hét alkalmával ezúttal Debrecen vasúti közlekedésével foglalkozunk kicsit részletesebben.

El is kezdjük 1857-ben, amikor is megérkezett az első vonat Debrecenbe. Vasút történetéről Papp József, (Kós Károly és Podmaniczky díjas helytörténeti kutató) tart előadást "A vaspálya Indóházától a MÁV Nagyállomásokig" címmel. Megtudhatjuk hogyan érte el a cívis várost a vasút és milyenek voltak a régi állomásépületek.

Miután megérkezünk a jelenbe, a történetet Szabó István vasútépítő mérnök folytatja, aki Debrecen és közvetlen környezetének páratlan vasúti adottságairól tart előadást "A város szélétől a város szívéig, avagy az elővárosi villamos, a tram-train" címmel. Megtudhatjuk, hogyan mehetnénk át villamossal a szomszéd városba!

A részvétel ingyenes!

Élet a 2-es villamos után - 1. rész: Átalakulás, de hogyan?

Ez volt az első. Mikor indul az utolsó?

Az idő előrehaladtával napi sajtó hír a 2-es villamos építése. Szerencsére már nem csak arról szólnak a hírek, hogy áll a kivitelezés, vagy éppen jármű problémák vannak, hanem megérkezett az első három jármű is és a pályaépítési munkák is nagyüzemben zajlanak.

 

A kaland hazáig tart! - Nosztalgia Busz a Múzeumok Éjszakáján

A kaland hazáig tart!

Egyesületünk mindig is kiemelten kezelte a közösségi közlekedés fejlesztési lehetőségeit, ugyanakkor fontosnak tartjuk az elmúlt korok értékeinek megőrzését, népszerűsítését is.

Szajol-Püspökladány vasúti átépítés szakmai látogató

Szajol-Püspökladány vasúti átépítés szakmai látogató

Hogy épül a vasút? Most megnézheted közelebbről! Egyesületünk ismeretterjesztő kirándulást szervez Püspökladányba, ahol a kivitelező jóvoltából megismerhetitek, hogy milyen üzemben halad a Szajol-Püspökladány vasútvonal átépítése és ehhez milyen modern műszaki, technikai eszközöket használnak. A rendezvényen a PM-1000-URM típusú alépítmény javító gépláncot ismerhetitek meg működés közben. A gép legrövidebb hossza 270 méter, de akár az 1100 métert is elérheti attól függően, hogy hány darab kőszállító kocsit kapcsolnak hozzá.

A rendezvényen való részvétel nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők számára díjmentes.

A látogatás időpontja és helyszíne:

2013. június 22-én (szombaton)  FIGYELEM IDŐPONTVÁLTOZÁS! 

Találkozó: 10:05-kor Püspökladány vasútállomás előtti téren

További részletek és regisztráció itt

Rakj rá még egy lapáttal és fogd rá a nyuszira

Pótjegyek árnyékában

Ezzel jellemezhető a NFM által szorgalmazott, “lopakodó” vasúti jegyáremelést megvalósító stratégiája, amelyet szakmai körökben is elhibázott döntésnek tartanak, hiszen nem a vasúttársaság kezdeményezte a gyorsvonati pótjegyek bevezetését. Egyesületünk továbbra is értelmetlennek és károsnak tartja a gyorsvonati pótjegy bevezetését. A magasabb árért az utasok nem kapnak semmilyen többlet szolgáltatást és a tarifarendszert is áttekinthetetlenebbé teszi. A szakmailag megalapozatlan áremelés indokolatlanságát és a kapkodást mi sem bizonyítja jobban, hogy a szakminisztérium a saját kardjába dőlt. A  heves szakmai és politikai ellenállások miatt még árcsökkentést is beígért a kedélyek csillapítása végett. Ez az árcsökkenés azonban jobbára azokat  az alacsonyforgalmú, alibiből újranyitott mellékvonalakat érinti, ahol a napi 2-3 járatpáron egyébként is kevés utas van.

Tartalom átvétel

Belépés